2024, június22, szombat
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekMagyar jelöltjeinek bemutatása olyan, mint az Orbán-interjúk

Magyar jelöltjeinek bemutatása olyan, mint az Orbán-interjúk

-

Még a Magyar Péter kampánystábjához sorolható ellenzéki sajtó sem kérdezheti az ellenzék messiásának EP-jelöltjeit, akik baráti kérdéseket tennének fel a „független” sajtó nevében. Magyar a legkisebb önállóságot és szabadságot sem adja meg a jelöltjeinek, hanem totális kontroll alatt tartja őket: egyszemélyes pártjának podcastjaiban lehet ismerkedni velük.

Magyar a legjobb Rogán-Finkelstein tanítványként reagál azonnal minden kritikára. A Telex tette szóvá, hogy elrejtik a sajtó elől Magyar pályázaton kiválasztott jelöltjeit, mire kitalálta a tökéletes megoldást, a pártpodcast műfaját: az Orbán-interjúk magyarista változataként Szabó Kimmel Tamás készít alákérdezős interjúkat a jelöltekkel.

Magyar színházat játszik egyébként is, amikor hordó (plató) szónokként végigcsattogja az országot és mesteri módon kiméri, mit akarnak hallani az emberek, és eljátssza nekik az ellenzéki forradalmárt. Semmit nem mond, ami megoszthatná a hallgatóságát, elhallgat mindent, ami megzavarhatja a fejeket. Ebbe a színházba nem férnek hús-vér emberek.

Magyar produkcióját csak színházi szakmai szempontból lehetne értékelni. A történelem azonban ismer ilyen előadásokat, amelyekben nárcisztikus pszichopaták színháza kilép a színház falai közül és a valósággal keveredik. Ilyenkor soha nem a gyűléseken résztvevők számát, hanem az áldozatok számát kell utólag megszámolni. Az minősíti a főszereplőt.

Ennek eredménye a politikatörténet példátlan csodája, ahol a kampányban nem szólalnak meg a jelöltek, nem találkozhatnak emberekkel, választókkal, nem mehetnek vitára, nem adhatnak interjúkat, úgy kell rájuk szavazni, hogy senki nem ismeri őket. A propaganda kiméri, hogy kiből, mit és mennyit szabad megmutatni. Az abszurd színház remekét látjuk.

Főszerepben a magyar Cipolla.

Mindez úgy van előadva, mint a demokratikus ellenzék új pártja, amely a diktátort akarja leváltani. De ehhez képest a diktátor egy joviális liberális genderprofesszor. Egy normális ember pontosan megállapítja a párhuzamot és a különbséget ezekből a jelekből: Magyar ugyanolyan diktátor, mint Orbán, de a legkisebb finomkodás nélkül, sokkal durvább nála.

Ezért a világ legröhejesebb választási kampánya zajlik a szemeink előtt, ahol a populista új diktátor kénytelen mindenkit elrejteni, elnémítani, mert megzavarnák a színházi előadását. Ennél a Fideszben is nagyobb szabadság van. A propaganda hazugságait nemcsak a vezér, hanem az emberei is elmondhatják. Magyarnál még ezt sem lehet, mert kicsinyes számító.

Ez az ember akarja a köztelevíziót visszaállítani és felszabadítani, ez az ember akarja a sajtószabadságot helyreállítani a színházi előadása szerint, aki még baráti újságírókat sem enged a jelöltjei közelébe. Ez pedig nem piros zászló (red flag) az önmaguk hazugságába szerelmes támogatóinak, hanem érdem, mert azt gondolják, ez kell Orbán leváltásához.

Az abszurd arra épül, hogy a tömeg nem figyelmeztetést lát a messiás árulkodó jeleiben, amelyek előre mutatják a katasztrófát, ami bekövetkezik, hanem ravaszságot és ügyes húzást, ami az alaptalan hamis reményt táplálja. Minél inkább szörnyetegnek látszik az új diktátor, annál nagyobb a lelkesedés iránta, mert annál reálisabbnak hiszik a győzelmét.

A paródia egyre röhejesebb. Magyarország vergődik Orbán csapdájában, ahova saját maga lavírozta magát, és nevetségessé teszi magát ország-világ előtt. Saját mulasztásait annak az ellenzéknek tulajdonítja, amely tökéletes tükörképe azoknak, akik ujjal mutogatnak, s az ellenzéki pártoknak tulajdonítják saját jellemtelen kollaborálásukat és lapításukat.

Az öngyűlölet és a hárítás zseniális pszichológiai drámája zajlik, amikor egy nép a saját bűneit és hazugságait eltolja magától, és saját pártjaira, mint „fekete bárányokra” helyezi. Ennek leplezése céljából beáll az ellenség legszörnyűbb képviselője mögé, aki gyűlöli őket, s kihasználja az emberi gyengeségüket, hogy lemészárolja őket. Gyönyörű darab.

Eközben a nép okosnak hiszi magát, azt képzeli, hogy felhasználja a szörnyeteget, akit majd azonnal eltávolít, ha megvalósítja álmait, legyőzi az öreg diktátort. Miközben őket használja fel egy gátlástalan új diktátor, akihez képest a megfáradt öreg diktátor arany életet biztosított nekik a börtönükben. Ezért is nem lázadtak, amíg nem romlott a koszt.

Ennek a képmutató felelősségelhárításnak, önkritikára és változtatásra való képtelenségnek a csúcsa a fideszes messiás, a tökéletes csaló és bohóc, aki kiszolgálja a messiásigényeket, és minden eddiginél nagyobb csapdába és pusztulásba vezeti az önámítókat. A dramaturgia tökéletes, a tragikomédiát bármelyik Shakespeare-színházban elő lehetne adni.

Magyar tökéletes darabot vinne színre, ha csak ő lenne az előadás egyetlen szereplője, ami egyébként szíve vágya. Legszívesebben elpusztítaná a darab összes szereplőjét, önmagán kívül. Ezért az előadás tragédiával végződik, a ripacs színháza összedől, és maga alá temeti a nézőit. Az előadás narrátora azzal fejezi be: íme az emberi butaság és kapzsiság jussa.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések