A Bors vette a fáradságot, és kikérte a listát, amiből kiderül, hány embert nem enged be a Parlament épületébe Kövér László: hatvanat.

Bár a házelnöknek teljhatalma van eldönteni, kiket enged be, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) 2017 februárjában kimondta: újságírókat csak akkor lehet kitiltani egy ország parlamentjéből, ha a közbiztonságot vagy a képviselőket fenyegető veszélyhelyzet áll fenn.

2010-es megválasztása óta Kövér László kéjes örömmel él teljhatalmával, Strasbourgra fittyet hányva: nemcsak újságírókat, de nem képviselőként dolgozó politikusokat és aktivistákat is kitiltott “szabályellenes magatartás” miatt.

Bár Kövért frusztrálhatja, hogy fizikai erőszakot egyelőre nem alkalmazhat a neki nem tetsző személyek ellen – itt például jól érzékelhető, hogy szívesen megtenné -, valószínűleg mégis bizakodva tekint a jövőbe, hiszen a meglévő, hatályos rendelet melléklete alapján az alábbi fegyverekkel egészülhet ki a házelnök őrségének eszközlistája:

  • 45-ös kaliberű tölténnyel működő pisztolyok,
  • 5,56 mm-es (223-as kaliberű) tölténnyel működő gépkarabélyok,
  • 7,62×51 mm-es NATO tölténnyel működő puskák, mesterlövő puskák,
  • 308-as kaliberű tölténnyel működő puskák, mesterlövő puskák,
  • kézi gránátvető 40 mm-es gránátokhoz,
  • elfogó hálók,
  • különféle, az újfajta lőfegyverekhez passzoló lőszerek,
  • mesterséges vagy természetes hatóanyaggal szerelt univerzális (lőhető, dobható) könnygázgránát,
  • kézi működtetésű, dobható, mesterséges vagy természetes hatóanyaggal szerelt könnygázgránát, (eddig is volt a listán könnygáz, de csak palackos, vagy gázspré formában).

Érdekes társadalmi berendezkedés, ahol egy újságíró lassan csak golyóálló mellényben tehet fel kérdést a politikusoknak.

Szóljon hozzá

  • (nyilvánosan ez nem jelenik meg)