A „Pride Hónap” sokak számára színes felvonulások, ünnepi események, szivárványos zászlók sorozata. De azoknak, akik az LGBTQ+ közösséghez tartoznak, ez az időszak elsősorban a láthatóság, az önazonosság, a túlélés és a szabadság kifejeződése. A világ több pontján azonban ez a láthatóság egyre inkább veszélyt is jelent: a közösség nemcsak politikai támadások kereszttüzébe került, hanem sok országban egyenesen üldöztetés tárgya lett.
Az American Community Media járta körül a témát. a beszélgetés résztvevői Aruna Rao, a Desi Rainbow alapítója és ügyvezető igazgatója, Richard Rodriguez, díjnyertes szerző, az „A kötelességek napjai” című esszégyűjtemény szerzője és Helen Zia, újságíró és aktivista az ázsiai-amerikai és LMBTQ-jogokért. Nemcsak a közösséghez tartozókról beszéltek, hanem a rájuk leselkedő veszélyekről is.
Az LGBTQ+ rövidítés a következő csoportokat foglalja magába: leszbikus (L), meleg (G – gay), biszexuális (B), transznemű (T) és queer (Q) embereket. A „+” jel arra utal, hogy a szexuális orientáció és nemi identitás spektruma szélesebb ezeknél a kategóriáknál. Ide tartoznak például az aszexuális, pánszexuális, interszexuális vagy nem-bináris identitású emberek is. A közös nevező az, hogy mindannyian eltérnek a társadalom hagyományos normáitól, amelyek a heteroszexualitást és a biológiai nem szerinti identitást tekintik kizárólagosan „normálisnak”.
Az LMBTQ+ közösség világszerte az identitás szabadságáért, az elfogadásért és az emberi méltóságért küzd. A „Pride” hónap nem csupán ünnep, hanem az ellenállás és a láthatóság eszköze is – különösen akkor, amikor számos politikai rendszer, köztük Trump, Putyin és Orbán rezsimje, célponttá teszi őket.
Az Egyesült Államokban az LMBTQ-jogok egyre súlyosabb támadások alatt állnak. A Trump-adminisztráció 2025-ben leállította az öngyilkosság-megelőző segélyvonal támogatását, amely több mint 1,3 millió fiatalnak nyújtott segítséget. A Legfelsőbb Bíróság jóváhagyta a transznemű kiskorúak nemi identitását megerősítő orvosi kezelések tilalmát Tennessee államban, miközben egy szövetségi bíró megakadályozta a transznemű és nem bináris személyek útlevél-kiadásának megtagadását – ez utóbbi ritka győzelem.
Az LMBTQ+ közösség láthatósága kulcsfontosságú: körülbelül 9 millió amerikai tartozik ebbe a közösségbe, mégis gyakran elhallgattatják őket. Helen Zia, ázsiai-amerikai újságíró és aktivista felidézte, hogyan kényszerítették bele fiatalon a „szekrénybe”, miközben közössége még az aktivista körökben is stigmatizálta a queer identitást.
A család ereje és az előbújás jelentősége ismétlődő motívum. Richard Rodriguez író azt írta: családtagjai voltak azok, akik előbb elfogadták őt, mint ő saját magát. Aruna Rao, egy dél-ázsiai queer szervezet alapítója pedig arról beszélt, milyen magányos és láthatatlan tud lenni egy szülő, aki egy transznemű gyermek mellett áll ki egy konzervatív kultúrában.
A menedékkérők különösen kiszolgáltatottak. Több példát is láttunk, amikor queer embereket deportáltak olyan országokba, ahol életveszélybe kerültek szexuális orientációjuk miatt – például Andry Hernandez Romero sminkmestert El Salvadorba, vagy egy guatemalai menedékkérőt Mexikóba.
A Pride ma életmentő ügy is. Az AIDS-válság idején elterjedt mondás – „a hallgatás egyenlő a halállal” – ma is érvényes. Az LMBTQ+ közösség elleni támadások nemcsak jogi, hanem morális válságot is jeleznek.
Az identitás, amely összeköt
Az LGBTQ+ közösség tagjait nem közös vallás, etnikum vagy politikai ideológia, hanem közös tapasztalat és közös küzdelem tartja össze. Az az élmény, hogy másként születtek, másként éreznek, és ezért gyakran szembesülnek megkülönböztetéssel, megbélyegzéssel, elutasítással vagy erőszakkal. A közösség közös identitása nemcsak az eltérésből fakad, hanem az ebből következő küzdelem vállalásából is: a jogegyenlőségért, az emberi méltóságért, az elfogadásért.
Az autoriter vezetők számára az LGBTQ+ közösség ideális bűnbak. Látható, kisebbségben van, és évtizedeken át tabunak számított. Még azokban az országokban is, ahol törvényes védelmet élveznek, az előítéletek tovább élnek a társadalomban. A közösség elleni gyűlölet mozgósító erejű – különösen olyan társadalmakban, ahol az emberek frusztráltak, szoronganak, és könnyen elhiszik, hogy a bajokért „másokat” lehet okolni.
Orbán Viktor, Donald Trump és Vlagyimir Putyin szinte egy az egyben alkalmazzák ugyanazt a stratégiát: a kereszténység és a „hagyományos család” védelmének álcája alatt kriminalizálják, démonizálják és megalázzák az LGBTQ+ embereket. Az ő propagandájuk szerint ők „nem normálisak”, „rombolják a társadalmat”, „veszélyt jelentenek a gyerekekre”, és egy háttérhatalmi „liberális elit” támogatásával akarják „átnevelni” a világot. Ez a retorika ijesztően hasonlít a 20. század legsötétebb időszakaihoz.
Az elfogadás világtérképe: szivárvány vagy árnyék
Az LGBTQ+ közösség társadalmi elfogadottsága drámai különbségeket mutat a világ különböző részein. Nyugat-Európa, Észak-Amerika és néhány latin-amerikai ország élen jár a jogegyenlőség terén: az azonos neműek házasságát több mint harminc ország ismeri el, és egyre több helyen biztosított a nemváltás jogi és orvosi lehetősége is.
Ám a pozitív példák ellenpontjaként több mint 60 országban még mindig büntetik a homoszexualitást, közülük tizenegyben halálbüntetés is kiszabható érte. Az olyan országokban, mint Irán, Szaúd-Arábia vagy Uganda, a törvény nemcsak tilt, hanem üldöz is, az állam maga válik az erőszak eszközévé. Oroszországban a „melegpropaganda” elleni törvények gyakorlatilag lehetetlenné teszik a közösségi láthatóságot, és a hatóságok aktívan üldözik az aktivistákat.
A Pride Hónap minden év júniusában a Stonewall-lázadás évfordulójára emlékeztet, amely 1969-ben tört ki New Yorkban, amikor a rendőrség razziát tartott egy melegbárban. A Pride ma már globális mozgalom, amely az emberi jogokért és a méltóságért kiálló közösség ünnepe. De sok országban a Pride még mindig bátor cselekedet – nem ünnep, hanem ellenállás.
A Pride nemcsak a szivárvány színei miatt fontos, hanem azért, mert kiemeli: minden ember egyenlő. A láthatóság a legfontosabb eszköz a megbélyegzés és az előítélet ellen. Ha valakiről tudjuk, hogy meleg, transznemű vagy queer, és ő a testvérünk, barátunk, kollégánk, akkor az előítélet nem tartható fenn.
A gyűlölet politikai haszna
A közösség elleni fellépés nemcsak a populizmus eszköze, hanem a hatalomgyakorlás módszere is. Orbán Magyarországon alkotmányos tilalmat vezetett be az azonos neműek házasságára, és 2021-ben elfogadták a „melegpropaganda” törvényt, amely megtiltja, hogy kiskorúak előtt „népszerűsítsék” a homoszexualitást. Trump kampányában és elnöksége idején is rendszeresen támadta a transznemű embereket, különösen a hadseregben való szolgálatuk kapcsán. Putyin pedig nyíltan kijelentette, hogy az „LMBTQ-ideológia” a Nyugat romlottságának jele, amely ellen Oroszország védekezik.
Ezek a politikusok a „normális család” védelmének álcájában próbálják újraírni az emberi jogok fogalmát, miközben a közösséget bűnbakként használják fel a saját hatalmuk megerősítésére.
Az üldözés, a jogfosztás és a gyűlöletbeszéd nemcsak fizikai erőszakot szül, hanem lelki terrort is. Fiatalok ezrei élnek kettős életet, titkolják identitásukat, félnek a családjuk, a munkahelyük vagy a közösségük reakciójától. Az öngyilkossági kísérletek aránya az LGBTQ+ fiatalok körében drámaian magasabb az átlagnál. Az elutasítás, a kirekesztés, a szégyen és a magány súlyos mentális problémákhoz vezethet.
A jövő nyelve: elfogadás, egyenlőség, méltóság
A társadalmi elfogadás változhat – és változik is. A fiatalabb generációk körében az LGBTQ+ közösség elfogadottsága lényegesen magasabb, mint az idősebbeknél. A közösségi média, a láthatóság, az aktivizmus, a művészetek és a popkultúra fontos szerepet játszanak a pozitív minták terjesztésében. Az olyan sorozatok, filmek, könyvek és influenszerek, akik hitelesen mutatják be a közösség tagjainak életét, segítik az empátiát és csökkentik az ismeretlentől való félelmet.
Fontos, hogy a közélet szereplői – politikusok, médiaszemélyiségek, tanárok, szülők – világosan kiálljanak az egyenlő jogok mellett. A hallgatás cinkosság, a közömbösség támogatás. Ahogy a jogvédő szervezetek hangsúlyozzák: az elfogadás nem pártpolitikai, hanem emberi kérdés.
A Pride nem egy „melegfelvonulás”. A Pride egy társadalmi diagnózis. Ahol fel lehet vonulni, ahol nem kell tartani a rendőrségtől, a politikusoktól vagy a szomszéd megvetésétől, ott nagyobb az esélye az egyenlőségnek. Ahol azonban betiltják, korlátozzák, megfélemlítik vagy megbélyegzik a részvételt, ott a demokrácia egészsége is súlyosan sérült.
A budapesti Pride például évről évre a szabadság egyik utolsó mentsvára. Az, hogy idén több tízezren vonultak, a félelem ellenére is, azt mutatja: az emberek egyre kevésbé hajlandók elfogadni az alávetettséget. A Pride a szeretet és az ellenállás ünnepe egyszerre.
Trump második elnöksége esetén az LGBTQ+ közösség újabb támadásokra számíthat. Már most is eltörölték a Biden-kormányzat idején elfogadott, befogadó oktatási és munkahelyi szabályozásokat, és megszüntették a „Sokszínűség, Egyenlőség, Befogadás” (DEI) programokat.
Putyin háborúja nemcsak Ukrajna ellen folyik, hanem a nyugati szabadság eszméje ellen is. Az orosz „tradicionális értékek” és „nemzeti identitás” nevében üldöz mindenkit, aki eltér a normától.
Orbán pedig az uniós tagság adta politikai védőernyő alatt folytat diszkriminatív politikát, miközben a kereszténységre hivatkozva zárja ki az emberek egy részét az alkotmányos jogokból. A Pride elleni gyűlöletbeszéd része a hatalmi stratégiájának, amely tudatlanságra és félelemre épül.
Üzenet a világnak
A világban ma két erő küzd egymással: a befogadás és a kizárás. Az LGBTQ+ közösség ügye nemcsak róluk szól, hanem mindannyiunkról. Arról, hogyan bánunk azokkal, akik mások, vagy akikről azt hisszük, hogy mások. A Pride azt üzeni, hogy a különbségeink nem megosztanak, hanem gazdagítanak bennünket.
Az emberi méltóság nem alku tárgya. Az egyenlőség nem vélemény kérdése. És a szeretet mindig erősebb lesz a gyűlöletnél.
