KezdőlapKiemelt fő hírForsthoffer a megszokott fideszes gőggel reagált Hadházy Ákos leleplezésére

Forsthoffer a megszokott fideszes gőggel reagált Hadházy Ákos leleplezésére

-

Cseppben a tenger. Forsthoffer Ágnes házelnök, aki ideiglenesen a köztársasági elnöki posztot is betölti, saját Facebook oldalán jelentette be, hogy Divinyi Zsombort jelöli az Országgyűlés Hivatalának főigazgatói tisztségére. Forsthoffer azt írta, „fontos volt számomra, hogy a legmegalapozottabb döntés szülessen, és megtaláljuk a szakmailag és emberileg is legalkalmasabb jelöltet”. Ez a legalkalmasabb jelölt pedig Divinyi Zsombor volt, aki „államigazgatási területen és versenyszférában egyaránt komoly sikereket ért el. Közigazgatási szakvizsgával és közbeszerzési referens végzettséggel is rendelkezik”, feladata lesz egyebek mellett „a politikai semlegesség, a transzparens működés biztosítása”.

Hadházy Ákos – „óellenzékinek” minősített és a 12 éves időkorláttal a parlamenti képviselőségtől örökre eltiltott volt képviselő – a Facebook oldalán azt állította, hogy „egy NER-es kislovag „üzletember” lett az Országgyűlés Hivatalának új főigazgatója”. Eszerint „az állami karrier azt jelentette, hogy az EU-s pénzeket szakmányban ellopó, különösen korrupt intézményeknél, az Oktatási Hivatalnál majd az Állami Egészségügyi Ellátó Központnál (később: Országos Kórházi Főigazgatóság) volt az EU-s támogatások leszívásáért felelős projektmenedzser, felsővezető. Az elmúlt 13 évben számos alkalommal mutattam be, hogy ezek az intézmények hogyan lopják szét az EU-s százmilliárdokat”.

Hadházy Ákos ezután azt írta, „az üzleti karrier pedig azt jelentette, hogy 2021-ben átvett egy kisebb számítógépes céget, amelyik ezután pillanatok alatt milliárdos forgalomra tett szert, mert hatalmas megrendeléseket kapott Rogánéktól”, amivel nyilván megalapozta a bizalmat az Országgyűlés Hivatalának főigazgató posztjára, a politikai semlegesség és a transzparens működés tekintetében egyaránt, nem beszélve a közbeszerzések várható tisztaságáról. Forsthoffer Ágnes szerint Divinyit nagy alapossággal 94 pályázó közül választották ki. Vajon milyen lehetett a többi pályázó, ha Divinyi volt a legalkalmasabb?

Hadházy Ákos posztja ezután lépésről lépésre, tégláról téglára mutatja be a cégadatok által, hogy állításai hitelesek és könnyen ellenőrizhetők. Magyar Péter miniszterelnök erre azt kommentelte, hogy „Divinyi Zsombor tudomásom szerint nem lett állományba véve. És szerintem nem is lesz. Házelnök asszony fog erről tájékoztatást adni”. De sikerült? – mondhatnánk Kovács Zoltán volt fideszes kormányszóvivő örökzöld szavaival. Magyar csupán azt tudta cáfolni, hogy Divinyi „lett” az új főigazgató. Azt nem, hogy őt jelölték, s hogy ez egyáltalán hogyan kerülhetett szóba? Milyen kiválasztási rendszer az, amelyben a volt fideszesek kapnak minden megbízást, köztük ilyenek.

Magyar ígéretének megfelelően, megszólalt Fortshoffer Ágnes, aki hivatalosan a jelölést tette és bejelentette. Az ő szövege azonban a botrányos jelölés tényénél is messzebbre vezet. A Facebook oldalán ezt írta: „A tényeken alapuló, objektív újságírást becsülöm. A valóság vizsgálatát mellőző, politikai botrány keltésére alkalmas közösségi média posztokat elítélem”. A házelnök és ideiglenes köztársasági elnök több szót nem pazarolt arra, hogy Hadházy Ákos posztjában mi volt az, ami a valóságot mellőzte és politikai botránykeltés szándékával íródott. Hacsak az nem, hogy az általa bejelentett botrányos jelölést nem követte kinevezés. Ez azonban nem mentség, hogy kiket szednek össze.

Forsthoffer Ágnes immár két funkcióhoz (közjogi méltósághoz) is méltatlan arroganciával és gőggel reagált arra, hogy az általa 94 pályázóból jelölt pályázóról kiderült, hogy a NER egyik tipikus közpénztolvaja és szerencselovagja, akit ennek a „rendszerváltónak” csúfolt hatalomnak felelősségre kellene vonnia a bűntársaival együtt, nem pedig olyan tisztségekre jelölni, amelyek politikai és morális értelemben is tisztaságot igényelnek. Ám ez a tiszás brancs (Forsthoffer a „Tisza” alelnöke) a második Fidesz-uralmat építi, az előző fideszes önkényuralom volt pártkatonáival (kormányzati szinten is), az elnyomó Orbán-rendszerrel szembeni becsületes ellenzékieket pedig „óellenzékinek” bélyegzi.

Ebben az újnak cseppet sem nevezhető rendszerben a „hadházyákosoknak” nem osztanak lapot (pozíciókat, tisztségeket és megbízásokat, noha bizonyították a tisztességüket és az alkalmasságukat), de a „divinyizsomboroknak” igen. Valamiért az utolsó pillanatban megállt a folyamat. Divinyit nem nevezték ki, talán azért, mert túl magas volt a pozíció, de ne legyen kétsége senkinek, hogy Divinyi Zsombor útja ezek után nem a kihallgató szobába vezet: akik a jelölésig juttatták, megtalálják a kevésbé feltűnő helyet, ahol  továbbra is kamatoztathatja képességeit a haza üdvére, hiszen azok nélkülözhetetlenek.

Mit mondjunk azonban arról a tiszás házelnökről (súlyosbító körülmény, hogy már ideiglenes köztársasági elnök is), aki magyarázat helyett a 16 éven át jól ismert fideszes gőggel reagált arra, hogy az ő botrányos jelöltjéről olyan tények jelentek meg, amelyek joggal váltanak ki megütközést és kérdéseket. Ilyen jelölés pedig garmadával történik, a Tisza hordja a fideszes hordalékot, s csak a legfontosabb pozícióknál történik egy-egy jelzés, hogy azért ezt már mégsem kellene. Bródy János egy dalának szövegével mondhatjuk, hogy „ezek ugyanazok”. De ezúttal szó szerint.

Beleértve a házelnök és ideiglenes köztársasági elnök Forsthoffer Ágnest is. Talán nem véletlen Divinyi Zsombor kiválasztása és jelölése, mert Forsthoffer és Divinyi között nem sok különbség van a mentalitást illetően. Ezzel a múlttal erre az állásra jelentkezni éppen olyan arroganciára és gőgre utal, mint amilyen a házelnöki reakció a leleplezésre. De a tiszás alma nem esik messze a fájától. Ahogyan a fideszes alma sem esett messze. Hadházy Ákos posztja pedig azért botránkoztatja meg a tiszás prominenseket, mert ha nem miniszterelnök lenne Magyar Péter, hanem ő jelentkezett volna erre a pozícióra, Hadházy Ákos tényfeltáró leleplezései alapján Magyar sem kaphatná meg ezt a pozíciót.

Így azonban miért zavar bárkit Divinyi Zsombor jelölése? Ha a miniszterelnök lehet egy korrupt volt fideszes, akkor egy nála „kisebb hal” miért is ne lehetne az Országgyűlés Hivatalának főigazgatója? Na, ezért nem lesz itt sem felelősségre vonás, sem igazi, valódi új, jogállami Alkotmány, sem rendszerváltás. Az lesz, amit előre megmondtunk, hogy Magyar Péter nem kergeti el Orbánt, hanem meghosszabbítja a rendszerét. Minden tekintetben.

Frissítés: Forsthoffer Ágnes posztja alá Magyar Péter három „Victory” emojit posztolt, mire privát hozzászólásként reagáltunk, hogy ugyanez az arrogancia és bunkóság látszik a házelnök posztjában is, s cikkünkből idéztük a megállapítást, hogy ha Magyar Péter nem miniszterelnök lenne, akkor Hadházy Ákos leleplezései alapján éppen úgy nem lehetne kinevezni az Országgyűlés Hivatalának főigazgatójának, mert ő egy ugyanolyan korrupt volt fideszes. A hozzászólást szorgos kezek perceken belül törölték. Érdemi válasz helyett.

Itt látható Magyar Péter miniszterelnök reakciója Forsthoffer Ágnes gőgös posztjára:

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések