Máris megvannak a Rogán-Völner-Schadl ügy leleplezésének következményei. Úgy tűnik, Orbánnak és kormányának van más lehetősége, mint a lemondás. Nem látjuk a levegőbe felszállni a Rogánt kiadatási egyezménnyel nem rendelkező országba repítő magánrepülőt, amelyen elmenekül a titkosszolgálatokat felügyelő propagandaminiszter. A következmény az lett, hogy ami eddig törvénytelen volt, az mostantól törvényes lesz. Gratulálunk!
Ami eddig törvénytelen volt, azért sem felel senki, mert sajnálatosan nincs rá bizonyíték. Egy családi beszélgetés nem bizonyíték, ahol a volt igazságügyi miniszter csak azt mondta, amit a vele bántalmazó viszonyban levő férje hallani akart. Mészáros Lőrinc őrzővédő cége sem rögzített miniszteriális látogatást az ügyészségen, hanem az emberük tisztelgett, és a vendégeket felkísérte a megfelelő szobába.
Ez a jó a NER-ben, hogy itt minden problémára van megoldás. Azonnal véget vetnek az összes törvénytelenségnek, méghozzá úgy, hogy törvényessé teszik. Csinálnak rá egy törvényt, oszt jónapot! Bárkinek volt bármilyen kétsége, hogy nem így lesz? Hiszi bárki, hogy az Orbán-rezsim szabályai között ez megváltoztatható? Ki az, aki elhiszi, hogy az ellenzéket amúgy is két részre vágó Magyar "Messiás" Péter ezeket választáson legyőzi? Megeszik reggelire, ha beleolvad a rendszerbe, márpedig ezt teszi, s ezt ő is tudja.
Itt az egész nem erről szól, hanem arról, hogy miután egy élősködőt kidobtak maguk közül, ez az ember új bevételi forrást keresett magának. Bónuszként megkapja, amit a felesége mellett nem tehetett meg, hogy politikus legyen. A másik oldal Orbánjaként a Fidesz 2.0 pártjával, a rogáni manipuláció és propaganda módszereivel, önmagukat feladó emberek lelke fölött hatalmat vegyen. Akik feladják hamis érzelmekért a gondolkodást.
Azt is már csak vájtfülűek hallják meg, hogy igazából neki voltak mindig politikus ambíciói, a feleségének nem. Ő állt az undorító, végtelenül kártékony, hazudozó felesége mögött, a felesége kommunikációját és marketingjét ő intézte, akinél gyalázatosabb perszona nem is volt talán a magyar történelemben, aki a legaljasabban sorosozott, "Brüsszelt" mocskolta.
Ezek mögött Magyar Péter állt, aki megfordítja most a köpönyeget, és kíváncsian várjuk, mit mond "Brüsszelről", miután ha nem rúgják ki őket a NER-ből, és nem válnak el, ő lett volna Varga Judit fröcskölődő mocskolódása mögött a propagandamenedzser. Azt még nem hallottuk, hogy ezek közül bármit átértékelt vagy megbánt volna.
Amit a vendég kíván, Magyar Péter azt szállítja. Amit Varga Juditban utáltunk, az Magyar Péter volt. A házasság és a felesége karrierje is részben arra ment rá, hogy Magyar nem elégedett meg a szürke eminenciás szerepével, fényre vágyott. Megpróbálta megzsarolni őket, s miután nem engedtek neki, a hazát megmentő hősként állt elő, mint hamis Petőfi.
Magyar Péter akkor lenne őszinte, s a rendszerre veszélyes, ha visszatérne az ősbűnhöz, az alkotmányos rend megdöntéséhez, megvonná a rendszer legitimációját, megkérdőjelezné az alkotmányos és törvényes jellegét, amit bizonyít, hogy nem lehet számonkérni semmit a hatalomtól, ha felmondaná az engedelmességet és polgári ellenállást hirdetne meg.
Ez jelentené Orbán és a kollaboráns ellenzék együttes leváltását, mivel azok kiegészítik egymást, olyanok a NER-ben, mint a fény és az árnyék. Aki ehelyett az ellenzék mellé akar új párttal beszállni, az csaló, nem vált le senkit, hanem ő is részesedni akar belőle. Ez nem harmadik út, hanem a jelenlegi ellenzék útja a pénz és a morális megsemmisülés felé.
Ha Magyar Péter nem lépne be az Orbán-rendszerbe, hanem másokat is kivezetne belőle, lenne esélye megdönteni az Orbán-rendszert. Éppen úgy, mint bárki másnak, nem kellene ahhoz fideszesnek lennie. Ez a helyzet alapstruktúrája. Hogy ez miért nem történik meg, az arra utaló jelekből olvasnia kellene mindenkinek: ez az ember nem egy demokrata.
A Biblia és az állami alkotmány egybeszerkesztése egyház és állam összefonódásának a csúcspontja. Ez mindkettő meghamisítása, mert az amerikai alkotmány elválasztja az államot és az egyházat. A Biblia sem állami erővel akarja Isten törvényeit az emberekre erőltetni. Ez megrontja és kifordítja önmagából a Bibliát is, az alkotmányt is.
Ha van ember Amerikában, aki mind a Biblia, mind az alkotmányosság megrontója, akkor azt Donald Trumpnak hívják. A bűncselekményei miatt indult pereihez akar pénzt szerezni a Biblia és az alkotmány kiárusítása által, visszaélve mind a keresztények, mind a hazafiak érzelmeivel, becsapva és manipulálva, és mindkettő lényegétől megfosztva őket.
Trump erről semmit nem tud, mert egyiket sem olvasta, csak hallott róluk. Amikor a Biblia propagandaeszközként legutóbb a kezében volt, a Floyd-gyilkosság ellen békésen tüntető washingtoni feketéket gumibotoztatta végig, hogy Bibliát lobogtathasson a templom előtt, amelynek lelkésze mélyen felháborodott ezen a képmutató istenkáromláson.
Az állam által terjesztett és képviselt kereszténység nemcsak megtagadása a személyes hiten alapuló kereszténységnek, hanem beavatkozik Isten és az emberek kapcsolatába, a személyes közösséget tagadja, ezzel a valódi megtérés, a valódi megváltozás és üdvösség útjában áll. Az emberek a személyes döntést áthárítják az államra, amely átveszi ezt tőlük.
Magyar Péter magával hozta az ellenzékbe mindazt, amit a Fideszben tanult. Az ellenzék a Fidesz csodafegyverét szerezte meg: az arcátlan, céltudatos és gátlástalan hazudozót, ami eddig hiányzott az arzenáljából, illetve kizárólag arra a hazugságra szorítkozott, hogy majd választáson legyőzik Orbánt és megdöntik a rendszert. Ez is szánalmas kivitelben.
Magyar Péter pontosan tudja, hogy mit akar hallani a csalódott, tehetetlen ellenzéki, s azt makulátlanul leszállítja neki. Egy fideszes baráti társaságban részegen is képes lenne azt a beszédet nagy röhögés közepette nyomdaképesen előadni, amit az ellenzék hallani akar, amit előad április 6-án is. Neki ez stílusparódia, egy játék, amit az ellenzék komolyan vesz.
Éljen a haza, visszavesszük a hazánkat, elég volt az elnyomásból, talpra magyar. Egy új, szuverén, boldog, modern európai Magyarországot építünk. Ebbe belefér a náci Wass Albert is, akinek nevét gondosan lehagyja az idézetek alól, de erre sem lenne szükség, mert nem gondoljuk, hogy vezető liberális értelniségiek ne tudnák, ki a szerző, és lájkolják.
A pedofilvédelmezőket kiemelten segíti és támogatja az Orbán-rezsim, azt is tudjuk, hogy Magyarországon a diplomata útlevél nem diplomatáknak jár, hanem mindenkinek, aki a NER...
"Házkutatást tartottak a perui elnök rezidenciáján pénteken késő este, Dina Boluartét jogosulatlan vagyonosodással gyanúsítják, mert nem vallotta be luxusóra-gyűjteményét" - adta hírül a magyar...
Az Amerikai Népszava azon kevesek közé tartozik a NER esküdt ellenfelei közül, amely a legteljesebb mértékben hitelt ad Varga Judit magánéletéről szóló beszámolójának, mert...
Ha Magyarország az Európai Unió demokratikus jogállama lenne, amely nem foglalkozik piszkos ügyekkel, nem ártja bele magát a világpolitikába az orosz tömeggyilkosok oldalán, s ha korlátlan hatalmú diktátora nem dolgozna együtt az orosz titkosszolgálattal, ha nem lenne része a nemzetközi politikai és pénzügyi alvilágnak, ilyesmire nem lenne szükség.
De Orbán tevékenységében keveredik az állami politika, a magánbiznisz, a titkosszolgálati tevékenység idegen hatalmak oldalán, a legsötétebb nemzetközi bűnözés a rejtett és titkos üzletekkel, ezért Orbánnak minden oka megvan arra, hogy féljen. Ahogy az éjszakai élet sötét bűnözői is testőrökkel járnak. Orbán kétkulacsos, kétszínű, és a "barátai" is azok.
Orbán olyan játszmákban vesz részt, amelyekben soha nem tudja, kinek keresztezi az útját és az érdekeit. Az oroszok csak addig tűrik meg, amíg szolgálja az érdekeiket, hasznukra van és nem akadályozza őket semmiben. Orbán azonban olyan területre lépett, ahol nem védi meg a diplomácia, az ország tekintélye (ami nincs), csupán bűnözőként tekintenek rá.
Ez megtörtént, a színjátékban ott tartunk, hogy az orosz "nyomozók" kitartó és nagyszerű munkájának köszönhetően megtalálták az iszlám terroristák mögött az ukrán megbízókat, akik annyira amatőrök voltak, hogy banki átutalásokat is hagytak maguk után.
Most jön az orosz közvélemény hergelése, az ukránok megvádolása, a hisztérikus hangulat gerjesztése, az erős orosz nemzet erős vezetőjének ígérete, hogy megbosszulja a terrort, s utána jöhet az aljas terv végrehajtása.
A KGB-s agy nem tud másképp gondolkodni, csak ahogy megtanították. Semmi újat nem tud kitalálni, a 20. században él és gondolkodik. A hadsereg bevetése és a primitív öldöklés is ehhez tartozik. Ma már egy puskalövés nélkül lehet háborúzni eredményesebben.