2024, június20, csütörtök

Tag: Újhelyi István

Felelőtlen és katasztrofális az MSZP uniós népszavazási kezdeményezése

A másik kérdés, hogy szabad-e az uniós tagság kérdését lerántani a sárba egy olyan népszavazási kezdeményezéssel, amely a népszavazás intézményének jelenlegi állapotában vereséggel kecsegtet. A jelenlegi "alaptörvényben" rögzített szabályok szerint egy népszavazás érvényességéhez a szavazásra jogosultak fele plusz egy fő részvétele szükséges. A szavazásra jogosultak közé tartoznak már a határon túliak is, ne felejtsük. Mióta ezt bevezették, 2011 óta érvényes népszavazást még a Fidesz sem tudott tartani, olyan népszavazási kérdésekkel, amelyekre csak igennel lehet válaszolni.

Át lehet-e menteni az MSZP törzsszavazóit, ha megváltozik a párt neve és az arculata?

Valóban, ma szinte már csak azok támogatják, akik akkor is az MSZP-re szavaznak, ha csak egy kisüzemi angyalföldi kötöde állna mögötte, ami egyébként könnyen lehet, hogy több értéket képviselne és nagyobb lehetőségeket hordozna magában, mint ez a párt, amely elveszítette mind a belső értékeit, mind a külső formáját, mind a jellegét, a karakterét és a társadalmi küldetését is. Már régebben is ahhoz a halotthoz hasonlítottuk, akinek még nő a haja és a körme, de élet már nincs benne, és múmiaként tologatják, és felveszik utána a nyugdíjat.

Ujhelyi nem mer jót állni azért, amit mondott, hogy leváltják Orbánt – Frissítve!

Ha nem vállalja a felelősséget azért, amit az EP ülésen mondott, akkor tudatosan hazudott. Akkor már most mondjon le.

Miért beszélt hülyeséget Ujhelyi az Európai Parlamentben?

Ők soha az életben le nem váltják Orbánt. De ennek semmi köze ahhoz, ha uniós jogot sért egy tagállam, akkor fel kell lépni a törvény szigorával.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékÚjhelyi István