2024, október10, csütörtök
KezdőlapKiemelt fő hírOrbán Viktornak állított emléktáblát Vörösmarty Mihály

Orbán Viktornak állított emléktáblát Vörösmarty Mihály

-

Orbán Viktor miniszterelnökségének állított emléktáblát a Velencei-tavi Terület- és Településfejlesztési Nonprofit Kft., amelynek tulajdonosai egyenlő arányban Sukoró Község és Kápolnásnyék Község Önkormányzatai. Az emléktábla állítására az adott alkalmat, hogy a nonprofit társaság Orbán Viktor miniszterelnökségének idején, kormányzati támogatással felújított egy épületet. Az épületnek egyébként az az érdekessége, hogy ebben a házban élt Vörösmarty Mihály is, aki amúgy költő volt, nem sok haszna volt, amit csinált. A házat azonban Orbán Viktor újíttatta fel a köz pénzéből.

Ennek ellenére korábban ennek a háznak a falán egy emléktáblával megemlékeztek Vörösmarty Mihályról is a kommunisták. Ez mutatja, hogy az a személyi kultusz korszaka volt. Vörösmarty Mihály nem tett semmit, hogy Magyarország újra keresztény legyen, talán ezért állítottak neki emléktáblát a kommunisták. Még szerencse, hogy nem Kölcsey lakott a házban, mert akkor egy homoszexuális költő neve állt volna az emléktáblán, ráadásul most már Orbán Viktor nevével együtt, amit emiatt is el kellene tüntetni, mert 18 éven aluliak is láthatják.

Az Orbán Viktorról állított emléktáblákat ezért nem kellene összekapcsolni a kommunistákkal és mihaszna liberális költőkkel, hiszen ennél sokkal nagyobb teljesítmények is fűződnek Orbán Viktor nevéhez. Például a lánya és a veje tulajdonába került, közpénzekből megszerzett kastélyokra mennyivel inkább illenék, hogy odaírják Orbán Viktor nevét. Az is a brüsszeli baloldal nyomásának hatása lehet, hogy az Orbán Viktor iránti tisztelet és hazánk iránt tanúsított jósága, országépítő munkája egy-egy emléktáblán jelenik meg csupán, s várnunk kell a települések központjában felállított szobrokra.

A kishitűség maradványai, hogy az első Orbán Viktor szobrok várhatóan kis mellszobrok lesznek, és nem egész alakos álló szobrok. A magyar világnemzetnek végre meg kell tanulnia, hogy merjen nagy lenni, és merje kifejezni a háláját annak, aki kivezette a globalizmus mocsarából és megőrzi a nemzet keresztény identitását. Éppen ideje lenne megmutatni a Nyugatnak, hogy Magyarország hálás, ahol politikai stabilitás van, mert a nemzet visszatért több évszázados identitásához, ami ellen sok nemzetáruló, például Vörösmarty Mihály is harcolt.

Kíváncsian várjuk, ki állítja fel az első Orbán Viktor lovasszobrot. Lehet, futballcsuka is a lábán. Egy szögletzászlóval döfje le a lova talpa alatt levő sárkányt, Brüsszelt, az ellenséges jogállamot.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések