Dollármilliókra pereli Czink Melinda amerikai ügyvédei, a magyar származású Peter Ronai és Holly Ostrov Ronai ügyvédek a női teniszezők nemzetközi szervezetét (WTA). Sajtóhírek szerint a magyar kiválóságnak két órán múlott az élete, a karrierje pedig “romokban hever”, amióta tavaly rosszul lett a birminghami tenisztornán.
„A tenisz az életem és a munkám, ezért úgy gondolom, kárpótolniuk kell a kiesést – mondta. – Amit nyerek, azt jótékony célra fordítom.”
A magyar játékost képviselő Rónai Péter ügyvéd indítja a pert a floridai szervezettel szemben. „Ügyfelem megélhetése veszélybe került, ezért több millió dollárt perelünk. Dollártízezreket fizetett ki az évek során biztosításra, ezért speciális kezelésben kellett volna részesülnie – jelentette ki Peter Ronai. – Ez az ügy példa lehet a WTA számára, hogy jobban figyeljen a versenyzőire. Mivel egy nagy céget nem lehet börtönbe zárni, az egyetlen mód, ahogy büntethetők, a pénz. Velük szemben csak így lehet igazságot szolgáltatni.”
