Trump és fiai ezekből a csalásokból szereztek pénzt, amelyek nagyobb hasznot hoztak, mint az üzleti tevékenység, míg a csalással megszerzett hitelekből az ingatlanbirodalmat növelhették.
A Dominion Voting Systems ügyvédei levelet küldtek Sidney Powellnek, Trump ügyvédi csapata egykori tagjának, hogy vonja vissza azt az állítását, miszerint a cég szavazási...
A bíróságok a fennálló törvények alapján hoznak ítéletet, a bírósági ítéletek megváltoztatásának egyetlen törvényes módja, ha a jogszabályokat megváltoztatják. Ezért az Orbán-rezsim, ha a...
Kiderült, hogy humanitárius gondolkodás áll amögött, hogy Orbán fasiszta kormánya nem hajlandó végrehajtani a bíróság jogerős ítéletét, és "természetben" váltanák ki a családonkénti milliós...
A gyöngyöspatai romák jogos, de túlságosan alacsony összegű kártérítése mellett Orbán másik összeesküvés-elmélete a börtönökben elítélt foglyok kártérítésével kapcsolatos. Orbán szerint mindkét esetben Soros...
Miközben Gyöngyöspatán arról vitatkoznak, kaphat-e egymillió forint kártérítést egy cigány család, mert az állam szándékosan faji alapon megkülönböztette a gyermeküket, és alacsonyabb szintű képzést...
Egy Eric nevű magyar férfi 2015-ben balesetet szenvedett Amerikában, egy építkezésen lezuhant a létráról. A keze több helyen eltört, súlyos sérüléseket szenvedett, többször meg...
Kísértetiesen hasonló vonatbaleset történt Washington államban, mint 2013-ban a bronx-i baleset esetében. Az Amtrak vasúti társaság szerelvénye akkor legalább háromszor akkora sebességgel ment, mint...
A Ronai and Ronai Ügyvédi Iroda már csaknem 100 millió dollárt nyert baleseti ügyekben magyar ügyfelek számára a világ különböző pontjain, ahol amerikai cég a felelős. Ez a mostani amerikai rekord is.
Az első ütemben 144 áldozatot kártérítenek. A szexuális zaklatások húsz-harminc évvel ezelőtt történtek gyerekek ellen, az elkövető papok többsége már nem él.
Amerikában egy újabb magyar illegális lett milliomos a Ronai and Ronai Ügyvédi Iroda jóvoltából. Egy 23 éves magyar fiatalember Brooklynban összeakadt egy kamionnal a...
Holly Ostrov Ronai, New York-i sztárügyvéd segítségével 3 millió dollár kártérítést kapott egy Juan nevű férfi, aki illegálisan élt és dolgozott az Egyesült Államokban,...
"Hol van apa?" - minden nap ezt kérdezi és hazavárja gyermeke a meghalt magyar hajóst, ezzel a címmel számolt be a Blikk a Viking Cruises hajóbalesetének...
A Ronai and Ronai Ügyvédi Iroda másfél millió dollár (435 millió forint) kártérítést nyert egy illegális magyarnak Amerikában, aki munka közben lezuhant a magasból...
Website-unk sütiket használ, hogy jobb élményt nyújthassunk Önnek, amikor visszatér az oldalra. Kérjük, kattintson az "Elfogadom" gombra valamennyi süti elfogadásához. Vagy menjen a "Sütik beállítása" oldalra.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.