2024, október15, kedd
KezdőlapAmerikaEgy zseniális nő és egy ostoba bohóc

Egy zseniális nő és egy ostoba bohóc

-

A CNN párhuzamos fórumot (Town Hall) rendezett Trump két legerősebb kihívójának, Ron DeSantis floridai kormányzónak, és Nikki Haley volt dél-karolinai kormányzónak, aki Trump elnöksége idején volt az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete. A fórumot Iowában tartották, ahol másfél hét múlva kerül sor a republikánus előválasztásra.

Az eseményről azért tudósítunk, mert az előválasztási vitákhoz képest sokkal jobban kijött a két jelölt közötti különbség, illetve Amerika képet kaphatott a két jelölt képességeiről. A két meghallgatás egymás után zajlott, így óriási volt a kontraszt, méghozzá magasan Nikki Haley javára. Hozzá képest Ron DeSantis súlytalan, ostoba pojáca benyomását keltette.

Amiképpen az is, amit bizonyítanak az esztelen törvényei, az idióta kultúrharca, amire felépített mindent, amivel még a legnagyobb floridai adózó Disney-vel is olyan konfliktusba került, hogy DeSantis a kormányzói hatalmával visszaélve a Disney-t azzal fenyegette, hogy megszünteti a működését Floridában, amivel csak Florida veszítene.

DeSantis egyetlen egyenes kérdésre nem adott egyenes választ, ami igazolja a hamisságot, ami a floridai kormányzó arcán feltűnően látható. Ez általában nemcsak a jellemre, hanem a hozzáértés hiányára utal. Vele szemben láthattunk a következő menetben egy végtelenül okos, tájékozott és intelligens nőt, akire holnap rá lehetne bízni az egész világot.

Nem is értjük, hogy a republikánusok mit akarnak egy elmebeteg szörnyeteg bűnözővel, aki elfoglalta, alvilági módszerekkel zsarolja a pártjukat, aki az egyetlen elnökválasztási győzelme kivételével, amikor az oroszok csináltak belőle elnököt, mindent elveszített, aki nem beszámítható, notórius hazudozó, és Amerika legsúlyosabb bűnözője.

Trump csupán annak bizonyítéka, hogy az emberek milyen sérülékenyek, mennyire nem tudnak különbséget tenni jó és rossz, igaz és hamis között, s azt bizonyítja, hogy Hitler módszere, retorikája és stílusa, a populista hazug propaganda nem veszített a hatásából, ugyanazt képes elérni, bárki szájában. Magyarország is tudna mesélni erről Orbánnal.

Akinek olyan jelöltje van, mint Nikki Haley, aki semmiféle kultúrharcot nem képvisel, nem ideológiai alapon alakítja a vélményét, nem valakik ellen határozza meg magát, aki képes saját pártja karrierista trumpistáival szembemenni Kína, az oroszok, Izrael és Ukrajna kérdésében, és krisztálytisztán látja a helyzetet, az ne keressen tovább. Megtalálta.

Nikki Haley a kormányzóság mellett az ENSZ-ben szerzett tapasztalataival és ismereteivel magasan fölötte áll az összes jelöltnek. Kora miatt még Bidennek is. Őt hallgatva a nézőt olyan érzés foghatta el, mintha tíz évet visszamentünk volna az időben, amikor normális volt még a világ, helyén voltak a dolgok, Amerikának tisztán követhető értékei voltak.

Mi azért adnánk neki oda azonnal a Fehér Házat, mert a Trump, Orbán, Hszi, Putyin előtti világba vezetné vissza Amerikát, s rendet tartana a fejekben és a világban. Nikki Haley véletlenül sem keveri össze a jót a rosszal sem Izraelben, sem Ukrajnában, sem a kínaiak terjeszkedése kapcsán, és pontosan tudja, hogy Kína alattomban milyen veszélyt jelent.

Hiteles volt, amikor egyrészt az ENSZ-ben töltött ideje alatt a napi tapaszalataira, másrészt a konkrét világpolitikai eseményekre hivatkozott, tűpontosan elemezve azokat, méghozzá a legtisztább és legvilágosabb értékeléssel. A demokraták holnap elfogadhatnák elnöküknek, de Haley ettől még republikánus, a régi republikánusok közül, akik demokratikusak voltak.

Ez volt az idő, amikor nem kellett aggódni, hogy ki lesz az elnök, mert az alapértékek nem különböztek és nem változtak. Az amerikai alkotmány nem forgott veszélyben, az oroszok nem állíthattak elnököt, nem kaptak Amerikától szabadkezet a terjeszkedésre, gyilkolásra. Amikor Amerikában a fiatalok is tudták, kik a palesztinok és kik az izraeliek.

Nikki Haley a stabilitás, a biztonság, a kiszámíthatóság és a hozzáértés, a korrektség hatását keltette, ami éppen az ellenkezője a két idióta pszichopatának, Trumpnak, s a gátlásos és súlytalan utánzójának, DeSantisnak. Nikki Haleyvel nem lehet mindenben egyetérteni, de nem is kell. Viszont a megbolondult világban a normalitást képviseli.

A következő érdekes esemény jövö héten lesz, amikor Haley és DeSantis egymás ellen vitázik.

Nikki Haley legnagyobb tévedésének azt tartjuk, hogy megbocsátana Trumpnak, ha elítéli a bíróság és börtönbe kerül. Elfogadhatatlan a magyarázata is, hogy miért részesítené elnöki kegyelemben a világ legmocskosabb trógerét, aki félig romba döntötte Amerikát, aminek a veszélye nem múlt el. Haley a nemzet érdekeire hivatkozott, hogy senkinek ne fájjon.

Ez több szempontból tévedés. Egyrészt, ha Trumpot jogszerűen elítélik, az amerikai álom, az amerikai értékek teljesednek be, hogy senki nem áll a törvények fölött. Ha kivételt tesz vele egy másik elnök, azzal ezt az elvet köpi le és járatja le. Másrészt, Trump olyan súlyos bűncselekményeket követett el, amelyekre nincs kegyelem, különben megtörténhet újra.

A Capitolium ellen lázadást szítani, támadást indítani, demokratikus választás eredményét megdönteni, a hatalomváltást megakadályozni, a legsúlyosabb alkotmányellenes bűntett, ami nem maradhat büntetés nélkül. Akiket odaküldött, azok a börtönben vannak. Velük ő hitette el a csalást, ő csapta be őket, ő a megbízó és a felbujtó, az elsőszámú felelős.

Mindez csak retorikus kérdés, mert nagy valószínűséggel, ha valami csoda nem történik, Nikki Haley nem lesz elnök, nem kerül olyan helyzetbe, hogy kegyelmet adjon Trumpnak. Másrészt, Trump azzal a módszerrel, ahogy egész életében évtizedeken át megúszta a jól megérdemelt börtönt, most is elhúzza az időt addig, hogy ne legyen ítélet a választás előtt.

Ha nem kerül börtönbe a választás előtt, két lehetőség van: ha megnyeri a választást, akkor bármilyen eszközzel megakadályozza, hogy elítéljék vagy börtönbe kelljen mennie. Ha nem nyeri meg a választást, akkor olyan felkelést indít, ami miatt azonnal börtönbe zárják, mert egyértelmű lesz a bűncselekménye.

Véleményünk szerint Trump a börtönt semmiképpen nem úszhatja meg, ha meg nem hal, mert elnökként is olyasmire készül, amit Amerikának ki kell védenie, és Amerika nem kész arra, hogy tudomásul vegyen, elfogadjon egy diktatúrát, ráadásul egy elmebeteg részéről. Az lehetetlen, hogy Trump mérsékelt legyen, és az is lehetetlen, hogy ezt elfogadják tőle.

Az kizárt, hogy ugyanaz megtörténjen, mint Magyarországon, mert Trump nem olyan sunyi, mint Orbán. Ahova Orbán tíz év alatt araszol el, azt Trump egy nap alatt bevezeti. Ezért az ő diktatúrája nem képes konszolidálódni. Ezek a pszichopata új fasiszták meg fognak bukni, csak az a kérdés, mikor és milyen áron. Az a baj, hogy gyötrelem nézni és együttélni ezzel.

 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések