2024, március28, csütörtök
KezdőlapFesz leszNémeth Sándor elrejtené a házát, hogy ne derüljön ki, mekkora bevallott lelkészi...

Németh Sándor elrejtené a házát, hogy ne derüljön ki, mekkora bevallott lelkészi fizetésből milliárdos

-

Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze kifogásolta, hogy a házáról egy drónfelvétel készült. Németh Sándor bevételei a Hit Gyülekezetéből származnak, amely jelentős állami támogatásban részesül, közpénzeket használ fel. Az Orbán-rezsim 800 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesítette a Hit Gyülekezete intézményeit az adófizetők pénzéből, amely felett Németh Sándor kontroll nélküli felügyeletet gyakorol. Ezen kívül az ATV révén százmilliós állami hirdetésekben részesül, amely bújtatott állami támogatás. Németh Sándor házát milliárdos értékűre becsülik, amely semmiképpen nem jöhet ki bármilyen magas lelkészi fizetésből.

A Hit Gyülekezete államilag elismert, bevett egyház, amely a közpénzek mellett számos állami kedvezményben részesül. Emellett az egyházak erkölcsi intézmények, amelyek a társadalom megbecsülését élvezik, ezért a társadalom joggal várja el az erkölcsös és átlátható működésüket. Bartus László Fesz lesz című könyvéből kiderült, hogy Németh Sándor meglopta saját gyülekezetét, eltulajdonította a gyülekezet ATV-ben levő vagyonának 60 százalékát. A könyv kapcsán a Magyar Hang és az Átlátszó.hu írt tényfeltáró leleplező riportot. A cikk megjelenése előtt kérdéseket intéztek Németh Sándorhoz, akinek megadták a lehetőséget arra, hogy tisztázza magát. Németh Sándor azonban megtagadta a kérdésekre való válaszadást. Előtte néhány nappal egy dadogós interjúban derült ki, hogy a lopás tényét nem tudja cáfolni.

Lapunk megírta azt is, hogy Németh Sándor többmilliárdos vagyonára nem vonatkozik az adómentesség, mert az egyházi személyek adómentessége a lelkészek havi fizetésére és az egyházi szolgáltatásokra (temetés, esküvő, stb.) fizetett díjazásokra vonatkozik. Az adómentesség nem vonatkozik többbmilliárdos jövedelemre, amit profitként vesz ki egy alapító-lelkész az egyházából, amelyet saját vállakozásaként működtet. Ebben az esetben bizniszegyházról beszélünk, amikor nem az egyház vállalkozik, hanem maga az egyház egy vállalkozás. Márpedig akkora méretű jövedelem, amiből Németh Sándor többmilliárdos vagyonra és minimum többszáz milliót érő házra tesz szert, nem tartozhat az adómentes havi lelkészi fizetés kategóriájába, mert ekkora lelkészi fizetés nincs.

Mivel Németh Sándor adózatlan jövedelemből építette a házát, amellyel az adófizetőket, a költségvetést rövidítette meg, a közvéleménynek joga van tudni azt, hogy Németh Sándor az adózatlan jövedelméből mekkora házat épített Budapest egyik zöldövezetében. Mivel a be nem fizetett adó közpénz, ezért az adófizetőknek közük van ahhoz, hogy Németh Sándor mekkora havi jövedelem után nem fizetett harminc éve adót, és az adózatlan jövedelméből milyen krőzusi gazdagságra tett szert. Ezért a Magyar Hang és az Átlátszó.hu a nyilvánosság kontrollját gyakorolva jogosan tette közzé Németh Sándor házának fotóját és a házról készült drónfelvételt. A magyar polgároknak jogában állt tudni, hogy a Hit Gyülekezete állításaival ellentétben közpénzek milliárdjait felhasználó, adómentességet élvező vezető lelkész miből lett az ország egyik leggazdagabb embere, és milyen kastályban lakik kettesben a feleségével.

Íme, Németh Sándor háza:

Az Orbán Viktornak és a Fidesznek kampányoló Németh Sándor beszerezte a párthoz közelálló Péterfalvi Attilának, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökének elmarasztaló állásfoglalását, amely elítélte a drónfelvétel nyilvánosságra hozását. Az ezer sebből vérző állásfoglalás arra a hamis állításra épül, hogy Németh Sándor és az egyháza nem használ fel közpénzeket, amely akkor sem felel meg a valóságnak, ha a Németh Sándor és a gyülekezet tulajdonában levő ATV százmilliós állami hirdetéseit nem vesszük figyelembe. A Hit Gyülekezete a fent említett módon különféle jogcímeken közpénzeket használ fel és milliárdos nagyságú vissza nem térítendő támogatásban részesült. Németh Sándor pedig többszáz milliós jövedelem után nem fizetett adót, ami szintén közpénz.

Emiatt bemutatjuk mi is újra a felvételt, hogy az adófizető magyar állampolgár megláthassa, hogy az adómentességet élvező Németh Sándor micsoda palotát épített lelkészi fizetésből magának. Hátha lesz, aki megkérdezi, hogy vajon miből? Mekkora lelkészi fizetés kell ehhez? Németh Sándor emellett úgy lopott el többmilliárd forint értékű vagyonrészt saját gyülekezetétől, hogy papíron 200 millió forint készpénzt adott a többségi üzletrészért. Honnan van ilyen ház mellett egy lelkésznek még 200 millió forint készpénze, amikor az egyházán kívül máshonnan nincs legális jövedelme? Melyik egyház lelkésze vagy püspöke, vezetője tudja még ezt megtenni? Németh Sándornak nincs a gyülekezetében semmiféle kontrollja, a Hit Gyülekezete a személyes magánvállalkozásaként működik.

Semjén Zsolt és az Orbán-rendszer arra hivatkozva vonta meg tisztességes kisegyházak egyházi státuszát (köztük a hajléktalanokat és az elesetteket gondozó Iványi Gábor egyházának állami elismerését), hogy megakadályozza a bizniszegyházak működését. Mivel Németh Sándor paktumot kötött Orbán Viktorral, Magyarország legnagyobb bizniszegyházát, a Hit Gyülekezetét, az Orbán Viktornak tett politikai szolgáltatások fejében a bevett egyházak közé sorolták. A közvéleménynek jogában áll ezt tudni, a sajtó feladata az ilyen visszaélések leleplezése. A fideszes pártkatona Péterfalvi Attila valótlan állításaival szemben jogszerűen mutatták be egy adómentességet élvező és az adófizetők milliárdjait felhasználó gyülekezet vezetőjének iszonyatos gazdagságát bizonyító házát.

A Fesz lesz című könyv beszámol arról, hogy Németh Sándor emberei behatoltak Bartus László újságíró magyarországi lakcímére, ahonnan ellopták a legszemélyesebb iratait, adóbevallásait, számláit, leveleit, és abból a Németh Sándor-Szlazsánszky Ferenc szerzőpáros egy 79 oldalas névtelen szennyiratot írt és jelentetett meg. Bartus László ugyanehhez a Péterfalvi Attilához hiába fordult a személyes adatokkkal való visszaélés miatt, mert Péterfalvi Attila egy nevetséges hivatkozással elutasította, hogy az ügyben eljárást indítson. A könyv megjelenése után a Németh Sándor félig titkos szervezeteként működő Hit Gyülekezete névtelen szennyblogban nyilvánosságra hozta Bartus László lakóhelyének fotóit és videóját. Németh Sándor „lelkészt” ez nem zavarta, holott Bartus László nem használ fel közpénzeket.

Ahol közpénzt használnak fel, az adófizetőknek joga van tudni, hogy a közpénzt mire fordítják. Vajon Németh Sándor, akinek látható vagyona is többmilliárd forint, jogosan élvez-e adómentességet? Ezt az irdatlan jövedelmet nulla százalékos adókulcs mellett is bevallotta-e? Ha nem, akkor adócsalást követett el, és az adóhivatalnak el kellene koboznia a házát. A jövedelmet akkor is be kell vallani, ha valaki nulla százalékos adókulcs alá esik, adómentességet élvez. Ha Németh Sándor általa bevallott jövedelme nem fedezi a látható vagyonát, vagy nem vallotta be ezeket, nem adott be róla adóbevallást, akkor Németh Sándor adócsaló, aki ellen eljárást kell indítani, és be kell hajtani tőle a bizniszegyházával elsikkasztott adót.

Bartus László Fesz lesz című leleplező könyve itt vásárolható meg.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések