2024, március29, péntek
KezdőlapKiemelt fő hírOrbán náci beszéde után azonnal antiszemita plakátok jelentek meg

Orbán náci beszéde után azonnal antiszemita plakátok jelentek meg

-

A Mazsihisz közleményt adott ki, mert a logójával ellátott antiszemita tartalmú, náci plakátok jelentek meg Budapesten és Magyarország több városában. A plakátok szövege egyértelműen Orbán tusványosi náci beszédére, fajelméletére utal, és annak bizonyítéka, hogy Orbán náci beszéde elérte a kívánt hatást. A plakátok szövege így szól: „Csak két faj van, zsidó és gój”. A Mazsihisz azt írja, hogy „a provokatív plakátokhoz semmilyen köze sincs, nem a Mazsihisz megrendelésére, nem a Mazsihisz tudtával készültek és nem a Mazsihisz által kerültek ki az utcákra”.

A náci plakátok üzenete, hogy a magyarországi zsidók felsőbbrendűnek tartják magukat, ami egybecseng a zsidó világösszeesküvés-elméletekkel, amelyek alapul szolgáltak a holokausztban 6 millió zsidó megöléséhez. Orbán beszéde után a hívei azonnal megtalálták azt az „idegen fajt”, amelyyel nem szabad „keveredni”, amely a magyar faj fő ellensége. Nem volt kérdés, hogy Magyarországon a fajelmélet milyen indulatokat vált ki és kik ellen irányul majd ez az indulat.

Orbán egész rendszere is az antiszemitizmusra épül. Az illiberalizmus antiszemitizmust jelent, mert Orbán náci ideológiája a zsidósággal azonosítja a liberalizmust. Ezért Orbán beszélhet a feketék elleni fajgyűlöletről, azt a magyarok a zsidók és a cigányok elleni gyűlöletre fordítják le, amíg nincsenek az országban nagy számban feketék és más „nem európai” népek. A fajelmélet nem ismer se határokat, se korlátokat, a fajvédelmet nem lehet irányítani és csak bizonyos „fajokra”, vagy csupán a „nem európai fajokra” korlátozni.

Miközben „nem európainak” az a nép tekinthető, amely faji alapon kirekeszti, megbélyegzi, alacsonyabbrendűnek minősíti bőrszín, vallás és származás alapján az embereket. A szavakat pedig mindig tettek követik. Az elvetett mag kikel. Ahol a miniszterelnök fajelméletet hirdet, és azzal azonosítja a nemzeti identitást, ott a nácizmus megerősödik, és hamar rasszista bűncselekményeket követnek el. Ahol pedig az állam képviseli a fajelméletet, ott állami szintre emelkedik a fajgyűlölet, és az állam hajt végre náci bűncselekményeket.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések