Ez azt jelenti, hogy Magyar ugyanazt csinálja, mint az általa és követői által agyonszapult ellenzék, részt vesz a nem egyenlő feltételek között zajló választáson, ott megkapja a kokit, a sallert és a taslit, majd bevonul a rendszer kollaboránsaként a díszletparlament korlátai közé.
Magyarul, semmi mást nem tesz, mint tovább aprózza az ellenzéki tortát. Miután nem fog össze az ellenzékkel, Orbán legnagyobb győzelmét készíti elő. Az ellenzéken belüli gyűlölet mérgezi a lelkeket, amelyet elszabadít(ott), s ugyanazt csinálja, amit a mostani ellenzék.
Viszont lesz egy pártja, és lesz belőle pénze, a célját már elérte. Pártja ideológiája a Fidesz ideológiája lesz, a támogatói pedig a Fidesz ellenfelei. Ezt a kettőt kell állandó képmutatás mellett kiegyensúlyoznia, mint a cirkuszban. A végén még felértékeli a mostani ellenzéket, akik hozzá képest elvhű és jellemes demokraták lesznek.
Szijjártó frusztráltan számolt be az európai uniós külügyi tanács üléséről, mert "a brüsszeli reakció az ukrán szempontból egyre rosszabb hadszíntéri helyzetre az, hogy minél több fegyverszállításra kerüljön sor, sok százezer, sok millió darab lőszerről, fegyverről volt itt szó, sok milliárd euró értékben, holott jól tudjuk, hogy ez a stratégia totális kudarcot szenvedett az elmúlt két évben". Ez nagyszerű, Európa is észnél van.
Kínos lehet egy ilyen ülésen ülni egyedül a GRU és Lavrov orosz ügynökeként, ahol átnéz mindenki rajta és nem vesznek tudomást róla, a Kreml képviselőjéról. Ennél savanyúbb szőlőt még nem láttunk, annál is inkább, hogy mindenki tudja: az elmúlt két évben az EU és az uniós tagországok segítsége hozzájárult ahhoz, hogy a nagy orosz hadsereg beragadt két keleti ukrán megyébe, és nem tudta elfoglalni Ukrajnát.
Ami kiderült, hogy e segélyek és az amerikai támogatás nélkül Ukrajna nem tudja tartani magát, és veresége esetén Oroszország további országokat és egész Európát fenyegeti, ami világháborús veszélyt idézhetne elő. Amíg az ukránok feltartóztatják az oroszokat, addig nincs világháborús veszély, és ha kiszorítanák őket Ukrajnából, azzal eljöhetne a béke is. A békepárti nyugati politika megértette, hogy ehhez folytatni, növelni kell a támogatásokat.
Az oroszok még úgysem tudtak győzni, hogy az elengedhetetlen amerikai segélycsomag megszavazása a republikánus többségű Képviselőházban hónapokra elakadt. Az oroszok már zsebükben érezték a...
Világgá repült a hír, hogy Karsai Dániel e pillanatban akkor sem élne az eutanázia jogával, ha lenne. Némelyek ezt úgy értelmezték, hogy Karsai Dániel...
Ennek az ellenzéki tömeghisztériának és a sajtó szereptévesztésének következménye, hogy egy független újság egyes vezetőinek és az érintett újságírónak a belső viták és támadások miatt távoznia kell. Magyar miatt egy szerkesztőség szétszakadt, jellemzően azok maradtak a lapnál, akik a Magyar melletti hisztáriakampányt támogatják. Ez a sajtószabadság egyik legsúlyosabb sérelme, amelyért a Fideszben szocializálódott Magyar a felelős.
Emellett megemlítendő a HVG kiadójának és szerkesztőségének felelőssége is, hogy utat enged egy szerkesztőségben annak, hogy az újságírók és szerkesztők, menedzserek egy része a tömeghisztéria hatása alá kerüljön és elfelejtse, mi a sajtó feladata és kötelessége. A HVG nem állt ki saját szakmai függetlensége, éthosza és retorikája mellett, hanem engedett az elfogadhatatlan nyomásnak és terrornak. Ez a sajtószabadság elárulása.
Az új Orbán katasztrófa az országnak, de ami az öreg Orbánnak félelmetes, az a remény. Mert Magyar eltűnhet, a tömeges vágy és remény itt marad, hogy utálják őket. Még nem készek a lázadásra, de ha néhány hamis messiás megbukik, és ha már nem marad más, eljuthatnak a lázadásig. Ennek szele csapta meg Orbánt.
Emellett Orbánt elérte a diktátorok magánya. Nem bízik senkiben. Még a hűségesek is csak idegesítőek inkább. Darálják a szokásost, de Szijjártó is csak idegesítő: minek mászkál, mit rohangál Dominikában? Üresben pörögnek kerekek, nem halad a kocsi. Európa elfoglalása várat magára, nincs a levegőben az Orbán iránti olthatatlan vágy Európában.
Ijesztő neki az, hogy mennyien szeretnének megszabadulni tőle, s milyen erős az utálat, amit az efféle enervált kampány csak erősít. Orbán elhitte, hogy szereti őt az ő népe, és kiderült, hogy nem, hanem utálja. Legalábbis egy jelentős része. Nem Magyar az ijesztő, hanem a vágy, ami belőle messiást csinál, amit belelátnak. Magyarral elbánnak, de ezzel nem.
A Momentum is megtartotta a kampányindítóját, amelyen nyíltan beszéltek az ellenzéki oldalt megosztó, de Fideszt nem befolyásoló, ám az ellenzéki pártoktól szavazókat szerző Magyar-párt...
A 444.hu elképesztő hazugságokkal igyekszik alátámasztani saját prostitúcióját. Az általuk hozott példák hamisak, s az ellenkezőjéről tanúskodnak. Magyar populista kommunikációját pozitívan értékelik, egy sorba állítva olyan szörnyetegekkel, mint Trump, Milei és Duerte, ez utóbbi a legjobb példa a populizmus következményeire. Duterte egyszerű tömeggyilkos, aki ellen a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) is eljárást indított. Még a többi is lehet az.
A 444.hu írása pozitívan értékeli őket, hogy ezek a nárcisztikus pszichopata populisták a közvélemény figyelmét képesek magukra irányítani, a nyilvánosságot uralni, és a médiát a maguk érdekében felhasználni. De nem úgy, ahogy a 444.hu teszi és propagálja, hogy a sajtófelületüket a populisták szolgálatába állítják, mert az hoz olvasót, előfizetőt, kattintást és pénzt. A mainstream amerikai sajtó nem szolgálja ki Trumpot, mint ahogy ők Magyart.
Eddig sem volt kérdéses, hogy mi lesz a feladata a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak, ami most már nem feltételezés, hanem hétköznapi valóság. Az ÁVH utódszervezete, amely...