2024, július25, csütörtök
KezdőlapAmerikaA "pusztító utálatosság" egy százéves templomban

A „pusztító utálatosság” egy százéves templomban

-

Kevés undorítóbb hely van a világon, mint a virginiai Boones Millben, ahol a helyi százéves templomot „Trump Town”-nak nevezték el és Trump kegytárgybolttá alakították át. Már az is jelképes, hogy egy leszerelt templomban a legocsmányabb politikai giccset árusítják, ha azt mondjuk, hogy Jézus ostorral kergetné ki az árusokat, azzal nem mondtunk semmit.

Ebben a templomban egyebek mellett Trump ezüstre fényezett tökeit lehet megvásárolni. Trump golyói kisebb méretben 75 dollárba kerülnek, nagyobb méretben 125 dollárt kell fizetni értük. A gusztustalan kegytárgy üzenete az, hogy Trump „tökös”, és ez örömmel tölti el a híveit, akik vele együtt ezen az értelmi és ízlésbeli színvonalon vannak.

A helyet üzemeltető vállakozó korábban vizes pólóversenyeket, kakasviadalokat szervezett, mielőtt ráérzett arra, hogy ennek a kultúrának legkifejezőbb képviselője Trump, megvette hozzá az egykori templomot. Elvégre a vallásnak az a formája és színvonala, amely szerves része Trump kampányának is, tökéletes harmóniában van mindezzel, vele egységet alkot.

A CNN riportja szerint a Trump ajándékbolt inkább emlékeztet egy pornóboltra, talán nem is véletlenül, amelyben az intim részekre való utalások mellett a legvulgárisabban jelennek meg a perverzió alantas kellékei, az anyagcserefolyamatra utaló termékek, fing, kaka, pisi. Mindez egy amerikai viszonylatban történelminek számító egykori templomban.

Az abszurd az egészben az, hogy senki nem teheti szóvá, ahogy nem is teszi, hogy akár egy volt templomban is mit keresnek az efféle trágárságok és ocsmányságok, mert mint tudjuk, az amerikai keresztény egyházak, leginkább a Hit Gyülekezete-szerű evangelikálok Trump legnagyobb támogatói, így Trump és a templom kapcsolata senkit nem zavar.

Trump pedig ezzel azonos. Ez az ő kulturális színvonala a politikai közéletben is, erre pedig ráérzett a MAGA-tábor. Amit Trump nyújt a politikában, nemcsak stílusában, tartalmában is, azt fordítja le a rajongók tábora a maga nyelvére: fing, kaka, pisi. Így szeretik, ezért is érzik a magukénak. Hogy mindez a templomban van, csak jó, nekik a vallásuk is ilyen.

A Biblia pusztító utálatosságnak nevezi, amikor az Antikrisztus (a világdiktátor) beül az általa felépített jeruzsálemi Templomba, méghozzá a hívő keresztények éljenzése mellett, és önmagát imádtatja. Ez Trump karaktere, és a Jézus által „pusztító utálatosságnak” nevezett bálvány, és a bálványimádás torz előképe jelent meg a virginiai Boones Millben.

A virginiai „Trump Town” jól ragadta meg a politika és a vallás összefonódásának szellemi tartalmát, a politikai és vallási bálványt. A bálványimádást történelmi templomba helyezve, ahol a hamis bálvány tökeit lehet megvásárolni, a fingjáért lehet pénzt adni, a szarát lehet kinyomni, a pisijével lehet másokat permetezni. Íme az illiberalizmus, csak semmi PC.

Ez az EMBER, mint Isten képmása, legundorítótt megalázása, meggyalázása, mélyebbre az emberi faj nem süllyedhet. Ahogy az a „kereszténység” sem, amely ezt támogatja, szellemi módon ezt képviseli. Az emberiség állapotát mutatja, hogy a világ elsőszámú hatalmának vezetője, Jézus Krisztusra hivatkozó hívőkkel, ezt a mocskot önti az emberiségre.

Mert ez a mocsok nem csupán ebben a boltban van, ez a bolt csak hűen tükrözi. Valójában ez a mocsok járja át ennek az embernek (és támogatóinak) a beszédeit, az ideáit, eszméit, a gondolatait és az értékrendjét, az ideológiáját és a magatartását, a stílusát és eszközeit. Ez a bolt a hű tükörképe ennek a szellemi és morális színvonalnak, a szubsztanciája annak az irányzatnak, amelyet „keresztény” államnak és illiberalizmusnak neveznek.

Ennek a színvonalnak felel meg annak éljenzése, hogy Trump hatalomra jutása esetén mindent megbosszul, börtönbe csukja azokat, akik jogszerűen vádat emeltek ellene, és akik meg akarják védeni a világot tőle. Szerintük fegyverrel kell érvényt szerezni ennek, s szerintük egyesek mérgezik a nemzet vérét, mások létezése pedig erkölcstelen.

Ennél mélyebbre talán nem süllyedhet az emberiség, gondolhatnánk, de fog. Ilyen a világ. A virginiai „Trump Town” a világ állapotának esszenciája. De nincs vége. Az embergyilkos az ember iránti megvetését és gyűlöletét még mélyebben kifejezi majd. Megteheti, ha az emberek másik része tunya, vak, ostoba, korrupt és gyáva. Majd kideül, így van-e.

A CNN riportja szerint a bolt vezetője ezt mondja: „Vallásos emberek jönnek be ide, és azt mondják: ‘Ez Isten háza?’ Én azt mondom: ‘Nem! Ez az a ház, amelyért Trump fizetett’.” Ebből arra lehet következtetni, hogy a templomot esetleg maga Trump vette meg, abból a pénzből, amit adócsalásból szerzet, amiből a pornószínésznőt is lefizette.

Érdekes párhuzam, hogy Jézus Krisztus az egyházért saját vérével fizetett, önmagát adta érte. A hívei, köztük állítólag keresztények, nem látják a különbséget és az ellentmondást.

Trump hazudhat, az újságírók – jó esetben – bohócok, inkább a nemzet ellenségei. Mindez nem vicc, nem karikatúra, hanem a valóság. Ez készül beköltözni a Fehér Házba. Nem baj, ha lázadást szervez saját hazája ellen, az is előnyére válik, hogy nemi erőszakért elítélték, mert a százéves templom falai kibírják. Ahol egykor Istent imádták, most Trumpot éltetik.

Ez ébresszen fel mindenkit, hogy kik ezek. Beleértve Orbánt és támogatóit is, akik Trump támogatói is, mert egy szellemi közösséghez tartoznak. Mert ezek csak akkor győzhetnek, ha hagyjuk nekik. Ami Magyarországon van, az szellemileg ugyanaz, mint ami a virginiai templomban látszik. Észre kellene venni, és nem tisztelni a tolvajokat, vámszedőket.

Meg kellene tanulni az ostorfonást.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések