2024, június25, kedd
KezdőlapKiemelt fő hírMegszüntetik a rezsicsökkentést is, ami katasztrófához vezet

Megszüntetik a rezsicsökkentést is, ami katasztrófához vezet

-

Hahahahahaha, ezt nem gondoltuk volna, hogy az Orbán-banda az összeomlás szélére jutott néhány hónap alatt, és már a rezsicsökkentést is megszüntetik. Ez a totális önfeladás, a teljes csőd, az összeomlás beismerése. Semmi nem volt fontosabb ennek a fasiszta bűnszervezetnek, mint a rezsicsökkentés, ami egy nagy hazugság, mert az emberekkel máshol fizettették meg ugyanazt, káros az országnak, magukat is csapdába ejtették, de ez volt a legfontosabb propagandaszöveg, hogy Orbán a rezsicsökkentéssel védi a családokat. Azért kellett rá szavazni, mert megvédi a rezsicsökkentést.

Most pedig tartott egy álmegbeszélést ez a pojáca, mintha ő bármit bárkivel bármikor megbeszélne, vagy bármiről bárkit valaha is tájékoztatna, vagy kikérné bárki véleményét. Eljátszotta, hogy ő egy felelős miniszterelnök, aki energia vésztárgyalást hív össze, ahol megszületnek az országmentő döntések. Ezzel szemben a valóság az, hogy túlköltekeztek, a buta unortodox gazdaságpolitika megtette a maga hatását, s legfőképpen, az EU az Orbán-banda korrupciója és a jogállamiság felszámolása miatt visszatartotta a soron következő támogatást és máris összeomlott a fasiszta rezsim.

Mindenhonnan próbálnak pénzt szerezni, extraprofitadóval sarcolják a multikat és mindenkit, akinek bármennyi pénze van, kivégezték a KATA-t, elindították a rezsicsökkentés megszüntetését is. Egyre röhejesebb, ahogy próbálják leplezni és eltakarni a lényeget, „energia-vészhelyzetről” karattyolnak, miközben „NER-vészhelyzet” van, csődbe mentek ezek a pofátlan tolvaj bűnözők. Európai energiaválságra hivatkoznak, miközben azt állították, hogy nekik megmaradt az orosz olaj és orosz gáz, megvédték Magyarországot. S hol európai ország Magyarország? Orbán visszavitte Ázsiába.

Hahahahahahaha, kivégezték magukat ezek a hülyék, attól függ az életük, hogy az EU ad nekik pénzt vagy nem. Már mindenbe beleegyeztek, mindent feladtak, mindenről lemondtak, csak valaki adjon nekik pénzt. A hanyatló, megbukott, idejétmúlt LIBERÁLIS Európa pénzétől függnek, mert ha a LIBERÁLIS BRÜSSZEL nem ad nekik pénzt, akkor éhenhalnak. A nagypofájúak. Már az sem számít, hogy a rezsicsökkentésnek is vége. Orbán megszünteti a rezsicsökkentést, mert belepusztul az ország. De ha megszüntetik, akkor is, talán még inkább. Hahahahahahaha. A barmok.

Nem lehet mást mondani erre. Az a bejelentés, hogy „a rezsicsökkentett gáz- és áramár augusztustól csak az átlagos magyar háztartás fogyasztásáig marad fenn”, az első lépés a rezsicsökkentés teljes felszámolása felé. Nem lehetett egyik napról a másikra bejelenteni a teljes megszűnést. Viszont van egy fogadásunk, hogy senki nem tud majd az „átlagos magyar háztartás fogyasztása” alatt maradni, ezért sajnálatos módon mindenki megy majd a levesbe, nem jár neki a rezsicsökkentés. Viszont erről nem Orbán tehet, hanem az a rohadék túlfogyasztó, aki vessen magára.

Ez egy olyan rezsicsökkentés lesz, ami senkinek nem csökkenti a rezsit. Ekkora kamu, ekkora bullshit még nem volt a világon. Azt hiszi ez a G., hogy ezt megússza? Ha rájönnek a magyarok, s kijön a rezsiszámla, lábánál fogva felhúzzák az első fára, mint nagy elődjét, Mussolinit. Nem lesz ám mindig tánci, tánci egy tüntetés.

Hahahahahahahaha, és háromszor is hahahahahahahahaha. Teljesen hülyének néznek mindenkit, de ennek akkora bukás lesz a vége, hogy öröm lesz nézni. Nem fogják örökké megenni ezeket a süket dumákat. Nem fognak mindig majális hangulatban tüntetni, hanem törni és zúzni fognak Orbán szavazói, akiket 12 éve hülyít, etet, becsap, félrevezet, mert a pénzt ellopták, elszórták, és ha nincs a LIBERÁLIS BRÜSSZELTŐL pénz, akkor felakaszthatják magukat, mielőtt mások teszik ezt meg velük.

Nincs jó lépésük, mert akkora  baj, hogy mindenből azonnal pénzt kell csinálni, oltani kell a tüzet, de minden intézkedésük növeli a bajt, az inflációt, a drágulást, a válságot. A rezsicsökkentés olyan hamis helyzetet teremtett, hogy ha most a rezsit rászabadítják akármmennyi emberre, annak kataszrófa lesz a vége, és ezt a helyzetet is ők idézték elő. A KATA megszűnése csődbe visz egy csomó családot, vállalkozást, szolgáltatást, zavarok lesznek az egészségügyi és egyéb ellátásban, a szolgáltató szektorban. Jön a feketézés, az adócsalás, a lopás, a feketepiac és az alvilág.

Ha kapnak pénzt, csak halasztani tudják a véget. Nem tudnak kormányozni. Nem értenek a gazdasághoz, csak a lopáshoz. Kizárólag az Európai Unió pénze tartotta el ezt a fasiszta rendszert. Ez az ország nem képes eltartani magát. Mégiscsak a liberális jogállam, a demokrácia és az ortodox gazdaságpolitika, a liberális piacgazdaság képes biztonságot és jólétet teremteni. Nácik és fasiszták pedig csak gyűlöletet, jogfosztást, elbutítást, rombolást, nyomort, háborút és puszítást hagynak maguk mögött.

Ez lesz Orbán ócska, koszos fasiszta és náci rendszerének is a vége. Egyetlen rossz hírünk, hogy a magyarok ebből semmit nem fognak tanulni, ahogy eddig sem tanultak soha.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések