2024, április20, szombat
KezdőlapKiemelt fő hírÁt lehet-e menteni az MSZP törzsszavazóit, ha megváltozik a párt neve és...

Át lehet-e menteni az MSZP törzsszavazóit, ha megváltozik a párt neve és az arculata?

-

Az MSZP mögött egykor erős intellektuális háttér állt, mert az utódpárt megörökölte azokat, akik a rendszerváltás előtt a közéleti és szakmai tevékenységüket az állampárt holdudvarában végezték, és erősen kötődtek a baloldali és szociáldemokrata értékekhez. Az MSZP-nek ezt a szellemi és intellektuális bázist sikerült a rendszerváltás óta amortizálnia és elveszítenie. Nem kis teljesítmény, és sok munka van benne. A pártbürokrácia a belterjes érdekei mentén, harcai során sikeresen verte szét saját bázisát.

Képesek voltak elüldözni azokat is, akikről azt gondolták, hogy ha bármit csinálnak is, ezek a támogatók megmaradnak. Nem volt könnyű, de nekik még ez is sikerült. Semmi másban nem voltak ilyen sikeresek, mint önmaguk szétverésében és felszámolásában. A kicsinyes egyéni hatalmi és anyagi érdekek, a belső csatározások, a működési modellé vált lopások, az állam szerepének avítt és ósdi felfogása, a generációváltás sikertelensége, a Fidesszel való összefonódás következményei mind hozzájárultak a párt halálához. Csak azt nem értjük, hogy a halottat miért nem temették még el.

Valóban, ma szinte már csak azok támogatják, akik akkor is az MSZP-re szavaznak, ha csak egy kisüzemi angyalföldi kötöde állna mögötte, ami egyébként könnyen lehet, hogy több értéket képviselne és nagyobb lehetőségeket hordozna magában, mint ez a párt, amely elveszítette mind a belső értékeit, mind a külső formáját, mind a jellegét, a karakterét és a társadalmi küldetését is. Már régebben is ahhoz a halotthoz hasonlítottuk, akinek még nő a haja és a körme, de élet már nincs benne, és múmiaként tologatják, és felveszik utána a nyugdíjat.

Mi a rendszerváltás után a gyűjtőpárt jellege mellett a feltámadt horthyzmus, a keresztényfasizmus, a szélsőjobboldal és a nácizmus elleni harcban, küzdelemben, semlegesítésében láttuk a párt társadalmi küldetését, mert ezt leszámítva és a rendszerváltó baloldal normálisabb értelmiségének megőrzésétől eltekintve, nem sok jót láttunk az egyre korruptabb, a pártelit által kisajátított és a saját értelmiségi bázisától is elszakadt párt létezésében és működésében. Kormányozni nem nagyon tudtak a régi reflexek miatt, a párt rothadásának okait pedig Gyurcsány elmondta Őszödön. A párt ellene is állt, és átadta a beszédet Orbánnak, amivel elindította a NER létrehozásának folyamatát.

Az MSZP-ből kivált a DK, amely most már egyértelműen eldöntötte a két párt közötti versenyt. Az MSZP egyre inkább olyannak látszik, mint egy fészek, amiből elköltöztek a madarak. Néhányan még visszajárnak a fészket fosztogatni, mások foltozgatni, de ez már nem ugyanaz. Az MSZP morális megsemmisülése már régebben bekövetkezett, de annak mélypontja az volt, amikor Márki-Zay Péter mögé álltak, ezzel mintegy elismerve, hogy semmit nem képviselnek. Amit kellene, arra képtelenek, ezért ideológiai ellenfeleiknek átengedik a terepet, elvtelenül lemondanak önmagukról is.

Mindezt a lehető legkiábrándítóbb, arctalanabb módon, amivel még saját megmaradt táborukat is megbotránkoztatták. Beálltak a „tiszták koalíciójába” (ezzel a múlttal), ahelyett, hogy tiltakoztak volna a „tiszák koalíciójának” kirekesztő jellege és önkényuralmi jellege miatt. Azzal, ahogyan az MSZP összefonódott a háttérben a Fidesszel, zsarolható és kiszolgáltatott lett Orbánnak, jelentős mértékben hozzájárultak a diktatúra létrehozásának lehetőségéhez. Megszűnt a párt markáns antifasiszta jellege, ideológiai arcéle, okafogyottá vált a létezése. Ilyen látványosan, értelmetlenül és végtelen károkat okozva még nem számolta fel önmagát egy párt.

Most Újhelyi István, a párt EU-képviselője próbálja a pártot megszüntetni úgy, hogy egy új pártba viszi át, ami megmaradt, ami az ő részéről érthető, mert egy tetszhalott párt képviselője az EU-ban. Lassan nem lesz mögötte és alatta semmi. Azt írta, „elhervadt a szegfű”, szerintünk inkább elrohadt, és új virágot ültetne a „kaspóba”. De az nem derült ki, hogy az milyen virág lenne. A tulipán is elrohadt, a narancs is rohadt és bűzlik, a szabad madarak elszálltak. Totális csőd a rendszerváltás utáni pártstruktúra.

A baj az, hogy a következtetéseket nem tudják levonni, milyen elvtelenségek, értékvesztések, megalkuvások vezettek idáig. Amikor idejut Újhelyi István gondolatmenete, akkor adjuk fel a remény maradékát is, hogy esetleg valami jó kijöhet ebből: „Olyan aktív közösségként látom a pártom jövőjét, amely konkrét ügyek és kézzel fogható vállalások mentén képviseli a választóit: így például a négynapos munkahét bevezetéséről szóló vita felvállalásával, a rákos megbetegedések felismerése és gyorsabb, hatékonyabb kezelése érdekében követelt nemzeti stratégia kidolgozásával, vagy épp az Unió támogatásain keresztül az energetikai beruházásokkal véghezvihető „örökös rezsicsökkentés” követelésével.” Örökös rezsicsökkentés. Ennyi a szellemi kapacitás.

Pedig beszél a gyökerekhez való visszatéréshez, de nem találja azt. Noha a magyar baloldal éppen olyan keresztény-nemzeti fasiszta rendszer elleni harcban született meg, mint amilyen az Orbán-rendszer, mint aminek szellemi örököse az Orbán-rendszer. De nem találja meg itt a saját gyökereit, hanem elvész a rezsicsökkentésben és a rákos megbetegedések felismerésében, ami talán az orvosok feladata, nem egy párté. Most majd kiválik az MSZP-ből az Esély közösség is, ami előbb elhal, mint ahogy a szegfű elszáradt. Kíváncsiak vagyunk, hogy a végén mi marad.

Az Esély Közösség a semmiből nem sok eséllyel indul, csak abban reménykedhet, ha sikerül átmenteni az MSZP törzstagságának maradékát. De értelem, valódi cél, világos elvek és tisztesség nélkül ezen a párton már nem segít semmi: sem a névváltoztatás, sem a négynapos munkahét bevezetéséről szóló vita. Annak ellenére, hogy az MSZP teljesítményét elnézve ez a párt saját soraiban már régen bevezette a kétnapos vagy egynapos munkahetet. Ezen a napon veszik fel a pénzüket.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések