2024, október11, péntek
KezdőlapFesz leszAz ATV vezérigazgatójának almája nem esett messze az apja fájától

Az ATV vezérigazgatójának almája nem esett messze az apja fájától

-

Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója, Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkészének fia, interjút adott a Hetek című gyülekezeti újságnak. Az interjúnak ezúttal azt a részét közöljük, amely az Amerikai Népszavával és lapunk tulajdonos-főszerkesztőjével foglalkozik. Az ATV televíziós csatorna vezérigazgatója a következő állításokat tette: „Amit az Amerikai Népszavában olvasunk, az nettó bűncselekmény. Az amerikai egészségügyi rendszer legnagyobb kritikája, hogy Bartus László még szabadon tud sétálgatni Floridában. Bízom benne, hogy fejlődik annyira az egészségügyi rendszer annyira, hogy mindenki megkapja a megfelelő ellátást.”

A magyar közélet súlyos állapotát jelzi, hogy egy értelmiségi nézőknek szóló és liberális értelmiségieket megszólaltató, magát baloldalinak („ellenzékinek”) nevező televíziós csatorna vezérigazgatója ilyen stílust enged meg magának. Még akkor is, ha azt egy kisegyház propagandajellegű lapjában teszi. Bűncselekmény gyanúja miatt nyomozást egyelőre nem az Amerikai Népszava, hanem Németh S. Szilárd apjának vagyonszerzése ügyében rendeltek el, aki a Hit Gyülekezete ATV-ben levő vagyonának 60 százalékát a saját nevére íratta. Méghozzá a saját lánya közreműködésével, aki a Hit Gyülekezete vagyonkezelő cégének ügyvezetője, és Németh S. Szilárd testvére. Az igazgatósági tagok mellett aláírási joggal rendelkezik még Németh Sándor másik lánya, Németh (Jáder) Csillag is. Mindez azt mutatja, hogy ez egy családi vállalkozás, ahogy az egész Hit Gyülekezete is az, és bűncselekmény gyanúja náluk merült fel.

Németh S. Szilárd ahelyett, hogy egyenes válaszokat és cáfolatokat adna Bartus László Fesz lesz című könyvében szereplő tényállításokra, a bizonyítékokkal alátámasztott tényközlést nevezi bűncselekménynek, a bűncselekményről, melyet az apja követett el, s amelynek ügyében elrendelték a nyomozást, nem szól egy szót sem. Ehelyett az amerikai egészségügyi rendszer hiányosságának nevezi, hogy a bűncselekményt leleplező könyv szerzője még szabadon tud sétálni, és nem egy kórházban kap „megfelelő ellátást”. Nincs kétségünk afelől, hogy Németh S. Szilárd és az apja „megfelelő” kórházi kezelésre küldené a leleplező könyv szerzőjét, ahogy tette ezt a sztálinista és náci diktatúra a kritikusaival és a leleplezőivel. A nagyobb meglepetés azonban az, hogy Németh Sándor szabadon sétálgat, ez pedig a magyar igazságszolgáltatási rendszer kritikája. Bízunk benne, hogy ez nem lesz sokáig így, és mindenki megkapja a neki megfelelő cellát.

Az mégiscsak különös, hogy egy – magát időnként helytelenül „közszolgálatinak” nevező – televíziós csatorna vezérigazgatója ilyen hangot üthet meg a nyilvánosságban. Ez minősíti őt is, a televíziót is, és azt a lelkészt is, aki a vezérigazgató apja, lelkipásztora és az általa vezetett csatorna többségi tulajdonosa. De nem esett az alma messze a fájától. Németh S. Szilárd az apjához képest a burkolt elmebetegezéssel még szelíden fogalmazott. Németh Sándor ugyanis a Hit Rádió egyik műsorában a saját ürülékével azonosította Bartus Lászlót. Holott egyszerű dolga lenne, ha cáfolni tudná az 588 oldalas könyv bármely állítását. Ehelyett a vezető lelkész saját „ürülékével” hozza összefüggésbe egy leleplező könyv szerzőjét. Ez pedig a jobbik eset, mert ez az „ürülék” legalább nem a Fesz lesz című könyvet árusító keresztény könyvesbolt bejáratához került. Mert az is belefér a „keresztény” Hit Gyülekezete eszköztárába.

A Hit Rádió riportere Németh Sándor lánya, Németh (Kauzál) Alexandra volt, aki a Fesz lesz című könyv szerzőjét „trágyának” nevezte. Választékos szókinccsel rendelkezik a vezető lelkész családja. Kulturált, szép család.







 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések