Ezért a sajtószabadságról és az oknyomozásról nem kellene éppen a Mandiner hasábjain szónokolni, főleg nem az Orbán-csicska Szöllősi kapcsán, akitől nem azért tagadták meg a diplomatáknak járó vízumot, mert újságíró, hanem azért, mert nem diplomataként mutatott be egy diplomataútlevelet, ami egy csalás.
Mindenki tudja, hogy Magyarországon vészesen fogy a népesség, nem is a születések száma miatt, hanem azért, mert aki teheti, elhagyja Orbán Viktor csodálatos tündérországát. Ezért már vidéki idősotthonba is thaiföldi vendégmunkásokat kell hozni, hogy ne kelljen bezárni. A Demográfiai Csúcsnak nevezett fasiszta
Még nem kell hadat üzenni Amerikának, Szöllősi azért nem kapott diplomatavízumot, mert nem diplomata
Újabb ok az Amerika elleni hadüzenetre, hogy Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője, az Orbán-rezsim által kinevezett „Puskás-nagykövet”, nem kapott beutazási engedélyt az USA-ba. Ez már közvetlenül Orbán Viktort is érinti, hiszen Szöllősi az ő embere, aki Puskást ellopta Kispesttől és Felcsútra
Mint megírtuk, Szijjártó Péter bejelentette, hogy „Magyarország nem fogad el több demokráciával kapcsolatos kritikát az USA-tól”. Arra hivatkozott, hogy Trump ellen vádakat emeltek, és szerinte azért, hogy kizárják az elnökválasztási versenyből. Ez nevetséges, mert független esküdtszék döntött a vádemelésekről, és egy demokráciában
David Pressman amerikai nagykövet, az Egyesült Államok Kormányának nevében elítélte Horthy Miklós rehabilitálására irányuló kísérletet, mely az Orbán-kormány minisztere közreműködésével zajlott Kenderesen. Az amerikai nagykövet az X-en kijelentette, hogy „Horthy Miklós bűnrészes volt a magyarországi zsidó lakosság lemészárlásában a holokauszt idején. Az
Orbán tizenhárom éve készíti fel Magyarországot arra, hogy elforduljon a Nyugattól, és ha kell, kilépjen az Európai Unióból és a NATO-ból. Kitartó propagandája nem volt hatástalan, a magyarok nagy része teljes agymosáson esett át, a jót rossznak, a rosszat jónak mondja. Elhitte
Az orosz e-vízum programot Putyin tavaly őszi utasítása alapján azokra az országokra terjesztették ki, amelyek nem szerepelnek az Oroszországgal szemben barátságtalannak minősített államok listáján. A NATO és az EU tagországai az oroszok ellenségeinek számítanak, Magyarország viszont nem, mert Orbán Magyarországa nem az
Ezek még mindig csak „finom” lépések, jelzések és figyelmeztetések, de ezeket összefüggésben kell látni. Orbán izmozhat Amerikával, de ezzel csak veszíthet, a magyar emberek kárára. Orbán ostoba viselkedése kiváltja az amerikai szankciókat, amelyek egyre erőteljesebbek és egyre durvábbak lesznek. Normális ember, egy
Az eset több fontos szempontot is felvet: az egyik az, hogy Magyarország nem szuverén ország, hanem az orosz érdekek és Törökország magatartása szerint cselekszik. Kiderült, hogy Orbánnak nincs konkrét törvényes és legtim indoka a svéd NATO-csatlakozás megakadályozására, amivel gyengíti a NATO-t, a
Elérte a pártállam pártsajtójának ingerküszöbét az Amerikai Népszava Tusványosról szóló cikke, amelyben javasolta Romániának, hogy az irredenta fideszes rendezvényt tiltsa ki az országból. Ez azt jelenti, hogy „A Romániának véget kell vetnie a tusványosi ámokfutásnak” című írásunk felkeltette a Vezér figyelmét, aki