Tag: Trump

Trump azzal fenyegetőzik, hogy lerombolja a Kennedy Centert, ha nem helyezik rá vissza a nevét

Az elnevezés Jacqueline Kennedy kérése volt: „Élő emlékművet akarok a férjem emlékére, és azt akarom, hogy a National Cultural Center legyen az." 1964 decemberében Johnson elnök tette meg az első ásónyomot az építkezésen, ugyanazzal az aranyozott ásóval, amellyel a Lincoln-emlékmű alapkövét ásták 1914-ben, a Jefferson-emlékműét pedig 1938-ban. Az épület, Edward Durell Stone terve alapján, 1971. szeptember 8-án nyílt meg. A gálaesten Leonard Bernstein Mass című művének ősbemutatója hangzott el, amelyet Jacqueline Kennedy Onassis rendelt meg a férje emlékére. A nézőtéren ott ült Rose Kennedy, az elnök anyja, és Edward Kennedy szenátor, a testvére. Ide akar feltolakodni Trump, vagy lerombolja az épületet.

„A szabad sajtó betiltása” – Trump saját szavaival nevezte meg, amit tett

Trump mégiscsak megindokolta a döntését, amikor általánosságban azt mondta, hogy álhíreket közölnek és hazugságokat mondanak róla. Ezzel azt nyilvánította ki, hogy nem tetszik a független és szabad sajtó híradása és véleménye, ez pedig konkrétan az amerikai Alkotmány sajtószabadságról szóló első alkotmánykiegészítését sérti.

Brazília arról szavaz, hogy egy puccskísérlet büntetése végleges-e

Három hét múlva, október 4-én Brazília elnököt választ. A bebörtönzött Jair Bolsonaro legidősebb fia, Flávio szenátor statisztikai holtversenyben áll a nyolcvanéves Lulával, néhány felmérésben...

Hat dollár fölött a dízel, Trump iráni háborúja a bevásárlókosárba költözött

Az amerikai dízel átlagára történelmi csúcsra, gallononként 6,06 dollárra emelkedett. A drága üzemanyag a termőföldtől a raktárakon át a boltokig minden áru árába beépül, miközben a kormány gyors enyhülést ígér, az energiapiac viszont nem látja annak feltételeit.

Trump 5000 dollárt ígér minden amerikainak, ha a republikánusok nyernek

Az elnök „Trump-osztaléknak” nevezte az ígéretet, amely több mint ezermilliárd dollárba kerülne, és a Kongresszus jóváhagyása nélkül nem teljesíthető.

Száz dollár fölé emelkedett az olaj ára a tankereket ért támadások miatt

Öt százalékkal drágult a kőolaj, miután tovább terjedtek a közel-keleti hajózást és az energiaellátást fenyegető támadások.

A Trump-kormány megszüntetné az elbocsátott külföldi munkavállalók türelmi idejét

A javaslat szerint a H-1B és több más ideiglenes vízummal dolgozóknak munkájuk elvesztése után azonnal el kellene hagyniuk az Egyesült Államokat.

Bartus László: Hétköznapi fasizmus Amerikában

Mielőtt távoztam, bementem a mosdóba, ahol az alábbi látvány fogadott. A piszoár belső részén Joe Biden fotója látható. Aki dolgát szeretné végezni, annak a volt amerikai elnök képmását kell levizelnie.

Péter Tamás: Ami Orbán után történik, figyelmeztetés lehet a Trump utáni Amerikának

Magyarország 2026-ban különösen érdekes kísérleti tereppé vált Amerika számára. Áprilisban ugyanis megbukott a MAGA-mozgalom egyik európai példaképe, Orbán Viktor, aki tizenhat éven át kormányozta...

A mennybe jutás esélye nulla vagy tíz

A Liberálbolsevik cikke. A keresztény politikához és a keresztény nemzetek mítoszához kiváló adalékot nyújtott JD Vance amerikai alelnök, amikor saját üdvösségét tekintve egy keresztény podcast-interjúban...

Fauci kongresszusi meghallgatása a sztálinizmus legsötétebb napjait idézi

Már ha azt a lincsgyűlést "meghallgatásnak" lehet nevezni, amit a republikánusok a Szenátus Belbiztonsági és Kormányzati Ügyek Bizottságában tartottak. A meghallgatás célja, hogy Fauci bármit mond, valamilyen hamis indokkal a Kongresszus előtti "hamis tanúzással" vádolhassák meg, amivel a Bidentől kapott kegyelemtől függetlenül börtönbe lehet juttatni. Ezért Fauci ügyvédei javaslatára azt választotta, hogy az Alkotmány ötödik kiegészítése által biztosított jogával él, mely szerint nem köteles maga ellen tanúskodni. Ez nem azt jelenti, hogy amikor nem válaszol, akkor olyat kellene mondania, ami alapján elítélhetik, hanem azt, hogy nem lehet ő a vád tanúja önmaga ellen. Bizonyítson a vádló. A vádlónak, jelen esetben a republikánus szenátusi többségnek, nincs semmiféle bizonyítéka, csak ostoba és légből kapott összeesküvéselméletei vannak, és azokkal folytatnak egy koncepciós eljárást. Fauci következetesen megtagadta a válaszokat az ötödik alkotmánykiegészítésben biztosított alkotmányos joga alapján, amitől a tetemre gyűlt, éhes vadállatként viselkedő republikánusok tomboltak. Fauci azért is megtagadhatta volna a válaszokat, mert Trump emberei Dr. ’Mengele’ Fauci-nak nevezték, a náci koncentrációs táborok emberkísérleteket végző tömeggyilkosához hasonlították, miközben Fauci csak életeket mentett, egyebek mellett a vádlói életét is. Ez méltatlan az amerikai szenátushoz. Mivel nekik maguknak bizonyítékuk nincs, Fauci pedig nem beszélt, a koncepciós eljárás (egyelőre, ki tudja, mit találnak még ki) kudarccal végződött. Maga a "meghallgatás" a legsötétebb disztópiákat idézte, ilyen eljárások csak fasiszta és náci rezsimekben vannak. Fauci ügyvédje szólni akart, de nem engedték, s a biztonsági szolgálattal kivezettették a teremből. Fauci egyedül maradt védő nélkül. Így támadták. Az egyik republikánus azt állította, hogy "becsületes ember" nem hivatkozik az ötödik alkotmánykiegészítésre. Erre az amerikai sajtó emlékeztetett arra, hogy Trump egyetlen meghallgatásán, amikor a bizonyítékokkal tele Trump Organization-ügyben meghallgatták, 440-szer hivatkozott az ötödik alkotmánykiegészítésre. Nem beszélve a cég alkalmazottairól és Trump gyerekeiről. De más bizonyítékok alapján Trumpot elítélték az ügyben. A meghallgatás úgy végződött, hogy a kudarctól őrjöngő Rand Paul "következményekkel" fenyegette meg Faucit, amiért alkotmányos jogaira hivatkozott a meghallgatás során. Amerika egyik nagy problémája, hogy túl nagy, túl sok minden történik egyszerre, ezért sok minden elsikkad. Mert ha valaki ezt a csürhe gyűlést megnézte volna, saját hazája mibenlétét tekintve súlyos kérdésekkel szembesült volna. Mert ilyen "meghallgatások" csak a sztálini Szovjetunióban voltak, a különbség mindössze annyi, hogy Faucit még nem vitték el a földön húzva minden bizonyíték nélkül kivégezni, koholt vádak alapján, miután amerikaiak millióinak életét mentette meg, egyebek mellett az oltásokkal is. Így él egymás mellett egy jogállam maradéka a legsötétebb fasiszta diktatúrával. Most mindenki a novemberi félidős választásokat várja, és hazaszerető amerikai azért szurkol, hogy a demokraták nyerjenek, ha lehet, a Kongresszus mindkét házában. Ezzel még nem múlna el minden veszély, mert Trump harmadik ciklusára készül, az iráni háborút még bármire felhasználhatja. Ez a meghallgatás egy rémálom volt. Az amerikai sajtóban a Kongresszus legsötétebb napjának nevezték. Most már bent is olyanok vannak, mint akik 2021. január 6-án kívülről megrohamozták a Capitoliumot.

A Tisza a Heritage Foundationnel tárgyal, amely az orbánizmust Amerikába importálta

Hajdu hivatalosan az orosz olaj érdekében ment lobbizni, de ezt egy ilyen szervezettel nem teheti meg, mert a kapcsolatfelvételnek politikai tartalma és üzenete van. Egy ilyen szervezettel a kapcsolatfelvétel maga is politikai aktus, függetlenül attól, mi a tárgyalás témája. A Heritage Foundation nem egy semleges lobbicég vagy egy techni­kai szakértői intézet, amelyet pragmatikusan fel lehet keresni bármilyen ügyben. Ez egy ideológiai műhely, amelynek a puszta felkeresése üzenetet hordoz, a legitimálás, az elismerés, a szövetség üzenetét. Egy demokratikus rendszerváltást ígérő párt nem legitimálhatja a puszta megjelenésével azt a szervezetet, amely a demokrácia lebontásának útitervét írta. A gyanú inkább az, hogy az orosz energiafüggőség fenntartása érdekében folytatott lobbitevékenység csupán álca és ürügy a Heritage Foundationnal való kapcsolatfelvételre és a korábbi fideszes együttműködés folytatására. A magyar sajtóban az MTI híradása alapján csak közölték, de sehol nem kommentálták a látogatás tényét. Egyetlen újság sem kérdezett rá, hogy a Tisza Pártnak és az általa ígért demokratikus Magyarországnak mi köze lehet a trumpista, szélsőjobboldali Heritage Foundation működéséhez, amely az orbánizmus amerikai importőre és terjesztője. A legjobb szándékkal sem tételezhetjük fel, hogy a Tisza ezúttal az illiberális orbánizmus megsemmisítésének receptjét akarná átadni a Heritage Foundationnek, mert nem látjuk az erre irányuló terveit és a végrehajtást sem, a személycseréken és az ígérgetésen kívül. Miközben a Magyar Péter által emlegetett szavak gyanúsan mást jelentenek, mint eddig. Magyar rendszerváltás és jogállamiság alatt feltűnően nem azt érti, amit a nyugati demokráciák, hanem sokkal inkább az Orbán-rendszer maradékának átmentését, legalizálását. Ha ez az együttműködés folytatásának alapja, akkor a "Tisza" egyre gazdagabb tapasztalattal rendelkezik, amit átadhat a Heritage Foundationnak Trump bukása esetére. Magyar Péter és kialakuló rendszere ebben is sikeresen őrizte meg a folytonosságot, nem kellett hozzá kapcsolatokat építenie, csak a Fidesz kapcsolatait megtartani és újraéleszteni. Ez a washingtoni látogatás többet mond arról, ami Budapesten történik, mint az összes Magyar Péter-beszéd díszkötésben kiadva és egy értelmező szótárral kiegészítve. Hajdu Márton látogatása azért kérdéses, mert nem jelent meg nyilatkozata arról, hogy a Heritage Foundationt arról tájékoztatta volna, hogy az Orbán-rendszer ideológiája és az Orbán-modell Magyarország gazdasági, kulturális és morális lepusztításához, az emberi értékek megsemmisítéséhez, az ország kirablásához, egy sötét embertelen rendszerhez vezetett, amely csak azért nem végződött véres polgárháborúval, mert az alkotmányos rendet megdöntő bűnszervezet a totális összeomlás előtt a szervezett elvonulást és a hatalom békés átadását választotta, a felelősségre vonás elengedéséért és a vagyon megtartásáért cserébe. Szerintünk hazai és nemzetközi botrány az, hogy az Orbán-rendszert felváltó Tisza-kormány bármilyen szinten felveszi a kapcsolatot a Heritage Foundation képviselőivel. Ez csak abban az esetben lenne elfogadható, ha azt közölnék velük, hogy "az Orbán-modell és az illiberális kísérlet megbukott, nem sikerült, ezért javasoljuk, fejezzék be Amerikában is". Ezt a nyilatkozatot még nem adta ki Magyar Péter, Hajdu Márton és a Tisza Párt sajtóosztálya. A Heritage Foundation felé tett látogatás nemcsak lobbizás az orosz gáz és az orosz olaj mellett, ami önmagában is elfogadhatatlan, hanem elkerülhetetlenül egy politikai üzenet, amit a Tiszának meg kellene magyaráznia. Nyilván csak késik. Kitartóan várjuk.

Trump hazudik: csalásra hivatkozva akarja elcsalni a választásokat

Trump a novemberi félidős választások előtt a választásba vetett hitet vette célba és azt rombolja le. Ez a demokráciába vetett bizalom alapköve, az utolsó bástya az erőszak és egy polgárháború előtt. Ha nem lehet bízni a választások tisztaságában, akkor nem marad demokratikus eszköz a hatalom befolyásolására. Trump legújabb beszéde funkcióját és hatását tekintve ugyanabba a kategóriába tartozik, mint a január 6-án elmondott beszéd, amelynek vége lázadás lett és halálos áldozatokat követelt. Csak a szerencsének lehet köszönni, hogy a hazugságaival feluszított elvakult hívei nem mészárolták le az amerikai Kongresszus mindkét házát, a törvényhozás vezetőit és az amerikai alelnököt. Trump ezúttal is bizonyítékok nélkül állította, hogy a 2020-as választást elcsalták, miközben ez ügyben az összes bejelentést kivizsgálták és bíróságok minden ügyben döntöttek. Most senki által nem látott FBI dokumentumokra hivatkozott, amelyeket állítólag majd közzétesz, s azok alapján azt állította, hogy rendszerszintű csalás történt, az amerikai választási rendszer nem biztonságos, hanem manipulálható, most éppen Kína avatkozott be a 2020-as választásba (erre sincs semmi bizonyíték), azt a képtelenséget állította, hogy 278 ezer nem amerikai állampolgár szerepel a választói névjegyzékben, ami egyszerűen lehetetlen, de ő majd az embereivel kitörli azokat. Trump aláásta az elektronikus rendszerbe és a levélszavazásba vetett bizalmat, leginkább a demokrata államokat vádolta csalással, főleg Kaliforniát, ami nagyon kellene ahhoz, hogy a republikánusok örökre megszerezzék a hatalmat Amerikában. Ennek alapján korábban azzal próbálkozott, hogy kiveszik az egyes államok kezéből a választás szervezését és a szavazatokat központilag a szövetségi állam (az ő emberei) számolják össze. Most a választási körzetek republikánusoknak kedvező átrajzolása után az SAVE America Act névre keresztelt törvényt próbálta népszerűsíteni a választási csalásokról szóló hazugságaival. Trump csalásra hivatkozva akarja elcsalni a választásokat. Az új törvény kötelezővé tenné az állampolgárság igazolását, miközben arról a születési anyakönyvekben törvényes és pontos nyilvántartás van. Ennek célja, hogy azok a nehéz körülmények között élő, hátrányos helyzetű, elsősorban fekete amerikaiak, akiknek sem jogosítványuk, sem útlevelük nincs, mert nem vezetnek és nem utaznak el Amerikából, s döntően demokrata szavazók, ne szavazhassanak. Trump ezzel a választói jogot korlátozza és törvénytelenül befolyásolja a választásokat. Annak érdekében hazudozott cinikus módon egy órán át, hogy ezekhez a csaló szigorításokhoz támogatást szerezzen, és a választás tisztaságába és megbízhatóságába vetett közbizalmat lerombolja. Ez előre vetíti, hogy Trump nem fogadja el ezúttal sem, ha a novemberi félidős választásokon veszít, és a demokraták legalább a Képviselőházat visszaszerzik. Márpedig erre nagy esélye van, mert ígéreteivel és hazugságaival szemben a gazdaság rosszabb állapotban van, mint Biden idejében, az infláció hatalmas, pedig ezért választották meg, a legfőbb mérőeszköz, a benzin ára az egekben az ostoba és értelmetlen iráni háborúja miatt, amit már elveszített, s azért nem tudja befejezni, hogy ez nehogy kiderüljön. Még a Szenátus is veszélyben lehet, de szakértők és elemzők szerint a jelenlegi mérések alapján csak a Képviselőházat veszítené el. Ez is elég: az abszolút hatalma véget érne.

Trump besegített az amerikai válogatott kiesésébe

Azt már soha nem tudhatjuk meg, mi történt volna a 4:1-es belga győzelemmel végződött vb-mérkőzésen, ha az amerikai labdarúgó-válogatott nem azzal a lelki teherrel...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékTrump