Magyarország

Az Erasmus-pénzekről nagyon egyszerű lenne megegyezni, ha az Orbán-rezsim jogállam lenne, amely biztosítani kívánná az egyetemi autonómiát és az oktatás szabadságát. Semmit nem kellene tenni, csak a fideszes alapítványokból (amelyekbe az egyetemeket belekényszerítették) ki kellene léptetni a fideszes pártkatonákat, akik a jelenlétükkel és a kontrolljukkal teljes ideológiai felügyelet alatt tartják az egyetemeket, és a finanszírozást kiveszik a közpénzekre vonatkozó jogállami követelmények alól. De erre nyilván nem lesznek hajlandók, mert nem véletlenül van így.

Egy Hitlerre emlékeztető fasiszta tömeggyilkost kellene tisztelni, neki behódolni, gyarmatosító igényeit és érdekeit elfogadni, méltányolni, megfeledkezve az általa legyilkolt gyerekek százairól, a megerőszakolt és megölt nők ezreiről, a tömegsírokról, amelyekbe civil embereket lőttek. Szijjártó ezekkel kapcsolatban ezt a kérdést tette fel: "mindenki megérti-e, hogy nem írhatja felül a fizikai realitásokat az ideológiai vagy politikai megközelítés?" Nem, tisztességes ember nem érti meg, hogy miért ne írná felül az oroszokkal való kapcsolatot az a tény, hogy népirtó háborús bűnösök.

Orbán szövege csalárd, hamis és hazug, mint az egész élete. Azt sugallja, mintha TGM csak régen lett volna szabadságharcos, s mintha ők ebben társak lettek volna. De Orbán soha életében nem volt szabadságharcos, hanem egy helyezkedő, karrierista, aki megérezte a rendszerváltás előszelét, és amikor már semmi kockázata nem volt, a rendszerváltás oldalára állt. Az, hogy soha nem volt szabadságharcos, sem elvszerű demokrata, mint Tamás Gáspár Miklós, abból is nyilvánvaló, hogy ő döntötte meg azt a demokratikus rendszert, amelyért TGM szabadságharcosként küzdött.

TGM remek ember volt, aki soha nem érzékeltette szellemi fölényét, hatalmas tudását. Becsülte és tisztelte az egyszerű embereket, tanult a szántóvető paraszttól, a kendős vidéki nénitől, jó szívű, szolidáris ember volt, aki nem véletlenül érkezett vissza élete végére a marxizmushoz, mert abban találta meg az emberi együttérzés csíráit, amely átfogó értelmezését adta az emberi elnyomásnak és az elnyomás elutasításának. TGM szellemi arisztokrataként egész életében plebejus maradt. 

A Biblia nem képmutató, azt az álláspontot képviseli, hogy először fizikai eledelt, táplálékot kell adni az embereknek. Jézus megszaporította a kenyeret és a halat, hogy lakjanak jól, akik az Istennek a beszédét hallgatják. Ezért, ahol az emberek éheznek, komoly élelmezési gondok vannak, éhínség van, ott a keresztényi segítség és a migrációs nyomás elleni védekezés az, ha enni adnak az éhező embereknek. Ahogy Iványi Gábor teszi. Iványi Gábor biztosan nem a templomaikat újítaná fel azoknak, akiknek nincs elég ennivalójuk. Mit ér a szép templom, amiben éhes emberek vannak?

Még az sem kizárt, hogy az Orbán-rezsim kifejezeten örül , hogy a magyar felsőoktatásból diákok, tanárok, kutatók tízezrei nem találkoznak a nyugati felsőoktatási rendszerrel, a szabadsággal, és nem fertőződik meg az átkos nyugati ideológiákkal, mint a jogállamisággal, az emberi jogokkal, a sokszínűség támogatásával, és a Magyarországon már tiltott tudományágakkal. Így megszűnik a fideszes irányítás és kontroll alá rendelt magyar felsőoktatás és tudományos élet szabad világgal való kapcsolata és befolyásolása. Visszazuhannak a rendszerváltás előtti állapotba.

Deák István 1926-ban született Székesfehérváron. Katolikusként nevelkedett, katolikus középiskolába járt, és 12 évesen tudta meg, hogy családja korábbi generációi zsidók voltak. Az apai dédapja Zipser Majer, az ismert székesfehérvári főrabbi volt, nagyapja Deák (Deutsch) Dávid. Családjának számos tagja a holokauszt áldozata volt, de Deák István Budapesten élte túl a vészkorszakot. A kommunista hatalomátvétel miatt Párizsba menekült, a Sorbonne-on tanult történelmet, majd New Yorkba emigrált, ahol a Szabad Európánál dolgozott és a Columbián tanult és doktorált. Később itt lett a Columbia University professzora, Amerikában a legismertebb és legelismertebb magyar történész.

Az amerikai és brazil szélsőjobboldali zavargásokhoz hasonló reakciótól, a "polgárháborútól" való félelem mindig ott húzódott Magyarországon is a választás esetleges "megnyerése" esetén. Még az is benne van Orbán választási győzelmeiben, hogy a magyarok jelentős része azért nem megy el szavazni, vagy nem szavaz ellene, mert egy polgárháborútól fél. Pontosan tudják, hogy Orbán a "békemenet" nevű fasiszta, náci, szélsőjobboldali csürhét az utcára vezényelné, és azok szétvernének, felgyújtanának mindent, megtámadnák azokat, akik ellent mernek állni nekik.

Márki-Zay Péter, az ellenzék volt közös miniszterelnök-jelöltje, akinek vezetésével a legnagyobb esélyből lett a legnagyobb történelmi vereség, bejelentette: az európai parlamenti választásokra létrehozza régóta...

E két tömb között nincs középút, és Orbán sem középen áll értéksemlegesen, hanem a Nyugat ellenségei oldalán áll. Ez a kettős beszéd nem lesz sokáig tartható, s mivel Orbán és rendszere a keleti diktatúrák modellje és ideológiája mellett köteleződött el, ő már soha nem fog tudni visszatérni a nyugati demokráciák tömbjébe. Még tart egy darabig a pávatánc, de ez az út kivezet a Nyugat és a szabad demokratikus országok közösségéből, amiért majd a Nyugatot fogja hibáztatni. Pedig az ok, hogy Orbán az orosz fasiszta terrorállam terjeszkedését igyekszik segíteni a Nyugattal szemben.