Varga Judit a "szuverenitásvédelmi" törvényről rendezett propagandarendezvényen elárulta a parlamentben, hogy a "szuverenitásvédelem" (amit az ÁVH utódszervezete irányít majd) kiterjed a sajtóra is, ahogy...
Ezért az Európai Unió megváltoztatása "Brüsszel" zsidótlanítását jelenti, megszabadítani a zsidó ördögi háttérhatalomtól, a zsidó világösszeesküvéstől. A liberalizmus felszámolása a zsidó világuralom kiszorítását jelenti, ahogy Magyarországon is minden zsidótörvénynek is tekinthető, ami a demokrácia, a jogállam, az emberi jogok, az oktatási szabadság, a sajtó ellen irányul. Ezek ugyanis a zsidó uralom eszközei. Az illiberalizmus ezért antiszemitizmus.
Ez az ideológia, amely ezen az uszító, antiszemita gyűlöletplakáton megjelenik, legtisztább formában való megjelenítése és kifejezése a hitlerista nácizmusnak. Ehhez képest Csurka dolgozata, amely egykor hatalmas vihart támasztott, viszafogott zsidó liberális nyivákolás. Ez Adolf Hitler és a náci Németország szellemiségének megjelenítése a magyar utcákon.
Magyarország egyszer már kiharcolta a szuverenitását a zsidósággal szemben, amikor 435 ezer magyar zsidót deportáltak ugyanezen ideológia nevében náci haláltáborokba. Ennek az ideológiának, amit Orbán most kiplakátolt ez a végső megoldása. Az antiszemita népirtás ideológiája van újra a magyar utcákon. Az írás megjelent a falon.
A Musk által megvédett antiszemita "népességcsere" Magyarországon a kormányzati kommunikációban a propaganda egyik alapfogalma, kulcskifejezése, a náci szöveg a kormány alapüzenete.
Ha eddig nem lett volna világos, hogy Orbán Viktor ANTISZEMITA és NÁCI, ahogy az egész rendszere, az illiberalizmusnak nevezett förtelem is az, most legalább ráismerhetett, hogy az egész bevándorlásellenes Soros-propaganda ugyanezt az összeesküvéselméletet állítja, beazonosíthatja végre mindenki, hogy mi a "Soros-terv", mit jelent a "Stop Soros törvény".
Ha bárkinek nem esik le, hogy ami most a világ egyik legnagyobb botránya, azt a magyar állam közpénzszázmilliárdokért tíz éve terjeszti, gigaplakátolja, törvényekbe foglalja, az süket és vak, vagy komplett idióta, felelőtlen hazudozó, vagy maga is náci. Most kellene a világ elé tárni, hogy amin felháborodik a világ, az Magyarországon állami ideológia.
Csupán rögzítjük a tényt: a nácik már a Magyar Nemzeti Múzeumban vannak, a magyar kultúra egyik fellegvárában cenzúrázzák a kiállításokat és intéznek politikai tisztogatásokat. Az oroszok a külügy spájzában, hátsó szobáiban vannak, a nácik a nemzeti múzeumban és a Petőfi Múzeumban, a kormányban, mert nemcsak a Mihaszna párt náci, a Fidesz is az.
Ennek ékes bizonyítéka, hogy antiszemita indíttatásból elüldözték az ország egyetlen világszínvonalú egyetemét, mert az felvilágosult és demokratikus eszméket tanított, a tudomány és azoktatás szabadsága szellemében, az alapítója pedig zsidó. Ugyanilyen alapon szüntették meg az SZFE-t, alakították át az MTA-t és az egyetemeket.
Nem kell sokat várni, a terrorista hungarista nyilas náci Budaházy György már hamarosan belovagol a Sándor-palotába, hogy legfőbb védelmezőjének és támogatójának jobbkeze legyen, aki a "család", a "demográfia" és a "gyerekvállalás" fogalmát szintén a nácikkal tökéletes összhangban levő tartalommal használja, és a világban a nácizmust terjeszti.
L. Simon László azt hitte, a Nemzeti Együttműködés Rendszerében a legkisebb önállósága és mozgástere is lehet, amiről korábban azt írta, intézményvezetői önállóság a kommunista...
Használjuk ki a Demográfiai Csúcs nevű világrengető szélsőjobboldali propagandarendezvényt, s idézzük fel Lázár János Horthy-imádó miniszter kijelentését, miszerint "aggodalommal tölt el a gyerekek jövőjét...
Semjén Zsolt Opus Dei-ügynök, az állammal összefonódott római inkvizíció magyarországi helytartója, egy "salátatörvényben" csempészte be a magyar jogrendbe a transzneműek jogfosztását, meghatározva, hogy a születéskor bejegyzett biológiai nem a későbbiekben nem változtatható meg. Semjén és a keresztényfasizmus álláspontja szerint azért, mert Isten az embert férfinak és nőnek teremtette. Azért nincs transzneműség, mert Isten transzneműt nem teremtett. Isten hülyét és korrupt tolvaj gazembert sem teremtett, mégis van, legjobb példa erre maga Semjén Zsolt.
David Pressman amerikai nagykövet, az Egyesült Államok Kormányának nevében elítélte Horthy Miklós rehabilitálására irányuló kísérletet, mely az Orbán-kormány minisztere közreműködésével zajlott Kenderesen. Az amerikai...
Ez nyílt hadüzenet a zsidóságnak. Fenyegetés és megfélemlítés. Az Orbán-rendszer új korszakának, a nyílt zsidóellenes propagandának és antiszemitizmusnak a kezdete. Az Orbán-rendszer kezdi levetni az álarcát. Kezdődik a pokol, az egyre nyíltabb antiszemita propaganda, amely elvezet a fizikai bántalmazásokhoz és üldözéshez is. Az eddig burkolt és "illiberálisnak" nevezett antiszemita és zsidóellenes intézkedések egyre nyíltabbak lesznek, s a náci Németország harmincas éveit idézik. Ezt hirdette meg Lázár Kenderesen, nyilvánvalóan Orbán tudtával és támogatásával.
Így esett, hogy Horthy több zsidó meggyilkolásáért felelős, mint Szálasi és a nyilasok. Horthy közvetve tömeggyilkos, mert százezrek meggyilkolásáért felelős. Karsai László és Ungváry Krisztián értékelése szerint "A sorsdöntő 1944-es évben azonban magyar állampolgárok százezreinek életét odadobta a halálba". Randolph Braham magyar számazású New York-i professzor, holokauszt túlélője és legjelentősebb kutatója, a magyar holokausztról szóló alapművek elhunyt szerzője, a Horthy-kultusz újraéledését az antiszemitizmus túlélésének nevezte Magyarországon.
De e logikán tovább haladva a fóliázást ki lehetne/kellene terjeszteni mindenre, amit a Fidesz alkotott, előállított, amiből pénzt lopott, ami megtestesíti és szimbolizálja a fasiszta rendszert, mint a felcsúti stadion és NB I-es futballcsapat, Mészáros Lőrinc Orbán Viktor és az Orbán-család ingatlanjai, cégei, bankjai, palotái és kastélyai, a diktatúrát támogató egyházak templomai, amelyekben politikai támogatást nyújtanak egy rasszista, embertelen és istentelen hatalomnak, és sorolhatnánk tovább.
Amerikában a letérdelést kiváltó rendőri erőszak Trump kormányzása alatt - teljesen érthető okból, mert a rasszizmus állami védelmet és bátorítást élvezett egyenesen a Fehér Házból - elképesztő méreteket öltött, s ez indította el a BLM és a woke mozgalmat. Az Orbánt hallgató hülye embereknek fogalmuk sincs, mit jelent az, amikor beül valaki az autójába, és nem tudhatja, hogy a nem világító lámpa miatt kezdődő rendőri igazoltatás agyonveréssel, megfojtással vagy lelövéssel végződhet, ha az illető fekete, a rendőr pedig fehér. Ez indította el a térdelést és a woke-ot.
Orbán Viktor személyében egy képmutató, hazug és mocsok ember képviseli ezt az országot, akinek egyetlen szavát nem lehet elhinni. Álnok, cinikus és szemét ember, aki mindezt a magyarokkal azonosítja, és a magyarok nevében követel magának tiszteletet a legocsmányabb mocsokságaiért. Ez az ember a világ szemete, a legaljasabb ideológiák, a fasizmus, a nácizmus, a rasszizmus és az antiszemitizmus képviselője, hódolója, harcosa, aki háborút készít elő, akinek egyetlen szava nem igaz, viszont minden szava hazugság, eközben egy közönséges tolvaj, és gyilkosok barátja.
Hasonlóság azonban, hogy Orbán is a militarizáció, a háborús készülődés, a fegyvergyártás felé indult el, s ettől reméli a társadalmi és a gazdasági stabilizálódást. Minden olyan diktatúra, amely a nacionalizmusra épül, a végén háborúhoz vezet. A nacionalista propaganda és uszítás, a sérelmi politika nem áll meg egy szinten, hanem egyre inkább fokozódik, a konfliktus erősödik, a tömegek izgatásához militarizmusra és fegyverkezésre van szükség, s ennek az útnak a végén a háború áll. Orbán ezen az úton halad, és pontosan látható, hogy ennek mi lesz a vége. Háború.
Website-unk sütiket használ, hogy jobb élményt nyújthassunk Önnek, amikor visszatér az oldalra. Kérjük, kattintson az "Elfogadom" gombra valamennyi süti elfogadásához. Vagy menjen a "Sütik beállítása" oldalra.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.