2024, március1, péntek
KezdőlapAmerikaHaley letagadta az amerikai rasszizmust

Haley letagadta az amerikai rasszizmust

-

Mi sem jellemzőbb a Trump által fogságba ejtett republikáns párt szellemiségére, hogy a moderált jelöltként egyedül versenyben maradt Nikki Haley is relativizálja a rasszizmust, indián leszármazottként ad lovat a fehér felsőbbrendűség híveinek, akik tagadják, hogy Amerikában valaha is volt rabszolgaság és rasszizmus, miközben ők maguk ma is azok.

Haley a Fox News műsorában azt mondta, hogy az Egyesült Államok „soha nem volt rasszista ország”. Ezt arra válaszolva mondta, hogy a riporter azt feszegette, hogy ő színesbőrű nőként elnyerheti-e az elnökjelöltséget. A kérdés jogos, ez szinte kizárt, Haley csak egész véletlenül lehetne republikánus elnökjelölt, az elnökségről nem beszélve.

Haley a kijelentését saját példájával próbálta igazolni, mint mondta, „én egy barna lány vagyok, aki egy dél-karolinai vidéki kisvárosban nőtt fel, aki a történelem első női kisebbségi kormányzója lett, aki ENSZ-nagykövet lett, és most indul az elnökválasztáson. Ha ez nem az amerikai álom, akkor nem tudom, mi az”. De az álom itt véget is ér.

Ehhez az álomhoz olyan kijelentéseket kellett tennie, ami tetszik a fehér férfiaknak, főleg egy indiai leszármazott szájából. Mert annak a kijelentésnek, miszerint Amerika „soha nem volt rasszista ország”, a kontextusát és az elhangzás körülményeit is meg kell vizsgálni. A republikánusok woke-ellenes propagandája közepette ez legmélyebben rasszista kampány.

Azzal próbálják relativizálni és letagadni a feketék, az indiánok és más színes bőrűek elleni rasszizmust, hogy aki erről beszél, az rasszista. Mert azzal különbséget tesz a fehérek és a feketék között. Ők bezzeg nem tesznek, ezért törlik az oktatásból a rasszista múlt tanítását, az egyetemi felvételiknél a pozitív diszkrimináció alapjául szolgáló faji besorolást.

Ez azt jelenti, hogy ha volt is amerikai emberek különböző csoportjai között villongás, az nem a bőrszínük miatt volt, és aki ezt állítja, az a rasszista, mert az különbözteti meg a szemben álló feleket a bőrszínük alapján. Ördögi logika. Ezért eltörlik a faji kategóriákat az egyetemeken, hogy ne legyenek faji kvóták, hiszen ez a megkülönböztetés a rasszizmus.

Így viszont kiszorítják az egyetemekről a fekete és színes bőrű diákokat, s a protekciós fehér gazdag gyerekek jutnak be az egyetemekre. Ebben a légkörben mondta Haley azt, hogy Amerika soha nem volt rasszista ország, ami mást jelent ebben a kontextusban, a fehér felsőbbrendűséget hirdető történelemhamisító rasszisták narratívája árnyékában.

Arról az országról beszélünk, amelyben külön ajtón kellett bemenni a fehéreknek és a feketéknek, ahol a feketék csak hátra ülhettek a buszon, ahol a feketék nem járhattak egyetemre, ahol fehér lánynak nem lehetett fekete udvarlója, ahol egykor olyan feliratok voltak, hogy kutyáknak és zsidóknak bemenni tilos. Ez intézményes rasszizmus, nem egyedi esetek.

A rabszolgatartásról és az emiatt kirobbant polgárháborúról nem beszélve. Haley éppen ennek kapcsán is botrányba keveredett korábban, azt állítva, hogy a polgárháború az államok jogairól szólt, és nem a rabszolgatartásról. Ez olyan, mint amikor a magyarok Horthyt mosdatják, a holokauszt alól felmentik, a magyar állam felelősségét letagadják.

Amerika rasszista ország volt, és ha nem vigyázunk, még újra az lehet. Főleg, ha az anti-woke republikánus fasiszták hatalomra kerülnek. Haley úgy mossa el a múltat, mélyen sértve mindazokat, akik ezen átmentek, az őseiket, még Haley őseit is beleértve, hogy vannak ugyan rossz dolgok is, de igyekszünk jobbnak lenni:

„Az a célunk, hogy a mai nap jobb legyen, mint a tegnap. Tökéletesek vagyunk? Nem. De az a célunk, hogy minden nap igyekszünk minél tökéletesebbek lenni. Tudom, hogy felnőtt koromban szembesültem a rasszizmussal. De elmondhatom, a mai nap sokkal jobb, mint akkor volt. Célunk, hogy mindenkit felemeljünk. Ne oszd meg az embereket faj vagy nem, párt vagy bármi más alapján. Elegünk van ebből Amerikában.”

Íme, itt a republikánus párt, aki nem osztja meg az embereket. Csak a legesélyesebb elnökjelöltje a Mein Kampfból Hitler fajelméletét adja elő. A női riválisa pedig letagadja a rabszolgatartást. Nekik van elegük a megkülönböztetésből.

Rendkívül álnok szöveg ez, amely azt mondja, „nem vagyunk tökéletesek”. Ezzel el van intézve a rasszizmus, ki vannak elégítve a feketék és az indiánok (latinók, ázsiaiak, zsidók és mások). Különösen az a szöveg gyalázatos, hogy ne oszd meg az embereket faj alapján, mert aki felemlegeti, hogy volt és van rasszizmus, az megosztja az embereket faji alapon azzal, hogy erről beszél. Ezt akarja DeSantis és a többi fasiszta kiirtani az oktatásból.

Ezek az emberek beszélnek „cultur cancel”-ről, azokkal kapcsolatban, akik a rasszizmust és egykori képviselőit elutasítják. Az a cultur cancel, ahogyan meghamisítják a történelmet, mintha semmi nem történt volna. Ez hasonló a holokauszttagadáshoz. Nikki Haley pedig a saját gyökerei ellenére ezt a fehér felsőbbrendű mozgalmat erősíti, ami védhetetlen.

A felhördülés nyomán jött a mismásolós magyarázat a kampány szóvivőjétől: „Amerikában mindig is volt rasszizmus, de Amerika soha nem volt rasszista ország. A liberális médiának soha nem sikerül ezt a megkülönböztetést megtenni. Ez nem változtat Nikki meggyőződésén, hogy Amerika azért különleges, mert népe mindig arra törekszik, hogy jobb legyen, és megfeleljen a szabadság és egyenlőség alapeszményének.” Blablabla..

Persze, a liberális média az hülye, az nem tud megkülönböztetni.

Ha az utóbbi mondatot vesszük, miszerint „mindig arra törekszik, hogy jobb legyen”, ez éppenséggel rájuk nem igaz, mert tagadják a múltat, nem hajlandóak azzal szembenézni, ezért nem is kívánnak jobbak lenni. Míg a politikai ellenfeleik jobbára igen, ezért zúdulnak fel az ilyen hamis kijelentéseken.

Nikki Haley képtelen az igazságot mondani, mert olyan erős a pártjában a rasszizmus, hogy nem mer azzal szembeszállni. Trump és a rasszizmus támadása tabu. Ez a republikánus „reálpolitika”. Ezt a vonalat nem lépheted át, különben röpülsz. Az ember alapvetően fehér, a fekete alacsonyabbrendű ember. Ez a republikánus kánon.

Képzeljük el, hogy Haley a három közül az egyetlen moderált, normális jelölt, akitől nem kellene félni, ha elnök lesz, nem elmebeteg, mint a felsőbbrendű fehér férfi riválisai, akit bármelyik festett hajú pszichopata fehér férfi ellenfelével kicserélnénk. Ez a republikánus párt moderált és „konzervatív” irányzata. El lehet képzelni, milyen a többi.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések