2024, október11, péntek
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekEgymilliárd forintjába kerül az adófizetőknek a kötelező cigányprímás az asztaloknál

Egymilliárd forintjába kerül az adófizetőknek a kötelező cigányprímás az asztaloknál

-

Tökéletes a párhuzam a jéghegynek ütközött Titanic és Orbán Viktor rendszere között. A híres hajón is húzatták még a vonósnégyessel, hogy senki ne vegye észre, ne pánikoljon, amikor a hajó aljába már ömlött a víz. A NER már félig megtelt vízzel, a rezsim pedig most egymilliárd forintot ad a cigányzenészeknek, hogy a magyarok ne vegyenek észre semmit.

A különbség az, hogy itt az adófizetők zsebéből veszik ki az egymilliárd forintot, hogy a cigányzenészeknek adják, akik maguktól nem tudnak megélni. Még azzal is jobban járna mindenki, ha segélyt kapnának, és nem kellene mindenkinek a fejét lehajtva étkezni, ne rohanjon az asztalához a prímás, ha elkapja a tekintetét, mert kötelező lesz hallgatni őket.

Ez azt jelenti, hogy ötszáz cigányprímást és/vagy cigányzenekart erőltetnek a vendéglátó helyekre, akiknek négy hónapon át, hetente négy napon, naponta három órán keresztül kell játszaniuk az általuk választott éttermekben és szórakozóhelyeken. A pályázatra 4-6 fős, vonósokból, klarinétosból, cimbalmosból álló cigányzenekarok vezetői jelentkezhetnek.

Nem szeretnénk senkit meggyanúsítani, de a prímásoknak hamar eszükbe jut majd, hogy minél kisebb a zenekar, annál több marad nekik, ezért elég csak megnevezni négy zenészt, a többit már maguk is elintézik az asztaloknál. Vége a csendes és nyugodt vacsoráknak, a cigányprímás ott fog bazseválni és bazsalyogni az asztalnál, amíg borravalót nem kap.

Mert ez is a feltámasztandó tradíció része. A magyar adófizetők boldogan hallgatják majd az ablakon kiszűrődő cigányzenét, mert mindezt ők fizetik, nem az étterem, nem a vendég, hanem az a nyomorult, akinek az életszínvonala rohamosan zuhan. Van egy fogadásunk, hogy nem a csóróknak fogják húzni, hanem Tiborcz és Mészáros éttermeiben.

A futballisták után most a cigányzenészeket vették ki a piaci viszonyok közül, mert Orbán a foci mellett ezt szereti. Operettország dzsentrivilágából már csak ez hiányzott: az újgazdag tolvajok húzatják a fülükbe és még ezt is a kisemberekkel fizettetik ki. Jelképnek is kiváló, ahogy az úrizálást majmolják a cselédek pénzén a Tiborczos vármegyés urak.

Már csak azért is, mert a pályázatot a Magyar Turisztikai Ügynökség írta ki, amely Orbán Ráhel közvetlen érdekeltsége és informálisan az ő irányítása alatt áll. A cigányzenészeket az Orbán-család rendelte. „A vissza nem térítendő támogatással a kormány lényegében átvállalja az éttermi élőzene árát”, mondják, de ezt az adófizetők vállalták át, nem ők.

Szerencsére a magyar cigányzene dallamvilága melankólikus, hogy ne mondjuk szomorú, legtöbb esetben inkább sirató, mint mulatós, ami illik Magyarország gazdasági helyzetéhez és jövőjéhez. A Muzsikáló Magyarország program olyan, mintha temetésen játszanának a derék cigányzenészek, hol nemzet süllyed el, s népek veszik körül, de senki nem gyászol.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések