Emlékszünk még azokra az időkre, amikor a Hírszerző című cinizmusportál létezett, amely aztán beolvadt a HVG-be. A Hírszerző hirdette azokat az okos elveket, hogy a náci beszéd szabadsága mutatja a demokrácia fejlettségi fokát. Minél szabadabb a náci beszéd, annál szabadabb egy ország, mondták. Karöltve az Index cinikusaival, akiknek egy része most a 444.hu-ban folytatja, mintha azóta mi sem történt volna. A Gavra-féle Hírszerző egykori munkatársai sem szaggatták meg a ruhájukat azóta, pedig a világ nem őket igazolta.

A Hírszerző toleranciabajnokai, akik a náci beszédnek minden szabadságot megadtak volna, de az ezzel ellentétes véleménynek nem, ledimitrovozták azokat, akik azt merészelték mondani, hogy a náci beszéd nem a demokrácia fejlettségét, hanem a demokrácia végét jelenti. A náci beszéd, a náci propaganda, a hazug álhírek felszámolják a demokráciát. A náci beszéd, a gyűlöletbeszéd, az álhírek, konteók szabadsága még emberéleteket is követelt, de a NER létrejöttéhez mindenképp hozzájárult. Hihetetlen kárt okozott ez a doktrinerség.

A világ megkergülését a hazugság, a tényeken túli világ, az álhírek, a gyűlöletbeszéd viszi a pusztulás és a romlás irányába. Régen ez szubkultúra volt. Ezeket engedték volna hírszerzős doktriner liberálisaink virágozni. Nem gondolva arra, hogy ha ez szabad, akkor iparág lesz belőle, majd orosz pénz és titkosszolgálat, hatalomra esélyes szélsőjobboldali pártok ülnek rá.

A világ kezdte elhinni a doktriner liberálisok és a szélsőjobboldal közös hazugságát, hogy a liberalizmus és a kapitalizmus alkalmatlan, fenntarthatatlan, hogy elszakadt a tömeg és az elit, hogy az elit ellen lázad a nép, amelynek kudarc a liberalizmus. Miközben csak arról van szó, hogy egyik oldalról a liberális demokrácia és gazdaság állandó korekcióra szorul, de az is a liberális demokrácián belül, egyébként pedig az oroszok felpumpálták a szélsőjobbot és a közösségi médián keresztül álhírekkel elbutítják az embereket s rombolják a demokráciát.

Ez most már egyre világosabb. Sem a demokratikus kormányok, sem a demokráciában élők nem hiszik el, hogy sorsszerű dolgok történnek, hogy „változik a világ”. Elkezdtek védekezni az oroszok, az álhírek és – bizony – a gyűlöletbeszéd ellen. Egész Nyugat-Európa és Amerika keresi a közösségi média szolgáltatóival a módját annak, hogyan tudnák korlátozni azt, amit a volt Hírszerző cinikusai egykor a demokrácia mérőzsinórjának neveztek.

Lehet most akkor Dimitrovnak nevezni hollandokat, franciákat, angolokat, legújabban pedig Angela Merkelt, miután a német választások közeledtével igyekeznek az orosz propagandát, álhírek terjesztését, náci beszédet, gyűlöletbeszédet korlátozni. Nem igaz, hogy korlátlan lehet az interneten megtenni azt, amit a hagyományos sajtóban nem. Nem lehetnek kétféle szabályok, és nem a demokráciát és a szólásszabadságot sérti az álhírek és a náci beszéd korlátozása.

Meg lehet nézni, hogy a Breitbart, az „alt-right” fasiszta, rasszista álhírei, konspirációs teóriái Amerikában egy elmebeteget és a gyűlöletportál vezetőjét juttatták hatalomra, az oroszok segítségével. Orbán gyűlöletbeszéddel került 2010-ben hatalomra, ma már egy óvodásnak sem kérdés, hogy az egész rendszere az alternatív tényekre, álhírekre, propagandára és a hazugságra épül. Ugyanez vezetett a Brexithez. A világ megérett a szabályozásra.

A közösségi portálok felhasználóinak védelmét célzó javaslatot fogadott el és terjesztett a törvényhozás elé a német kormány. A tervezet alapján a portálok üzemeltetői akár 50 millió euró (15,5 milliárd forint) pénzbüntetést kaphatnak, ha nem távolítják el azokat a jogsértő tartalmakat, amelyekért az egykori Hírszerző, ma HVG munkatársak védelmeztek, mint a szabadság fokmérőjét.

A jogsértő, büntetendő „uszításnak éppen úgy nem lehet helye a közösségi portálokon, mint az utcán” – emelte ki a kormányülés után a tervezet előkészítését irányító igazságügyi miniszter, Heiko Maas. Az új szabályozás nem új jogokat hoz létre, hanem a felhasználók jelenlegi jogainak hatékonyabb érvényesítését szolgálja. „Tartozunk ezzel a gyűlöletbűnözés áldozatainak” – húzta alá a szociáldemokrata (SPD) politikus.

A gyűlölködő bejegyzések és személyiségi jogokat sértő, lejárató álhírek visszaszorítását célzó javaslat szerint a portálok üzemeltetőinek könnyen és közvetlenül elérhető panaszt kezelő szolgálatot kell működtetniük, és a felhasználói bejelentéstől számított egy héten belül törölniük vagy elérhetetlenné kell tenniük a jogsértő tartalmakat, s a „nyilvánvalóan jogsértő tartalmakat” pedig 24 órán belül kell eltávolítani vagy elérhetetlenné tenni.

A portálok üzemeltetői kötelesek megválaszolni a panaszokat és indokolni döntésüket. Továbbá negyedéve jelentést kell közzétenniük a büntetőjogilag releváns tartalmakkal kapcsolatban folytatott tevékenységükről, beszámolva a panaszkezelő szolgálat munkájáról, a panaszok számának alakulásáról és a döntési gyakorlatról. Amennyiben nem tesznek eleget kötelességeiknek, 50 millió euróig terjedő pénzbíráságot kaphatnak.

Az interneten mutatkozó álhírterjesztés, lejáratás és gyűlölködés hónapok óta a német belpolitika egyik fontos témája. Angela Merkel kancellár november végén a Bundestagban egy beszédében kiemelte, hogy az internet és a digitalizáció révén a véleményformálás teljesen másként történik, mint 25 éve, egyre nagyobb szerepe van az olyan kevéssé ellenőrzött vagy szándékosan hamis tartalmaknak, amelyeket nem a szakmai szabályok keretei között működő újságírás hoz létre.

A politikának meg kell tanulnia kezelni a többi között az álhírportálok és a manipulációra kifejlesztett, algoritmusok által vezérelt „véleményerősítő” eljárások és „trollok” révén kialakult új környezetet, és szükség esetén szabályoznia is kell – fejtette ki Angela Merkel, hangsúlyozva a gyűlölködéssel szembeni fellépés fontosságát.

A Facebook a berlini vezetés nyomására az év elején álhírszűrő eljárást kidolgozását kezdte meg a portál német nyelvű tartalmának gondozására. A portál üzemeltetője a Correctiv nevű német nonprofit tényfeltáró újságíró munkaközösséggel együttműködve vezet be álhírszűrű eljárást. A tervek szerint a Correctiv munkatársai – akik munkájukért nem kapnak pénzt a Facebooktól – megvizsgálják a portál felhasználói által álhírként megjelölt tartalmat, és ha valótlanságot tapasztalnak, akkor egy figyelmeztetést fűznek hozzá.

A Spiegel Online német hírportál kedden arról írt, hogy a kezdeményezést felkarolta Soros György magyar származású amerikai pénzügyi befektető The Open Society Foundations (OSF) nevű alapítványi csoportja, amely mintegy 100 ezer euróval támogatja a Facebook-Correctiv együttműködés beindítását.