Tag: korrupció

Volt államtitkára vallomása alapján őrizetbe kellene venni Orbánt

Ha nem lesz semmi hivatalos nyomozás, ha nem tárják fel a tényeket, ha Orbánt nem gyanúsítják meg, akkor a volt államtitkárnak lesz baja, az ő életét keserítik meg. Mindenki tanulhat belőle.

VIP-bankkártyával költötték a közpénzt a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetői

A megszüntetett Szuverenitásvédelmi Hivatal három vezetője két év alatt 183 alkalommal összesen 5,76 millió forintot költött hivatali VIP-bankkártyával.

Trump 5000 dollárt ígér minden amerikainak, ha a republikánusok nyernek

Az elnök „Trump-osztaléknak” nevezte az ígéretet, amely több mint ezermilliárd dollárba kerülne, és a Kongresszus jóváhagyása nélkül nem teljesíthető.

A lélegeztetőgép-biznisz szálai Orbánhoz vezetnek

Orbán Anita bejelentette, hogy a NAV-nál meglévő eredeti gyártói számlák jelentősen alacsonyabb értéket mutattak, mint amennyit a minisztérium a magyar viszonteladóknak fizetett. Hat cégnél tételesen kimutatható a különbözet, ami 13,48 milliárd forint. Egyetlen szerződésnél (Proconcept Kft.) 16 millió euró, azaz mintegy 5,8 milliárd forint volt a különbözet. Ez konkrét, számszerű bizonyíték az árrésre. A szállított gépek átlagára 17 millió forint volt, míg ugyanezek a modellek a gyártónál 1000–5000 dollár között voltak (348 ezertől 1,3 millió forintig). Ez a nagyságrendi különbség önmagában mindent elmond az ügy nagyságrendjéről és érdemi részéről. A közvetítő cégek mögött a NER legfelsőbb körei álltak. A Fourcardinal korábbi ügyvezetője például Rahói Zsuzsannának, Orbán nemzetközi főtanácsadójának a testvére. Rahói Zsuzsanna Orbán Ráhel és Tiborcz István környezetében is feltűnt. A lélegeztetőgép biznisz szálai messzire vezetnek, nem csupán Szijjártó érintett. Nem véletlen, hogy Orbán mindent megtett, hogy Szijjártót kínai védelem alá menekítse. Ez nemcsak hűtlen kezelés, bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó korrupciós bűncselekmények, vesztegetés és pénzmosás gyanúját is felveti. A "lélegeztetőgép" egy fikció volt 300 milliárd forint elsikkasztására. Az teljesen nyilvánvaló, hogy Szijjártó azért ment a kínai BYD vállalathoz "dolgozni", hogy a büntetőeljárásokat és a felelősségre vonást megússza. Orbán azzal dicsekedett a tusványosi búcsúfellépésén, hogy ő intézte el Szijjártó kínai kimentését. Ebben az esetben bűnrészes, nemcsak a tekintetben, ha a Szijjártó által kötött korrupt bizniszekből esetleg részesült, hanem azért is, mert valakit egyértelműen a magyar igazságszolgáltatás elől igyekezett elmenekíteni. A szálak Orbánhoz és családjához is vezetnek, ezért Szijjártó kimenekítésére azért is szükség lehetett, hogy ne "beszéljen". Ahogy az egész államot, a Külügyminisztériumot is korrupciós ügyletek bonyolítására használták. Magyarországnak érvényes kiadatási szerződése van Kínával, amit jórészt szintén Szijjártó intézett, de ez elsősorban arra irányult, hogy Magyarország kiadja Kínának azokat a kínai állampolgárokat, akiket a hazájukban politikai okokból üldöznek, a kiadatás után pedig megkínoznak. Ez a szerződés nem arra született, hogy Kína kiadja Szijjártót. Ezért a nyomozóhatóságoknak gondolkodniuk kell azon, a bizonyítékok alapján, hogy ha gyanúsítottként akarják kihallgatni Szijjártót, időben őrizetbe vegyék, mielőtt elszökik Kínába, ahol állampolgárságot is kaphat a korrupt kínai kommunista államtól. Szijjártó, zsarolható volt külügyminiszterként, súlyos nemzetbiztonsági kockázatot is jelent. Azzal, hogy már nem külügyminiszter, nem veszítette el kötelezettségeit a titoktartás vonatkozásában. Az "Út a börtönbe" program és a "Tisztítótűz" hadművelet most vizsgázik. Mennyire kapnak szabad kezet a nyomozóhatóságok, és meddig jutnak el a felelősség megállapításában. Ha nem Magyar lenne a miniszterelnök, és az eddigi kormányzás nem ilyen lett volna, Orbán helyében mi nem Horvátországban nyaralnánk, hanem Kínában keresnénk mi is a menedéket. Ebben az ügyben nemcsak Szijjártót, hanem őt is gyanúsítottként lehetne őrizetbe venni. De valamiért Orbán nem ideges. Ő tudja, hogy miért.

A TAO után a korrupció új neve: társadalmi felelősségvállalás

A vállalatok pontosan tudják, hogy az állam szabályozója, adóztatója, engedélyezője és potenciális megbízója a cégeknek. Ebben a viszonyban a miniszterelnök kérése nem lehet egyenrangú felek közötti ártatlan adománygyűjtés. Ez hatalmi elvárás, majdhogynem utasítás. A "ne kelljen mindig szólni", nyílt fenyegetésnek is értelmezhető, mint amikor egy apa figyelmezteti a gyerekét, mielőtt megbüntetné. A cég pénzt ad a hatalom által kijelölt célra, később ugyanattól a hatalomtól vár engedélyt, támogatást, közbeszerzést vagy kedvező elbírálást. Magyar ezt nem egyszeri válságkezelésnek tekinti, hanem hagyományként intézményesíteni akarja. Ez gyakorlatilag a TAO korrupciós gyakorlatának egy másik formája. A TAO-támogatásokat a cégek az adójukból leírták (az államtól vettek el), és Orbán futballcsapatának adhatták a milliárdokat. Cserébe azt remélhették, hogy Orbán kormánya kedvezményekkel viszonozza majd a TAO-adományokat. Felcsúton lehetett a korrupciós pénzt fizetni, az államkasszánál lehetett az ellenszolgáltatást valamilyen kedvezmény formájában a közösből megkapni. Konkrét összefüggéseket lehetett kimutatni a TAO-támogatások és állami kedvezmények, juttatások között. Mivel ez a korrupciós modell annyira átlátszó volt, kiterjesztették a támogatás lehetőségét másokra is. De a legtöbb pénz Felcsútra ment. Magyar korrupciós modellje egyelőre az állam zsebébe megy, az állami programokba lehet befizetni a korrupciós pénzt, és az állam másik zsebéből lehet kivenni az ellentételezést és a kedvezményeket. Ez elindít egy olyan korrupciós láncot a gazdasági életben, ami megfertőzi az egész gazdaságot, s idővel kiterjedhet magánjellegű kedvezményekre is. Az egész országot arra tanítja, hogy valamilyen kedvezményt, juttatást remélhetsz, jobb elbírálásban részesülhetsz, ha Magyar Péter kormányának fizetsz. Ez a mentalitás átjárja az egész országot, az államhatalom működését, ami átláthatatlanná és kaotikussá válik. Magyar 100 nap után úgy érzi, hogy azt tehet, amit akar, mintha az ország az övé lenne. Ha valami megtetszik neki, azt bevezetheti. Csakhogy a demokratikus jogállamban az állam és a magánvagyon elválik egymástól. A szabályokat és a normákat nem lehet átlépni. Az állam és a magáncégek szabályozott és törvények által irányított kapcsolatban áll egymással. Az állam a saját feladatait a befizetett adókból oldja meg, és nem háríthatja át a magáncégekre. Nem várhatja el, hogy magáncégek az adójukon kívül fizessenek, mintha ez erkölcsi kötelességük lenne. Ez az elvárás hatalmi nyomásként nehezedik a magáncégekre, és az államot felettes pozícióba helyezi. Ez nem önkéntes társadalmi felelősségvállalás, hanem egyrészt zsarolás, másrészt megvesztegetés, és korrupciós kapcsolat. Ez a hivatalos és törvényes csatornákon kívüli mederbe tereli az állam és a magáncégek, köztük külföldi vállalatok kapcsolatát. Elkerülhetetlenné válik, hogy bármilyen pályázat, közbeszerzés vagy kedvezmények esetén a bírálók ne vegyék figyelembe a "társadalmi felelősségvállalás" mértékét, esetleg arra hivatkozva kérhetnek is előnyt. Ez a konstrukció megbetegíti a gazdaságot és a társadalmat, a török szultán udvarához hasonlóvá teszi Magyarországot.

Mennyi kő kell ahhoz, hogy valaki megszűnjön NER-oligarcha lenni?

Magyar Péter a paksi sajtótájékoztatón név szerint hiányolta Szíjj László, Garancsi István és Mészáros Lőrinc felajánlását. Azt mondta, felháborítónak tartja, hogy az osztrák Strabag...

Orbán–Kaminski ügy: hűtlen kezelést nem az követ el, aki a pénzt kapja, hanem az, aki adja

Hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Miniszterelnökség Orbán közösségi médiás megjelenéseire kötött, összesen 4 milliárd forint közpénzt...

A Vagyonvisszaszerzési Hivatal nem Orbánt fenyegeti, hanem mindenkit

Az igazán veszélyes az, hogy a javaslat nem rendel a hivatal fölé ügyészségi, bírói vagy más független intézményi kontrollt. Ez lenne a jogállami minimum. Enélkül ez a hivatal törvények felett állónak látszik és megfélemlítő. Mindenkivel szemben törvényesen kell eljárni, és mindenkinek jogot kell biztosítani arra, hogy magát megvédje. Ha egy hivatal fölött semmiféle jogi, szakmai kontroll nem létezik, az egy idő után akkor is fenyegető intézménnyé válik, ha nem ez volt a létrehozásának a célja. Ebben az esetben nem lehet elkerülni az önkényességet, s a szervezet önálló hatalmi központtá válását. Ezt nem pótolja, hogy a büntetőeljárás bírósági szakaszában már működik az általános jogorvoslat. Egy passzus kitér arra, hogy a hivatal "a büntetőeljárásról szóló törvényben számára biztosított jogorvoslati jogokat" gyakorolja, de arról egyetlen szó nincs, hogy ennek a mindenkitől független, ellenőrizetlen hivatalnak a ténykedésével és intézkedésével szemben hol van bárkinek biztosított jogorvoslati lehetősége. Ha a mindenen kívül álló vagyonvisszaszerzési hivatal közvádlóként lép fel és belép a büntetőeljárási folyamatba, akkor a bírósági fellebbezés lehet jogorvoslat. Azonban normális esetben a nyomozás ellen is lehet tiltakozni, panaszt tenni, jogorvoslatot kérni, itt ennek nincs nyoma. A hivatal által magához vont ügyekben a hivatal dönt a büntetőeljárás indításáról vagy nem. A jogállami gondolkodás egyik alapelve, hogy a büntető igazságszolgáltatásban a hatáskörök világosan elhatároltak legyenek, a felelősségi viszonyok egyértelműek legyenek, és minden állami kényszerintézkedés ellen létezzen hatékony jogorvoslat. Ha egy törvény ezekre nem ad világos választ, az súlyos probléma. Demokratikus államokban kivételesen indokolható, ha egy új szerv ugyanazokat a funkciókat látja el, amelyeket már létező alkotmányos intézmények gyakorolnak. Ezért rá kell mutatni a veszélyre, hogy egy ilyen konstrukció gyengítheti a rendes ügyészséget, s bizonytalanná teheti a hatáskörök elhatárolását. A hivatallal minden jogi személy, állami szerv és magánszemély köteles együttműködni, de a hivatal fölött semmiféle ellenőrzést nem gyakorol senki. Csupán egy évben egyszer beszámol a parlamentnek, egyébként önjáró szervezet, amelynek mindenhez joga van, bármit bekérhet, bármit ellenőrizhet, minden adatba betekinthet, senki nem tagadhatja meg az együttműködést, különben természetes személy esetén ötvenezer forinttól ötvenmillió forintig, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet esetén ötszázezer forinttól ötmilliárd forintig (!) terjedő bírsággal sújtható. A hivatal minden céges papírba betekinthet, minden szervezetet vizsgálhat, átvilágíthat, mindent átnézhet. A Szuverenitásvédelmi Hivatalhoz hasonlóan az Államvédelmi Hatóságra emlékeztető szervezetnek az általános nyomozati és ügyészi jogkörökön kívül főleg három rettegett tevékenysége lesz: 1. a közvagyonvédelmi kockázatértékelés, 2. a közvagyonvédelmi vizsgálat, 3. a közvagyonvédelmi felügyelet. Ez a három lépés egymásra épül. A törvény szövegéből sem világosan meghatározható közvagyonvédelmi kockázatértékelés alapján indítanak közvagyonvédelmi vizsgálatot, ennek eredménye lehet a közvagyonvédelmi felügyelet, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a hivatal ráteszi a kezét a cégre, és "dönt a gazdálkodó szervezet legfőbb döntéshozó szerve hatáskörébe tartozó ügyekben".

Trump besegített az amerikai válogatott kiesésébe

Azt már soha nem tudhatjuk meg, mi történt volna a 4:1-es belga győzelemmel végződött vb-mérkőzésen, ha az amerikai labdarúgó-válogatott nem azzal a lelki teherrel...

Amerika 250. évfordulójára Dél elfoglalta a Fehér Házat

Ha a következő két választáson Trump csalásra irányuló kísérletei ellenére elsöprő csapást mérnek a MAGA mozgalomra és a trumpizmusra (s nemcsak gazdasági okok miatt, hanem annak felismerése, beazonosítása okán, hogy mi a trumpizmus), akkor Amerika visszatalálhat önmagához. Ha Trump visszaerősödik és a következő két választás nem mond ítéletet fölötte, akkor Amerika a világ sötét oldalára kerülhet. Ebből láthattak ízelítőt már eddig is az amerikaiak a mostanában leplezett formában működő ICE révén, s abból is olvashattak, ahogy a fehér felsőbbrendűséget hirdető náci Patriot Front többszáz tagja vonult maszkban zavartalanul Washington utcáin az állam évfordulója napján. Trump ideológiájának gyökereit nem nehéz azonosítani. Nem véletlen, hogy Amerika 250. születésnapjára Trump egy kiterjesztett szárnyú arany sast ábrázoló képet posztolt a saját közösségi platformján. A Fehér Házon ábrázolt sast sokan a náci sashoz (Reichsadler) hasonlították. Mások igyekeztek ezt a párhuzamot és hasonlóságot enyhíteni, de Trump olyan amerikai sast is készíthetett volna, amely azonos az USA Nagy Pecsétjén (Great Seal) és az elnöki pecséten található sassal. A hivatalos pecséteken a 13 csillag eredetileg a 13 gyarmatot jelentette. Trumpnál azonban az arany sas olyan pajzsot tart, amelyen 11 csillag látható, ez pedig a polgárháború déli konföderációs államainak száma. A 250. évfordulón az látható, hogy a szellemi polgárháborúnak nincs vége. Dél elfoglalta a Fehér Házat, és mindent megtesz, hogy a polgárháborúban győztes Észak törvényeit (a felvilágosodásra épülő alkotmányos jogállami demokráciát) megsemmisítse. A tét az, hogy ez sikerül vagy nem. Mit választ az amerikai nép, s elkerüli-e, hogy a polgárháború a fegyverekkel folytatódjon. Erre minden esély megvan, ha Amerika novemberben és 2028-ban úgy választ, hogy csapást mér a trumpizmusra. A 250. évforduló leginkább ennek szükségességére emlékeztetett, mert Amerika a születésének 250. évfordulóján nem önmaga. A 250. évforduló arra irányítja a figyelmet, hogy Amerika identitásválságba jutott, mert a polgárháborúban legyőzött politikai hagyomány tért vissza a Fehér Házba. Nem Észak és Dél között kell újra választani, hanem érvényt kell szerezni az Alkotmánynak. Nem arról van szó, hogy Dél álláspontja is legitim alternatíva lenne, hanem hogy ezt a kérdést a történelem már eldöntötte, és most Dél alkotmányellenesen próbálja felülírni a döntést. Erre a felismerésre kellene eljutni, s ezt az amerikai nép elé tárni. Minden más csupán következmény, a kékre festett víztől a Trump-család korrupcióján át az alkotmányos jogsértésekig, Amerika és az amerikaiak (vele a világ) szenvedéséig bezárólag. Amerika olyan, mintha az ellenség által megszállt ország lenne. Nem azt kell eldönteni, hogy Észak vagy Dél, mert ezt már egyszer eldöntötték. Hanem érvényt szerezni Amerika Alkotmányának és megőrizni az alapító atyák elveit és akaratát. Trumpnak és ennek az ideológiának alkotmányosan be sem lett volna szabad jutnia a Fehér Házba. Az, hogy ez megtörténhetett, a jogrend és a jogalkalmazás felülvizsgálatára szorul. A két pártnak az Alkotmány keretein belül kell működniük. Az nem lehet, hogy valamelyik párt ezeket az alkotmányos kereteket utasítja el és ezek ellen harcol. Akkor sem, ha egy diktátor kezébe kerül, s akkor sem, ha egyesek a kereszténységet hamisan ezzel azonosítják.

A hét vicce: Magyar Péter védi meg a közpénzt

Magyar Péter Orosházán azt mondta: "Ha valaki, bárki a jövőben egy forint közpénzt elemel, akkor velem találja magát szemben, és nem lennék a helyében."...

Magyar nem merte Kapitányt letiltani, ebből még baj lehet

Magyar Péter eddig senkit sem engedett jelentősen megszólalni, egyáltalán beszélni magán kívül. Kapitány István, aki a Tisza Párt gazdaságfejlesztésért és energetikáért felelős vezető szakértője,...

Trump magának akarja megszerezni Gázát

Trump jó szokásához híven másokat akar bepalizni arra, hogy a projektet védelmezzék, finanszírozzák, politikai védőernyőt adjanak hozzá. A beruházás kivitelezője, aki a pénzt kapja, az saját ingatlanépítő vállalkozása lesz, mert csak ő tud szép és nagy épületeket, golfklubokat építeni, s övé lesz a bevétel is. A védelmet az amerikai hadsereg adja. A palesztinok, akiket Netanjahu nem gyilkolt le, Trump rabszolgájaként lehet a kiszolgáló személyzet. Az önkormányzat azt jelenti, hogy Trump korrupt bábjai fenntartják a rendet, hogy ez ne Trump gondja legyen. Gáza neve Trump Land lehet, vagy valami hasonló. Ez a legnagyobb ingatlan, amit megszerzett valaha életében. De nyilván nem akar itt megállni. A gázai luxustengerpart vendégei a világ hozzá hasonló milliárdosai lesznek, akik a politikai hatalmat már csak saját vízióik, koncepcióik megvalósítására és luxus életük biztosítására használják, a világ népei pedig az ő rabszolgáik lesznek. Ők majd megmondják, kik és mit csinálhatnak, a többiek felejtsék el a demokráciát és az emberi jogokat. Ez a szép új világ, amit Trump és barátai építenek a világnak. Ennek támogatására jött létre Trump "Béketanácsa", amelybe egyenlőre a világ legaljasabb emberei és balekjai szálltak be, Trump bábjaiként asszisztálni a világ elpusztításához. Ahogy Grönlandot már sikerült (legalábbis egyelőre) megmenteni Trumptól, Gázát is meg kellene menteni tőle. Trump közel-keleti "békediplomáciája", amellyel próbálja az arab országokat bevonni és lefegyverezni, semmi mást nem szolgál, mint ennek az ingatlanfejlesztésnek a nyugalmát. Akik azt gondolják, hogy ez még mindig jobb, mintha egymást lövöldöznék ott a Hamasz terroristái és Izrael, azok tévednek, mert az helyi konfliktus.

Világbajnoki seggnyalás: a korrupt FIFA elnöke pótolta a Nobel-békedíjat

A venezuelai partoknál ismeretlen eredetű hajókat robbantó, túlélőket gyilkoló, Venezuela ellen háborúval fenyegető, a gázai háborút egy kegyelmi ígérettel és korrupt üzleti ajánlat mellett...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékKorrupció