Nem szívesen veszem el amerikai barátaim kedvét, de Donald Trump egy béna kezdő Magyarország miniszterelnökéhez képest, és belátható időn belül megközelíteni sem fogja tudni, mert pusztán azért az apróságért, miszerint az oroszok tudtával gyerekeket öltek meg harci gázzal a szír kormányerők, máris puffogni kezdett Putyinra, ahelyett, hogy megvetette volna vele magának a Netflixet. Ja, kérem, aki ilyen kényes az emberi jogokra, az ne üzleteljen az oroszokkal, kínaiakkal és azeriekkel! Bezzeg nálunk!

Miközben Trump úgy viselkedik, mint egy buzi hippi az új Apple Center Szaturnuszról hozatott űrszilvafája alatt, amikor megkapja az Év Vegánja nagydíjat, Orbán Viktor bekeményít, és megakadályozza az orosz követség előtti tüntetést, nehogy azt hihesse Vlagyimir, hogy itt vannak olyanok, akik nem értenek teljesen egyet szíriai, ukrajnai és európai politikájával, konkrétan annyi rendőrt vezényeltek ki, hogy egymásra állva eltakarják a Napot, és a tüntetésből semmit sem látnak a békésen dolgozó orosz diplomaták, akik azért vannak itt, hogy minél többen megismerjük Csehovot és Rahmanyinovot, szabadidejükben árvaházakat látogatnak és kutyamenhelyeket, majd hazatérve Oroszországba, arról mesélnek, milyen nagyszerű emberek a magyarok.

Trump még ahhoz is kevés volt, hogy kitalálja a letelepedési kötvényt, ami őrületes sikert hozott hazánknak, konkrétan ugyan vesztett rajta a költségvetés némi pénzt, de a közvetítők milliárdokat kerestek rajta, és nem fogják elhinni: ezek a közvetítők valahogy mind a Fidesz nagyembereinek emberei. Annyi migránst sikerült ellátnunk európai papírokkal, hogy simán megtöltenék az egyébként tök üres futballstadionokat, ha érdekelné őket a minősíthetetlenül szar magyar foci. Brüsszelt is azért kell megállítani, mert az importált kínai, orosz és közel-keleti letelepülők miatt behorpadt Európa, és Brüsszel csúszni kezdett felénk.

Erre Trump kekeckedik az oroszokkal, fanyalog a kínaiakon, beszól a szír államnak… Hülye ez? Tudom, hogy igen, de ha ennyire emberkedik, honnan fog lopni? Azt mégsem mondhatja, hogy nocsak, nocsak, idén Alaszka nem fizetett adót és zsebre teszi a lét, mert azt hallottam, hogy Amerikában figyelik az ilyesmit, ráadásul az adóhivatal és az ügyészség is független a közvetlen elnöki befolyástól.

Azt kell gondolnom, Trump egyáltalán nem készítette elő ezt az elnökséget, azt hitte, hogy megválasztják, aztán csak lecsócsapkodás és habos torta. Ez annyira… annyira amatőr.

Nálunk figyelnek a részletekre. Is!

Balog Zoltán emberminiszter a napokban fogadta Jackie Chant, méghozzá kizárólag a neve miatt. Azt hitte kínaiul is ugyanazt jelenti, mint magyarul, és szövetségest látott benne, míg el nem magyarázta neki valaki, hogy a Jackie a ragadványnév és nem a Chan. Rendkívül csalódott volt, de meghívta Jennifer Lopezt, hátha.

Trump a saját embereivel is gonoszul és ostobán bánik. Nálunk, ha kiderül valakiről, hogy orosz kém, akkor először is vodkával kínálják, zdrasztvujtye, nazdarovije!, aztán megkérdezik tőle, mi Putyin kedvenc színe, mert átfestenék a Parlamentet, ha legközelebb erre jár, legyen nagy csodálkozás. Magyarország becsületes, tiszta ország, nekünk nincsenek titkaink, itt az orosz kémek nem ellenségek, féljen tőlük az, aki rosszban sántikál!

Például az Egyesült Államok, az Európai Unió és Norvégia. Norvégia különösen, mert nyakas bálnazsírtól bűzlő liberálisok mindannyian, akik a civileknek szánt pénzt nem hajlandók odaadni Lázár Jánosnak (aki pedig tisztességesen elosztaná a civil szervezetek között, mindenkinek érdemei szerint), hanem egy kormánytól független szervezetet akarnak megbízni ezzel, mert nem képesek megérteni, hogy Magyarországon a kormánytól független szervezetek a nép ellenségei, a haza elárulói, a magyarságtudat és nemzeti érzés megtaposói, a CEU-n végzett terroristák, akik alig várják, hogy az árvákat, az autistákat és a menhelyi kutyákat (akiket ezekből a milliárdokból úgynevezett támogatásban részesítenének) feltüzeljék Orbán Viktor ellen. Hát nem! A magunk részéről elismerjük Oroszország területi igényeit Norvégiával szemben, indulhatnak a tankok, oszt jó napot, majd akkor szájaljanak az olajbányász rinyáló civilbuzik, ha vörös zászló leng a fjordok felett.

Az még rendben van, hogy a Nemzeti Gárda halomra lövi hamarosan a Dakota olajvezeték teljes hosszában az indiánokat, de itt nem szabad megállni, a következő körben halomra kell lőni az ügyvédeket, akik az életben maradt családtagok nevében akarnak perelni, aztán az életben maradt családtagokat, végül a takonyfejű jogvédőket, akik felsírnak minden rohadt atombomba ledobása után, mintha nyúznák őket. Tényleg úgy csinálnak, mintha nekik került volna pénzbe, pedig az atombombákat az állam fizeti és rohadt drágák. Mondjuk, mostanában nem dobott le egyet sem az USA, de a szavatosságuk hamarosan lejár, mint az arkansasi méreginjekcióknak, úgyhogy ideje lenne elgondolkodni a célpontokon. Mi, miniszterelnök úrral egyetértésben, Norvégiát javasoljuk.

Szpasziba, hogy meghallgattak.



2 hozzászólás : Para-Kovács Imre: Abszolút kezdő

  1. NERKeseru

    April 24th, 2017

    Hat ezaz, Para. Sokat vartam pedig Trump-tol magam is, erre kiderul, hogy vannak epeszu gyerekei, akik nem elbujdosnak a vilag elol szegyenukben, hogy milyen retek csaladba szulettek egy orban-fele bebaszas es asszonyveres kozben megfoganva, hanem belepofaznak az apjuk kretensegebe, es kezdik terelni a faradt bohocot az oltozo fele…
    Kezdo amatorok ezek, de hat mi rutinjuk van mar ezeknek hozzank kepest? Szanalmas.

    Reply
  2. Elter András

    April 25th, 2017

    Én meg jól megszégyenültem, mert amikor megválasztották Trumpot rinyálva mondtam az ismerőseimnek, hogy itt az Antikrisztus, tehát vele együtt a világvége is. Pedig Trump csak egy sima hülye, aki ugyan képes elpusztítani a Földet, de csak lassan, és azzal az okos gondolatával, hogy nem csak 6000 éves a Föld, de globális felmelegedés sincs. Bezzeg az orbán! Aki ugyan csak seggnyalója a nagy putyinnak, de legalább ez egy igazi hitler. Ha nem is az Antikrisztus, de legalább egy vörös seggű patás ördög, akit komolyabban lehet venni, mint a sárgahajú bohócot.

    Reply

Szóljon hozzá

  • (nyilvánosan ez nem jelenik meg)