Az „Alligator Alcatraz” a világ legszörnyűbb börtöne lesz
Az Everglades Nemzeti Park egy hatalmas mocsaras terület, amely Florida keleti és nyugati partja között húzódik. Tele hatalmas kígyókkal (pythonokkal), alligátorokkal, medvékkel és párducokkal. Az emberbarát keresztény ötlet arra a felismerésre épült, hogy az Alcatrazhoz hasonlóan innen nem lehet megszökni, mert aki elhagyja a tábort, azt azonnal megeszik a vadállatok. Olyan embereket hoznak ide, akik illegális bevándorlók, de semmit nem tettek.
Ez vadállatok nélkül is elviselhetetlen és embertelen körülményeket jelent. Ősszel jönnek a hurrikánok és tornádók, amelyek gyakran átsöpörnek az Evergladesen. Ezt a sátortábort az első hurrikán szétveri, a fogvatartottak pedig ott lesznek védtelenül a mocsár közepén a vadállatok között, amelyek élelmet keresnek, A kígyók és az alligátorok beúsznak. Ez rosszabb, mint büntetésből a hajó alján áthúzni a tengerészeket, mert nagyobb esélyük volt, hogy nem eszi meg őket egy cápa.
Ezeket az ötleteket megirigyelték volna a nácik is, nem véletlenül hasonlítják a tiltakozók az ICE-t a Gestapóhoz. Ennél emberségesebb lenne talán az is, ha az illegális bevándorlót kivégzik. Mindenesetre, olyan emberekről van szó, akiket törvényesen csak bírósági ítélet alapján lehetne őrizetbe vetni, szabadságuktól megfosztani, bebörtönözni és deportálni.
Az illegális bevándorlók nagy többsége évtizedek óta él és dolgozik Amerikában, munkájuk nélkülözhetetlen, itt született amerikai állampolgár gyermekeik vannak és adót fizetnek. A bíróságok az esetek legnagyobb részében engedélyezték a maradásukat, nem toloncolták ki őket. Trump embertelen és kegyetlen szervezete törvénytelenül, bírósági ítélet nélkül, a saját döntése alapján tartóztat le embereket, akiknek fellebbezési joguk sincs.
Az evangelikál kereszténység eljutott a politikai gyilkosságig
A minnesotai politikai gyilkosság, amelynek során egy önmagát evangelikál kereszténynek valló férfi lőtt le helyi demokrata törvényhozókat, mérföldkövet jelent az amerikai politikai és vallási radikalizálódás történetében. A gyilkos bizonyságtevő hívőként, lelkészként még Afrikában is prédikált, vallásos családapaként élt, miközben hosszú listát készített azokról a törvényhozókról, akiket meg akart ölni, mert nem támogattak fundamentalista keresztény politikai törekvéseket.
A keresztény fundamentalizmus ma már nemcsak gyűlöletet terjeszt, hanem fegyvert ragad, listát készít és gyilkol. A gyilkosság hátterében LGBTQ+ jogok és abortusz elleni prédikációk álltak. A gyilkos ezek ellen harcolt, és azokkal végzett, akik ezeknek jogi keretet akartak biztosítani. A gyilkos nem elmebeteg, hanem elkötelezett hívő, aki elhitte azt a hazugságot, hogy az egyház feladata őrködni a társadalom erkölcsei fölött, s állami erővel kényszeríteni mindenkit a valláserkölcs és az egyház normáinak betartására.
Az amerikai keresztény jobboldal már évek óta támadja az abortuszhoz való jogot és a melegjogokat. A neoprotestáns evangelikál keresztény mozgalom a szélsőjobboldali politikai irányzat, így Trump legnagyobb támogatója, azt remélve,hogy a szélsőjobb megvédi Amerikát, mint "keresztény nemzetet", és a "keresztény állam" "visszavezeti" Amerikát Istenhez. Ezek az eszmék elferdült eretnekségek, nemcsak köze nincsen a kereszténységhez, hanem azzal homlokegyenest szemben áll.
Karácsony gyáván átnevezte a Pride-ot, amivel mentőövet dobott Orbánnak – Frissítve!
Ebből a helyzetből Karácsony Gergely főpolgármester mentette ki azzal, hogy bejelentette: a Budapest Pride felvonulást hivatalosan „Budapesti Büszkeség Menet”-nek nevezik, amely magyar fordítása a „Budapest Pride”-nak. Formailag nem azonos az eredeti rendezvénnyel, hanem új elnevezésű esemény. Ez a lépés azt az illúziót kelti, mintha átnevezve a Pride nem sértené a törvényt, hiszen az mostantól más néven fut. Orbán pedig mondhatja, hogy ez nem a Pride, mindenki arra büszke, amire akar.
Ez az átkeresztelés ezért gyávaság, kétszínűség és megtévesztés. Karácsony látszólag kiáll a Pride mellett, valójában viszont Orbán törvényének való megfeleléssel mentőövet dobott neki. Lehetővé tette számára, hogy megússza a csapdát, amit maga állított, és ne kelljen sem visszavonnia a törvényt, sem erőszakkal fellépnie a rendezvény ellen. Karácsony ezzel nem a Pride-ot védte meg, hanem a diktatúra színjátékát segítette fenntartani. Mentőövet dobott Orbánnak.
Ez súlyos politikai és erkölcsi hiba. A Pride nem csak egy rendezvény, de világnézeti és politikai állásfoglalás az egyenlőség, a szabadság, az emberi jogok mellett. Az átnevezés relativizálja és elrejti a valódi konfliktust, és hamis kompromisszumot kínál. Aki valóban kiáll a meleg közösség és az emberi jogok mellett, annak világosan meg kell neveznie az elnyomást, és nem asszisztálhat annak szépítéséhez.
A Budapest Pride megrendezése – még ha más néven is – fontos és szükséges. De nem lehet elhallgatni, hogy a rendezvény nevének megváltoztatása gyáva megalkuvás. A diktatúrákkal nem lehet kiegyezni, mert az mindig az elnyomást erősíti. Karácsony Gergely döntése, bármilyen szándékkal is történt, nem a bátorság, hanem a megfutamodás jele.
Trump katonai erővel tapossa el a politikai ellenfeleit
Trump presztizskérdést csinál abból, hogy megkeckéztesse és katonai erővel megtörje Kaliforniát. Trump szándékosan élezi a helyzetet. Semmi szükség nem volt a Nemzeti Gárda kirendelésére, de Trump megragadta az alkalmat, hogy demonstrálja, neki senki nem mondhat ellent, senki nem korlátozhatja, mert arra ráküldi a katonákat.
Ez nem a rendbontás elleni fellépés, amely ráadásul törvénytelen, hanem a belpolitikai ellenfelek, belpolitikai tüntetők, tiltakozók elleni katonai akció, amihez nincs joga. Trump a politikai ellenfeleire ráküldi a hadsereget, nemhiába volt a legfőbb óhaja a megválasztása előtt, hogy olyan tábornokokat akar, mint Hitleréi, akik minden parancsát teljesítették.
Trump szándékosan növeli a káoszt, a hisztériát, hogy mindenki számára világossá tegye, neki nem lehet ellentmondani. A rendbontók megfékezése a kaliforniai rendfenntartók feladata, de Trump a békés tiltakozókat is fenyegeti és terrorizálja. Az Alkotmány szerint a véleménynyilvánítás szabadsága nem korlátozható, Trump pedig fegyverekkel ezt teszi.
A konfliktust Trump embertelen és törvénytelen bevándorlókkal szembeni intézkedései, az SS-hez és a Gestapo-hoz hasonlított, a ország nagy része által szégyellt és gyűlölt ICE durva fellépése és akciói váltották ki. Majd Trump élezte a feszültséget a Nemzeti Gárda kirendelésével. Kalifornia kormányzóját azzal fenyegetik, hogy letartóztatják.
Amit látunk, az egy épülő fasiszta diktatúra erődemonstrációja és megfélemlítő akciója. A kérdés az, hogy Amerika meghunyászkodik vagy ellenáll a primitív terrornak, a diktatúra kiépítésének. Kalifornia beperelte Trumpot, aki szokás szerint elnökként sért törvényeket. A bíróságnak azt kell kimondania, hogy Trumpnak ki kell vonnia a katonákat.
Trump embertelen terrorja lázadást váltott ki Los Angelesben
Los Angeles polgármestere elmondta, hogy Los Angeles a bevándorlók városa, a város 50 százaléka latino, spanyolajkú, többségük mexikói. Így a protestálók között sokan mexikói zászlókat lobogtatnak. A nem spanyolajkú lakosok között is sok az immigráns, főleg ázsiai és a csendes-óceáni szigetekről való. Békés, törvénytisztelő emberek, akiket zaklatnak.
Trump minden kétséget kizáróan, abszolút törvénytelenül üldözi az illegális bevándorlókat, alapvető törvényes jogaikat semmibe veszi. Az ICE embertelen és kegyetlen fellépése még a republikánus fanatikusok jobb érzésű tagjait is elborzasztják. Ilyen stílus utoljára a náci Németországban volt. A tiltakozás jogos, amit a város polgármestere is megerősített.
Az első alkotmánykiegészítés biztosítja a szóláshoz és a tiltakozáshoz való jogukat, amit a város polgármestere és Kalifornia demokrata kormányzója is támogat, amiért Trump már azzal fenyegetőzik, hogy letartóztatja őket. Trumpot kezdettől zavarja, hogy Kalifornia egy demokrata állam, amely 50 demokrata elektort jelent az elnökválasztásokon.
Los Angeles polgármestere felszólította a tiltakozókat, hogy békésen gyakorolják jogaikat, mert a tiltakozáshoz van joguk, az erőszakhoz nincs. Az erőszakot nyilvánvalóan Trump és emberei kegyetlen és embertelen razziái váltották ki, a kialakult helyzetért és a káoszért a Fehér Ház és kizárólag Trump a felelős.
Ha Orbán ideje egyszer lejár, s meg akarná úszni, Magyarral járna jobban, aki futni hagyná
Magyaron kívül Orbán nem számíthat senki részéről arra, hogy futni hagyják. Egyedül Magyar az, aki megakadályozhatja a rendszerváltást és a felelősségre vonást. Ha Orbán úgy érezné, szorul a kötél, akkor nem Lázárnak, hanem Magyarnak adná át a hatalmat.
Arról nem beszélve, hogy Magyar sokszor megüzente már, hogy kész egy kiegyezésre. Ha Orbán átadja neki az országot, Magyar futni hagyja. Vagy elmehet nyugdíjasként unokázni, vagy valamilyen európai uniós állást csinálnak neki. De Orbán még nem tart ott.
Az Orbán-rezsim pusztítása, rombolása, rablása, az ország kifosztása és orosz kézre adása után nem valószínű, hogy az lenne a magyarok álma, hogy Orbán és bandája, Mészáros, Tiborcz és a többiek elballagnak a pénzzel.
A Fidesz pedig ellenzékbe vagy koalícióba vonul a "Tiszával" egy nemzeti "egységkormány" (lásd még: centrális erőtér) keretében. Ezért Orbán, mint nagy taktikus, Magyart megtartja menekülő útvonalnak önmaga, a tolvaj családja és a bűnszervezete számára.
Magyar mindenre hajlandó a hatalomért, hogy megmutassa az elvált feleségének, bosszút álljon azokon, akik kirúgták a NER-állásokból. Egy biztos, akárhogyan is lesz, a magyarista tiszaszektás balliberálisok mindenképp szívnak, őket mindenképpen becsapják és átverik.
Megérdemlik. Mindent megérdemelnek.
Az Amerikai Népszava tagad mindent, amit a fasiszta cenzúratörvény állít
Magyarországon megszűnt az alkotmányosság, a legitim és törvényes magyar Alkotmányt önkényesen eltörölte Orbán Viktor fasiszta bandája. Magyarországnak jelenleg nincs legitim és törvényes alkotmánya, az alaptörvénynek nevezett fideszes ideológiai firkálmány nem az.
Magyarország nem keresztény nemzet és nem keresztény állam, mert keresztény nemzet és keresztény állam nem létezik, fogalmilag kizárt. Az Orbán-rezsim által képviselt kultúra nem keresztény kultúra, hanem a lopás, hazugság, megtévesztés és az elnyomás kultúrája, aminek semmi köze a kereszténységhez.
Magyarország vallási és világnézeti szempontból sokszínű ország, az államnak a vallástól elválasztva kell működnie, nem lehet egyetlen vallás sem államvallás. Az állam nem szólhat bele polgárai lelkiismereti kérdéseibe, annak alapján nem tehet különbséget az emberek között. Az Orbán-rezsim antikrisztusi, mindenben ellentéte a kereszénységnek.
Az Amerikai Népszava mindent tagad, amit az Orbán-rezsim állít, nem ismeri el Orbán és a bandája hatalmát, nem tartja sem legitimnek, sem törvényesnek a regnáló hatalmat, nem ismeri el az ország Alkotmányát felváltó alaptörvény érvényességét.
Az Orbán által vezetett fasiszta diktatúra államvédelmi szervezete, a "Szuverenitásvédelmi Hivatal" törvénytelen, az ÁVH, a Gestapo és a nyilaskeresztes párt szellemi utódja. Azokat a törvényeket, amelyeket a jogaitól megfosztott magyar "parlament" hoz, nevetségesnek és törvénytelennek, érvénytelennek tartjuk.
Magyarország szuverenitása elleni támadás az orosz „poloska”-törvény
Az Európai Unió, nyugati jogállamok és alapítványok a sajtószabadságot támogatják, ami egy alkotmányos demokrácia alapja, Orbánt pedig ez zavarja. A külföldi támogatások azt segítik, hogy Magyarország demokratikus, szuverén és szabad ország lehessen.
Orbán a demokráciát, a sajtószabadságot, a szabad szólást utasítja el. A külföldi támogatás azt segíti, ami a sajtó törvényes tevékenysége egy demokráciában. Azért szorul rá a sajtó, mert Orbán Viktor, az ország diktátora, a működéséhez szükséges hazai forrásoktól elzárja.
Nem az ország szuverenitását védi, hanem a fasiszta diktatúrát. A diktatúra nem az ország érdeke, hanem az övé. Az ország szuverenitását a diktatúra veszélyezteti. Az Orbán-rezsim adta el és számolta fel Magyarország szuverenitását, amely orosz és kínai kézben van.
Szuverenitást felszámoló külföldi támogatást Orbán kap az oroszoktól és a kínaiaktól, még a különböző gazdasági szerződések és pénzügyi befektetések, hitelek formájában is. Ezeket Orbán diktatúrája kapja, Magyarország ellenében, s cserébe idegen érdekeket szolgál.
Ez sérti a szuverenitást. Az, hogy orosz mintára magyar sajtót, sajtószabadságot fenyeget az Orbán-rezsim, nem más, mint Magyarország szuverenitásának sérelme. Az új törvény a nemzeti szuverenitás legsúlyosabb sérelme, amely kimeríti a hazaárulás fogalmát.
Orbán nyíltan a nemzetére támadt, az oligarchikus fasiszta orosz imperializmus törvényét és az orosz politikai rendszert kényszeríti Magyarországra és a magyar polgárokra. Orbán Magyarország ellenségeinek ügynöke, aki az orosz érdekeknek rendelte alá a hazáját.
Aki a saját népe szabadságát eladja idegen diktatúráknak, nem védi a nemzetet, hanem kifosztja és elárulja. Ez a legaljasabb árulás: nem kívülről jön, hanem belülről támad. Ilyen ember nem lehet egy ország vezetője, mert külföldi érdekeknek szolgáltatja ki az országot.
Bartus László: Tájkép Gyurcsány után
Gyurcsány a fasizálódó Magyarországon jelképe lett a demokratikus elveknek, normáknak és értékeknek, még akkor is, ha azokat időnként saját pártjában sem tartotta be, melyeket a szektásodó magyar politikai életben szintén egy vezérelvű párt élén képviselt, melyekhez csak addig maradt hű, amíg azok nem veszélyeztették a párt anyagi helyzetét és létezését.
Ez utóbbival hozzájárult ahhoz, hogy Magyarországon 15 év alatt kiépülhetett a fasiszta diktatúra, amelynek csíráit és várható következményeit egyedül ő látta már 2010 után. Az okokról később ejtünk szót, de az biztos: Gyurcsány Ferenc volt az egyetlen és utolsó a magyar közéletben, aki a felvilágosodás, a demokrácia, a liberalizmus elveit nem adta fel.
Gyurcsány jelentőségét leginkább ez adja, s Magyarország kimondhatatlan vesztesége az, hogy Gyurcsánnyal együtt ezek az elvek is eltűnnek a nemzetiszocialista jövő felé robogó magyar közéletből. Emlékezzünk erre a pillanatra, amikor Orbán, a volt SZDSZ politikusai, Gyurcsány egykori szoci elvtársaival kiutálták ezt az embert ezekkel az értékekkel együtt.
Gyurcsánnyal együtt ezek is eltűnnek. Nem lesz kihez csatlakozni, mert senkitől nem lehet hallani ezeket, olyan tisztán, mint tőle. Ezzel megerősödik az a hazug narratíva, hogy vége a liberális demokrácia és a liberális világrend korának, amit felvált a "populista demokrácia" kora. "Populista demokrácia" nincs, csak demokrácia. A "populista demokrácia" a fasizmus.
Amikor ennek a blődségnek tudományos igénnyel adnak hangot felelőtlen tudós emberek (ideológiát szolgáltatva a fasizmus és a nácizmus újabb térhódításának), Gyurcsány után nem marad senki, aki a felvilágosodás, a liberális demokrácia, a jogállam valódi értékeit képviselné, hangoztatná és jelképezné. A személyes tragédián túl ez az igazi veszteség.
A tudós urak figyelmébe ajánljuk David Brooks New York Timesban megjelent írását, aki azt mondja, hogy a liberális demokrácia a civilizáció és az emberi fejlődés terméke, amit nem egy másik világrend vált fel, hanem a civilizáció elpusztítása. Trump, Orbán, Magyar és populista társaik a civilizációt, az emberséget és az emberi normákat pusztítják el.
A német AfD betiltása mutathatja meg a demokrácia megvédésének egyetlen módját
Olyan pártot, mely nem fogadja el a hatalmi ágak szétválasztására, a fékek és ellensúlyok rendszerére épülő jogállamot (a törvények alá rendelt hatalmat), s így alkotmányellenes programot hirdet, alkotmányellenesnek kell nyilvánítani, s be kell tiltani. Ez a demokrácia, a jog, a szabadság megvédésének egyetlen módja.
Ha Németország végigmegy az úton, s alkotmányvédelmi szervei teszik a dolgukat azzal, hogy a törvényeket használják, azzal példát mutat az illiberális fasiszta rendszerek elleni védekezés egyetlen hatékony módjára. Feltalálja az alkotmányos jogállam az alkotmányos jogállam védelmét (végre!), amelynek lényege, hogy használja az alkotmányos védelmet.
Ez így zavarosan hangozhat, pedig erről van szó. A világ fasizálódásának oka, hogy fasiszta pártokat, melyek illiberálisnak szépítik magukat (az illiberális fasisztát jelent), nem tiltanak be, pedig a demokratikus alkotmányok ezt előírják. A magyar demokratikus Alkotmány is a hatalom kizárólagos birtoklására való törekvést, az alkotmányos rend megdöntését tiltotta.
Ennek ellenére ez megtörtént: Magyarországon Orbán Viktor megdöntötte az alkotmányos rendet, egy új társadalmi rend létrehozását jelentette be 2010-ben, amiért az érvényben levő Alkotmány szerint abban a pillanatban őrizetbe kellett volna venni, megbilincselni, és az alkotmányos rend megdöntésének kísérlete miatt bebörtönözni. Ez volt a törvény.
Új ellenállási mozgalom jött létre, amely Magyar Péter alternatívája lehet
Mivel a tüntetések olyan okból szerveződnek, amelyek nem szűnnek meg, nem múlnak el, jó esély van arra, hogy a tiltakozások sem szűnnek meg, ha a szervezők nem hátrálnak meg, s nem félnek attól, ha a mozgalom radikalizálódik, mert ez a normális.
Ha behátrálnak a hatalom által meghúzott határok mögé, s azzal belekonszolidálódnak a rendszerbe, akkor az egész értelmét és perspektíváját veszíti és elhal. Akkor átadják újra a terepet az önmagába merevedett, dögunalmas, korrupt, óellenzéki Magyarnak.
Akit ráadásul a legteljesebb mértékben jogosan vádolnak bennfentes kereskedelemmel, s ezért a világ minden részén börtönben lenne a helye. Akik kitalálták, hogy egy fideszes bűnözőt felépítenek, egyre nevetségesebb helyzetben kell védeniük a védhetetlent.
Ehhez képest a spontán formálódó ellenállási mozgalom egy tiszta mozgalom, amely akár Magyar alternatívája is lehetne, miután nem a csaló választásokra készülnek, hogy pénzért beüljenek a parlamentbe óellenzéknek, hanem az utcán kényszerítik meghátrálásra Orbánt.
Feltéve, hogy Hadházy nem ijed meg, nem hátrál meg, nem kezd el félni, s nem gondolja, hogy engedelmeskedni kell a megdöntendő fasiszta diktatúrának. Mert akkor halálra van ez is ítélve, mint minden más. Ellenkező esetben viszont ők lehetnek az ellenállás magva.
Már az is üdítő, hogy Magyarral és a hazugságaival szemben egy másik utat mutatnak, egy őszinte, tiszta alternatívát jelentenek, valódi demokratikus ellenzéket a képmutató, hazug magyarista árulókkal szemben.
Akik éppen olyan undorítóak és mocskosak lettek, mint a fideszesek.
El Salvador lehet Amerika koncentrációs tábora
A terv zseniálisan kegyetlen: a társadalom hozzászoktatása úgy történik, hogy a program elején valóban veszélyes bandatagokat toloncolnak ki. Tetovált férfiakat, akikre senki sem akar szót vesztegetni. Csakhogy ezek között sok az ártatlan: a gyanú néha csak egy tetováláson vagy a származáson alapul. A cél világos: a közvélemény fogadja el, hogy „ezeknek” úgyis ott a helyük.
Amikor már senki nem tiltakozik, a kör tágul. A gyorsított deportálási eljárások bírósági ítélet nélkül is működnek – vagy a bírósági ítéletek figyelmen kívül hagyásával. Már most tágult a kör: Trump illegális bevándorlókról és erőszakos bűnözőkről beszélt. De már most célponttá váltak a vízummal, zöldkártyával rendelkező diákok, munkavállalók, majd azok, akik politikai aktivizmussal hívták fel magukra a figyelmet.
Végül pedig jönnek az amerikai állampolgárok. Trump már kimondta: az állampolgárság nem jelent védelmet. Kijelentette, hogy amerikai állampolgárokat is El Salvadorba fog deportálni. Most azt mondja, hogy csak a nagyon súlyos bűnözőket, de ahhoz se lenne joga. Aki bármilyen bűncselekményt elkövet, azt az amerikai igazságszolgáltatásnak kell elítélnie.
De egy lépésre vagyunk attól, hogy az eddigiekhez hasonlóan találjanak Trumpnak egy száz évvel ezelőtti törvényt, ami egészen másról szólt, de ami alapján amerikaellenesnek, a nemzetbiztonságra veszélyesnek, Amerika ellenségének nyilváníthat bárkit, akire rámutat. Elég lehet ehhez az, hogy valaki kritizálja Trump külpolitikáját vagy intézkedéseit.
Magyar a „centrális erőtérrel” újabb diktatúrát hirdetett meg
Most Magyar Péter ugyanezt hirdette meg. A "centrális erőtér" meghirdetése azt jelenti, hogy Magyar Péter Orbán, a "Tisza Párt" a Fidesz helyébe akar lépni. Ugyanaz a politikai program, a plurális demokrácia megszüntetése és az egyeduralom megvalósítása. Ez csak személycserét jelent, nem rendszerváltást. Sőt.
Magyar azt mondja, hogy az ő rendszere "valóban" centrális erőtér lenne, ami az jelenti, hogy nem lenne olyan puhány és gyenge, mint Orbán, aki 15 év alatt képtelen volt arra, hogy a duális erőteret formálisan is eltörölje, megelégszik a "de facto" hatalommal. Magyar Péter ezzel nem elégszik meg, kőkeményen kiírt mindent önmagán kívül.
Amikor Orbán Kötcsén bejelentette a "centrális erőtér" programját, óriási felzúdulást okozott. Hangosan tiltakoztak azok a baloldali és liberális politikusok, közírók, megmondó emberek, akik ma Magyar Péter mögött állnak. Most, amikor Magyar hirdette meg az egyeduralmat, az önkényt és a diktatúrát, mélyen hallgatnak.
Magyarországra a baloldal és a liberális értelmiség, a "függetlennek" nevezett sajtó hozott egy újabb nárcisztikus pszichopata diktátort, aki minden jel szerint sokkal erőszakosabb és primitívebb önkényuralomra készül, mint Orbán rendszere. Elveszik a magyaroktól ezzel az Orbán bukása utáni szabadságot és demokráciát, s tragédiába vezetik az országot.
“Liberation Day”: Amerika elindult a totális összeomlás felé
Ennek lényege - mint azt feljebb már érzékeltettük - a bunkósbot vagy baseballütő, hogy odamegyünk, leütjük, és elvesszük a pénzét. Ez a trumpi unortodox közgazdaságtan. Most pedig a kérdés az, hogy akiket ki akar fosztani, azok mekkorát ütnek vissza.
Elég csak abba belegondolni: ha Trump vámháborús ötlete olyan zseniális gazdasági húzás lenne, mint amilyennek Trump előadja, az nem jutott eddig eszébe egyetlen közgazdász zseninek sem? A saját cégeit is csődbe kormányzó Trump az egyetlen, aki erre rájött?
Az Egyesült Államok siralmas állapotáról mindent elmond az, hogy amiképp Trump a hasára ütött, és megállapított egy vámtarifát, így a holnaptól folyamatosan csörgő telefon hatására úgy változtat ezeken, ahogy akar. Attól függően, ki hogyan hízeleg neki.
Az sem tesz jót Amerikának, ha megutáltatja magát a szövetségeseivel, ha Európa és más régiók bojkottálják az amerikai árukat, nem vesznek amerikai fegyvereket, de az esztelen vámháború legnagyobb vesztesei maguk az amerikaiak lehetnek.
