2024, május22, szerda
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekMost már biztos: Magyar a Fidesz embere

Most már biztos: Magyar a Fidesz embere

-

Mint beszámoltunk róla, Magyar Péter fővárosi listát állít össze és elindul az önkormányzati választáson a 19 fős pártjával, hogy kontrollt gyakoroljon a „baloldal és a jobboldal fölött”, megbénítsa a fővárosi önkormányzatokat, vagy a Fideszt és a DK-t koalícióra kényszerítse.

Azóta kiderült, hogy Magyar az előzetes híreknek megfelelően három olyan kerületben indít polgármester-jelöltet, ahol az ellenzék közös jelöltje a jelenlegi DK-s polgármester. Magyar a DK sikeres budapesti polgármestereit vette célba, nem a Fideszt.

Erzsébetvárosban Niedermüller Péter, Újbudán László Imre, Petszentlőrincen Szaniszló Sándor a polgármester, mindhárman a DK politikusai és az ellenzék közös jelöltjei. Ezek a kerületek az ellenzék kezében vannak, ahol ennek köszönhetően nem a Fidesz uralkodik.

Semmi más nem köti össze a három kerületet, csak az a tény, hogy DK-s polgámesterek vezetik. Magyar jelöltjei ismeretlenek, nincs esélyük a Fidesz és a DK legyőzésére, csak arra van esélyük, hogy a Tisza párt nevében az ellenzéki szavazatokat megosszák.

Magyar ezzel a három erős ellenzéki kerületet a Fidesz kezére játszhatja. Ez bizonyítja, hogy Magyar nem a Fidesz ellenzéke, hanem a Fidesz embere, aki az ellenzéket támadja és az ellenzéket akarja elpusztítani, nem a Fideszt.

Döbbenetes, hogy kész odadobni három fontos budapesti kerületet a Fidesznek, hogy a DK polgármestereit kiüsse. Az övé nem lehet, de a DK-é se legyen, inkább legyen a Fideszé. Nem érdekli, hogy mi lesz a kerület lakóival, csak az ellenzék iránti gyűlölet hajtja.

Ugyanez várható a 2026-os parlamenti választáson is, ahol Magyar a Fidesztől nem vesz el egy-két százaléknál többet, viszont megfelezi az ellenzéki szavazatokat. Ezzel a Fideszt és Orbánt juttatja minden eddiginél nagyobb és biztosabb győzelemhez.

A Median legutóbbi felmérése szerint a Fidesz és az összes ellenzéki szavazat hibahatáron belül fej-fej mellett állnak. Magyar az ellenzék összes szavazójának nagyjából a felét vitte el, ami azt jelenti, ha az ellenzék szavazatai megoszlanak, Orbán 2-1-1 arányban nyer.

Ha Magyar arra számít, hogy a hátralevő két évben megsemmisíti a baloldali pártokat, és minden ellenzéki szavazó őt támogatja, akkor téved. Hatalmas ellenállásba fog ütközni. Nem fog mindenki mellé állni, mert sokan nem hajlandóak egy másik Fideszre szavazni.

Magyar az ellenzékkel szembeni leszámolásra készül, ami függetlenül attól, ki hogyan értékeli az ellenzék teljesítményét, nem demokratikus törekvés, a Fidesznek kedvez, s Orbán váratlan bukása esetén elzárja az utat a liberális demokratikus jogállam felé.

Magyar fellépése ezért vagy Orbán stabil bebetonozását jelenti, vagy olyan diktatúrát, amely nem tűri a baloldalt, s amely Orbán diktatúrájánal is veszélyesebb. Magyar már biztosan a Fidesz embere, most már csak az a kérdés, hogy milyen formában.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések