2024, október11, péntek
KezdőlapJegyzetKövér agyában felrobbant valami

Kövér agyában felrobbant valami

-

Felül kell bírálni a tudomány álláspontját Kövér László agyát illetően, mert az eddigi tudományos álláspont szerint Kövér Lászlónak semmi nincs az agyában, sőt brit tudósok szerint agya sincs. Most azonban valami felrobbant az agyában, mintha kézigránátot vágtak volna bele. Különböző ideológiák és fogalmak robbantak fel, és hoztak létre teljesen egyedi együttállásokat, amelyekben a legnormálisabb relációk is minimum szemben állnak egymással.

A robbanás okát egyesek a helyszínben keresik, mert az eset egy templomban történt, amikor az őskommunista kövület Erdélyben egy dombormű avatásán vett részt. Kövér őskommunista identitása találkozott itt a transzcendenst kereső vallásos áhítattal, amelyben a kultúra és a művészet egyidejű megjelenése olyan egyveleget alkotott, amely a létrejött feszültség következtében robbanáshoz vezetett Kövér László agyában. Ezek után egymást kizáró és egymásak ellentmondó szavak estek ki a szájából, s ebből derült ki, hogy a magyar parlamentben fantomként járó hadfi agyában maradtak vissza az emberi létezése korából való szavak és fogalmak, amelyek a robbanás következtében elszabadultak.

Kövér szerint a szabadság a „halál kultúrája”, amiről eddig úgy tudtuk, hogy az élet kultúrája. A templom, ahol Kövér a robbanás pillanatában tartózkodott, éppen a Szabadító számára emeltetett, akiről a vallás, amit az őskommunista Kövér propagálni ment Erdélybe, azt mondja, hogy akiket a Fiú megszabadít, azok valósággal szabadok, és akik szabadok, azok élnek, és soha meg nem halnak. A szabadság az élet. Korábban nem volt az sem ismert, hogy Kövér agyában a fasiszta ideológiák is gyökeret vertek, ezeket korábban az őskommunista identitása elszóródott morzsalékának hitt a tudomány. De a Kövér száját elhagyó szavak a fasizmus alaptételeit visszhangozták, miszerint a szabadság a rend ellentéte, és a szabadság a rend ellen fordul.

Külön kutatás tárgya lehetne orvosbiológusok szerint, hogy az őskommunista Kövér holt agyából feltámadt fasizmus miként volt képes őskommunista énjének előéletéből kitörölni olyan versrészleteket, hogy „Szabadság, te szülj nekem rendet”. Mióta József Attila szobrát elmozdította a fasiszta önkény, azóta Kövér tudatából kimosódtak olyan emlékek, hogy a szabadság maga a rend, míg a fasiszta rend a terror. A bekövetkezett súlyos detonáció következtében Kövér elvtárs olyanokat mondott, hogy a „jog a demokrácia létére tör”, miközben a demokrácia lényege a joguralom. De szerint a jog is halál, ami pedig az élet. Kövér darabjaira hullott tudatában a jog pusztítja el a demokráciát. Itt a szétfröccsenő halott agysejtek a demokrácia és a fasizmus fogalmát keverik újra. A jog valójában a fasizmus létére tör, és ezzel magát Kövért veszélyezteti.

A Kövér őskommunista identitását felrobbantó fasizmus olyan detonációt eredményezett, hogy annak következtében, az alábbi zagyvalék hagyta el a száját a szabadságról: „célja a természetes közösségek felmorzsolása olyan, a nemi, családi, vallási és nemzeti önazonosságukból kiforgatott, fogyasztói lényekké silányított egyénekre, akik értéktudatuk elveszítése miatt már képtelenek érdekeik felismerésére, képtelenek az önvédelemre, és ezért biztosabban alávethetők, uralhatók és kifoszthatók”.

Valójában a szabadság nem morzsolja fel a nemi, családi, vallási és nemzeti önazonosságot, mert nem tesz kötelezővé egyetlen identitást, hanem a szabadság éppen megvédi mindenki saját identitását. Ezzel szemben a Kövér agyát ellepő fasiszta mákony, ha rendszerré áll össze, valóban ezt a hatást éri el: „fogyasztói lényekké silányítja az egyéneket, akik értéktudatuk elveszítése miatt már képtelenek érdekeik felismerésére, képtelenek az önvédelemre, és ezért biztosabban alávethetők, uralhatók és kifoszthatók”.

Ez a NER és ez az orbáni Magyarország pontos meghatározása. A robbanás feltehetően az eddigieknél is súlyosabb károkat okozott Kövér agyában, ahol most egymással kergetőznek szavak, fogalmak, eszmék, filozófiák, és nem tudni, milyen kisülésekre számíthatunk még. Ami a kutatók szerint biztos, hogy a világ sokkal jobb lesz, ha Kövér már csak egy dombormű lesz valahol, viszont nem tudni, hogy a munkásmozgalmi panteonban vagy a fasiszta vezetők emlékhelyén, esetleg Gömbös és Szálasi között félúton szorítsanak helyet neki.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések