/

Elhunyt Tamás Gáspár Miklós, akit kevesen értettek, de aki mindenkit értett

7 perc olvasási idő

Kimondhatatlan veszteség érte a magyar közéletet, egyáltalán: Magyarországot. Életének 74. évében elhunyt Tamás Gáspár Miklós filozófus, akiből olyan mértékben hiányzott a rátartiság, hogy az is csak “Gazsinak” nevezte, aki soha életében nem találkozott vele. TGM néven egy fogalom volt, megkerülhetetlen véleményformáló, Magyarország legműveltebb embere, akivel tegező viszonyban volt mindenki, aki nem ismerte, az is. Kortalan volt, a szó mindenféle értelmében, mintha egyszerre lett volna a világ legnagyobb filozófusainak reinkarnációja.

Az érdeklődés és a gondolkodás, az állandó olvasás, a nyitottság tartotta frissen az agyát, a szellemét, még akkor is, amikor már gyógyíthatatlan betegségével élt együtt. TGM olyan ember volt, akit nem lehet egy megemlékezésbe foglalni, mert nem fér bele. Le lehet írni az élete történetét, lehet idézni szellemes írásaiból, nyilatkozataiból (az egyik legjobb ilyen megemlékezés a 444.hu oldalán jelent meg, érdemes elolvasni), de nem lehet az egyéniségét, a szellemiségét semmiféle keretek közé szorítani, bármibe gyömöszölni, mert szétfeszít minden skatulyát. Szellemóriás volt.

TGM szabadságának forrása nemcsak hatalmas tudásából származott, hanem abból is, hogy mindent képes volt iróniával szemlélni és megkérdőjelezni. Kivéve az emberi méltóság tiszteletét, ami nála minden embernek kijárt, a legnagyobb gazembereknek is. Univerzálisan gondolkodott, a legkisebb jelenség mögött is meglátta a nagy összefüggéseket, filozófiatörténeti összefüggésbe helyezte a legegyszerűbb dolgokat is, néha le is írta azokat, amelyekből sokan semmit nem értettek, de ez nem zavarta. Ő mindenkit értett.

Valóban a legszabadabb ember volt, akinek a mások szabadsága volt a legfontosabb. Banális elmondani, hogy minden nemes ügy, minden jogfosztott, elnyomott, megalázott ember mellett kiállt. Ha bármilyen igazságtalanság és galádság történt, nem fáradt bele a filozófus TGM a menetelésbe, a tüntetésekbe, a felszólalásokba. Talán róla készült a legtöbb olyan fotó, amelyen mikrofonba, hangtölcsérbe beszél, szónokol, tiltakozik, kiáll másokért, mások jogaiért, mások szabadsága mellett, a zsarnoksággal szemben.

A renszerváltás egyik legnagyobb alakja volt, jelképesnek tekinthető, hogy egy fasiszta diktatúrában, az egykori másik rendszerváltó, Orbán Viktor diktatúrájában halt meg, akivel kapcsolatban soha nem voltak illúziói, s akiből a bölcsesség mellett leginkább az eleganciát és a mértéktartást hiányolta, hogy ha nem demokrata, akkor legalább színvonalasan és nagyvonalúan ne legyen az. TGM is úgy hagyta itt ezt a világot, hogy elveszítette minden illúzióját, reménytelennek látta nemcsak Magyarország, hanem az egész világ helyzetét. De azért még élni akart.

Talán ezt tartotta az egyetlen maradandó értéknek, az életet, legyen bármilyen is a világ, és az egymásért való szolidaritást, az ostobaság és a hatalmi gőg elleni kiállást. Világpolgár volt, otthon volt mindenhol a világban, New Yorkban, Londonban, Párizsban, Budapesten, Kolozsváron, és sehol nem volt otthon. De ez azt is jelentette, hogy a világ legszabadabb embere volt, minden tekintetben. Nem tudott megmaradni semmiféle kényszerhelyzetben, mindig lázadt az ellen. Egyszer New Yorkban egy egész délután a kislányáról mesélt, arra tanította, hogy lehetnek titkai, még előtte is.

TGM remek ember volt, aki soha nem érzékeltette szellemi fölényét, hatalmas tudását. Becsülte és tisztelte az egyszerű embereket, tanult a szántóvető paraszttól, a kendős vidéki nénitől, jó szívű, szolidáris ember volt, aki nem véletlenül érkezett vissza élete végére a marxizmushoz, mert abban találta meg az emberi együttérzés csíráit, amely átfogó értelmezését adta az emberi elnyomásnak és az elnyomás elutasításának. TGM szellemi arisztokrataként egész életében plebejus maradt.

Nagy kő mozdult el a világ zsarnokainak útjából, s egyik legnagyobb jótevőjüket, védelmezőjüket veszítették el az elnyomott, kizsákmányolt, jogfosztott és megalázott emberek. Isten nyugosztalja Tamás Gáspár Miklóst, kísérje utolsó útjára a magyar nép legjobbjainak, egyszerű embereinek tisztelete és szeretete, s mindenki tudja meg, hogy Magyarország a legnagyobb emberét veszítette el.







Amerikai Népszava Opinion

Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.

Előző cikk

Az álkeresztény Orbán-rezsim nem étellel, hanem templomokkal akarja helyben tartani közel-keleti éhezőket

Következő cikk

Nincs nagyobb kegyeletsértés, mint amikor a diktátor úgy búcsúzik az esküdt ellenfelétől, mintha “harcostársak” lettek volna