2024, október6, vasárnap
KezdőlapMagyarországSimicska elfelejtette: a "hazaáruló tolvajok" társa volt

Simicska elfelejtette: a "hazaáruló tolvajok" társa volt

-

Simicska Lajos személyes közleményt „jutattott el” saját lapjához, a Magyar Nemzethez, amelyben tudatta, hogy a Fideszhez fűzte szorosabb kapcsolat, mellyel akkor szakította meg kapcsolatát, mikor világossá vált számára, hogy „hazaárulókkal és tolvajokkal” van dolga.

Simicska Lajos nem részletezte, hogy mikor és mitől jött rá erre az igazságra, s erre miért nem jött rá korábban, amikor ugyanezek a hazaáruló tolvajok a Közgépet használták arra, hogy hazaáruló módon lopják ki a közpénzt. Ha rátekint a bankszámlájára, és ott esetleg találna néhány tíz- vagy százmilliárd forintot, akkor emlékeztetnénk arra, hogy az lopásból származik.

A lap, amelyben a közleményét közreadta, amely a G, nap előtt még Orbánt istenítette és az ő oldalán fejtett ki alantas propagandatevékenységet, ma pedig ellene, szintén ebből a pénzből él. Az újságírók a közvagyonból ellopott pénzből élnek és végeznek bérmunkát a volt hazaáruló és tolvaj Simicska Lajosnak, az aktuális érdekei szerint.

Az is érdekes megfigyelés lenne, ha Simicska Lajos esetleg úgy találná, hogy összefüggés van a váratlan felismerése és a tény között, hogy Orbán korlátozni próbálta a hatalmát és a lopását. Távozása inkább bandaháború, mint a makulátlan tisztességes ember tiltakozása a felismert igazság láttán. Ha semmi nem változik, vajon akkor is ez lenne a véleménye?

Hogyan tekint vissza Simicska Lajos az A-Reklám, B-Reklám Kft.-k működésére, a „Fidesz-közeli” néven nevezett cégekre, adócsalásokra, a be nem fizetett százmilliós közterhekre, amelyekből azt tanulta meg a magyar ember, hogy joga van mindenkinek hülyének lenni, hogy aztán ezzel szerezzen százmilliós jövedelmet azzal, hogy elsinkófál a közvagyonból. Az vajon mi volt: lopás vagy hazaárulás?

Simicska Lajos nélkül vajon lett-e volna ekkora maffiafőnök Orbánból? Az Orbán-bányák vajon miből vannak? Abban ki segített? A székház bevétele hova lett? Miért nem leplezi le ez a makulátlanul tiszta férfiú ezt a sok hazaáruló tolvajt? Hiszen mindent tud róluk. Ha ez őt annyira felháborítja, miért nem önti ki a „bilit”? Lett-e volna Orbán Simicska nélkül?

Mitől tart? Hogy esetleg bűnrészesként neki is felelnie kell? De hiszen a leleplezés után megbukik Orbán, vele bukik a legfőbb ügyésze is. Vádalkut köthet, ha beszél. Miért nem vágja át a gordiuszi csomót? Miért nem menti meg a hazát, ha pontosan tudja, milyen veszedelmes, gátlástalan bűnözők kezében van az ország?

Simicskának tudnia kell arról is, hol tartja Orbán a pénzét. Hol vannak a bankszámlái? Ki mennyit tejel neki. A szerencsejátékból milyen arányban részesedik? A közbeszerzésekből? Mészáros Lőrinc hova utal? Tiborczék miből tízmilliárdosok? Már alig tud állni a saját lábán Orbán Ráhel, úgy nyomja a sok pénz és ellopott szálloda a vállát. Mi ven ezekkel? Beszél vagy nem beszél Simicska? Ha nem, akkor ő mennyivel kisebb G., mint a G. barátja?

Amíg ezt nem teszi meg, addig nem egy demokratát (egyébként is, demokrata egy náci pártot akkor sem emel fel, ha az a céljait szolgálja) látunk benne, akit felháborít a lopás, hanem egy másik bűnözőt, akinek az a baja, hogy kipenderítették a maffiából, mert túl sok pénzre és túl nagy hatalomra tett szert. Kinőtte magát a szörny, akit teremtett.

S talán nem kell mondanunk azt sem, hogy megvan a véleményünk azokról a „kollégákról” is, akik ezt kiszolgálják, akár a Magyar Nemzetnél, akár a Hír TV-nél. S azokról a nézőkről is, akiket mindez nem zavar. Akik Kaya Ibrahim s Josip Tot szellemi atyja médiájából várják az igazságot, amely igazság éppen annyi lesz, amennyi a másik maffiózó érdekeit szolgálja.

Ami az egész országban undorító, az éppen ez: a morális érték és érzék teljes hiánya, hogy semmi nem számít, minden mindegy, s ez a morális csőd viszi pusztulásba ezt az országot. Ezért azt kell mondanunk, hogy Orbán és ellenzéke (nemcsak az ellenzéki pártok) egymást jól kiegészítik, és nem különbek egymásnál. Csak olyan országban uralkodhat Orbán, ahol ez nem számít. Ahol nem érzik, mennyire elfogadhatatlan Simicskát szolgálni is, nézni is.

Ahogy képesek demokraták egy pillanatig is nézni olyan ATV-t, amelynek tulajdonosa egy háttérhatalomban hívő, összeesküvés-elméleteket terjesztő ostoba ember, aki a Fidesznek szurkol, és a szektáját a Fideszre küldi szavazni, és álnok módon „ellenzéki” TV-t működtet. Aki a Pesti Srácok című szennylapnak ad interjút, amelyben megtagadja a rendszerváltást, és meghazudtolja 2010 előtti önmagát is. Milyen emberek az ilyenek?

Amerre az emberek tekintenek, mindenhol hamisság, csalás és álnokság. S mivel nincs egy csepp morális érzék, jellem, gerinc, tartás, ezek élnek, mint nyershal a vízben, pusztítva és lerombolva Magyarország jelenét és jövőjét. Íme, Simicska lapja, amely előkelő idegenként számol be tulajdonosa cinikus, ostoba és hazug leveléről:

„Lapunk tulajdonosa, Simicska Lajos az alábbi személyes közleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz:

‘Aggódom a propagandamédia házamnál tobzódó munkatársainak egészségéért, nehogy tüdőgyulladást kapjanak a hidegben… Ezért megválaszolva a fel nem tett kérdésüket, megkímélem őket a további várakozástól, és egyértelművé teszem:

Nem foglalkozom pártok felvásárlásával. Életem során egyetlen politikai formációhoz fűzött szorosabb kapcsolat, azt Fidesznek hívják, de 4 éve velük is minden kapcsolatot megszakítottam, amikor világossá vált számomra, hogy egyszerű hazaárulókkal és tolvajokkal van dolgom.

Veszprém, 2018. 01. 23.

Dr. Simicska Lajos”

Az ország morális állapotának züllését jól érzékelteti, hogy a kilencvenes években még egy ilyen levél egyszerre váltott volna ki megütközést, megbotránkozást és nevetést, de csakis elutasítást. Most a legitim közélet része, demokraták elismerésétől és tapsától kísérve.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések