/

Az ATV tulajdonosa már kommunistázza az MSZP-t

Németh Sándornak már sem milliárdokat termelő egyházi vállalkozása, sem Hit Parkja, de ATV-je sem lenne, ha a most lekommunistázott MSZP ebben nem segíti. Németh S. hamar elfelejtette a jótevőit, és szemrebbenés nélkül rúg beléjük egy Wilders nevű iszlamofóbiás fasiszta miatt. Pedig Wilderstől

Megint óriásplakáton hazudik a Fidesz

A Brüsszel bejelentkezett a migráció főszponzorának című hányást posztolta a Fidesz. Nagyjából egy éve azt szajkózzák, hogy a Fideszen kívül minden párt lebontaná a magyar-szerb és a magyar-horvát határra épített kerítést.

Wilders, Orbán, Németh és Bunyós Pityu egy csapat

Wilders közönséges hazudozó fasiszta, akivel Orbánon, Némethen és Bunyós Pityun kívül még senki nem állt szóba. Normális ember ezzel a hidrogénezett hajú, primitív uszítóval, aki mások gyalázásából akar megélni, még nem fogott kezet.

Klebelsberg lelkesedett a fasizmusért

Talán nem véletlen, hogy Orbán fasiszta állam az oktatást felügyelő intézményközpont név adójául választotta Klebelsberget. Pedig volt néhány kiváló magyar pedagógus, aki nem lelkesedett a fasizmusért.

Orbán-terv: akit lehet, megvenni, a többit kinyírni

Mindenkinek választania kell, színt kell vallania, meg kell alázkodnia, ellenállását fel kell adnia, ha hozzá akar férni a megélhetése és munkája forrásához. A stratégia az, hogy akit lehet, meg kell venni, be kell törni, meg kell alázni, morális alapjait fel kell számolni,