2024, április19, péntek
KezdőlapKiemelt fő hírFrölich Róbert főrabbi: "Az EMIH nem zsidó egyház"

Frölich Róbert főrabbi: „Az EMIH nem zsidó egyház”

-

Ostort ragadott Frölich Róbert országos főrabbi, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija, és jelképesen kiűzte a kufár Köves Slomót a templomból, az imádság házából, miután az megpuccsolta a politikai hatalom támogatásával a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközséget (MAOIH) és egy csaló elnökválasztás után rendőri segítséggel elfoglalta a Kazinczy utcai zsinagógát. Frölich Róbert a Népszavában írta meg „Mammon szolgálatában” címmel a Köves-jelenség jogi és biblikus értelmezését.

Frölich Róbert saját szájából ítélte meg Köves Slomót, aki maga mondta korábban a jeruzsálemi rabbinikus bírósággal azonosítva a Tóra törvénye szerinti ítélkezést (melynek joghatóságát nem ismerte el egy korábbi ügyben a Mazsihisz), hogy “a zsidó vallásjog szerint, aki visszautasítja a Tóra törvénye szerinti ítélkezést, az magát a mózesi tradíciót vonja kétségbe”. Csakhogy a MAOIH megpuccsolásával kapcsolatban született jeruzsálemi bírósági döntést Köves utasította vissza, miután saját érdekei szerint fogadja el vagy hagyja figyelmen kívül a rabbinikus bíróság döntéseit.

Frölich Róbert ennek alapján azt írta, hogy „E tettével viszont ő maga mondott önmagáról és az EMIH-ről ítéletet: a zsidó vallásjog szerint, aki visszautasítja a Tóra törvénye szerinti ítélkezést, az magát a mózesi tradíciót vonja kétségbe.” Köves Slomó ezt tette. A főrabbi idézte Deutsch Róbertnek, a MAOIH legitim elnökének két évvel ezelőtt, az említett ügyben tett prófétai nyilatkozatát is: “Ha a Mazsihisz nem fogadja el, hogy a Jeruzsálemi Főrabbinátus Bírósága döntsön három zsidó szervezet vitájában, azzal azt deklarálja, hogy nem tekinti magát egyházi szervezetnek”.

Frölich Róbert ezután ennek alapján összegezte a helyzetet: „Köves és az EMIH jól láthatóan nem fogadta el a jeruzsálemi Bét Din döntési joghatóságát, így tehát a kövesi logika mentén haladva bízvást kimondható, hogy ezzel kétségbe vonta a mózesi tradíciót, és deklarálta, hogy az EMIH nem zsidó egyház.” Köves puccsista, aki semmibe veszi a Tórát és a rabbinikus bíróság döntéseit, a magyarországi és izraeli szekuláris politikai vezetőkkel legitimálja magát, és politikai utasításra hajtja végre a magyarországi zsidó hitközségek annektálását.

Köves Slomó egy álrabbi, aki a politikai hatalom eszköze a független és szabad zsidó hitközségek felszámolására.

Frölich főrabbi azzal a szakasszal kezdte az írását, hogy „Ne gyalázzátok meg szent Nevemet!” (Mózes III. 22:32), márpedig amit Köves Slomó az önkényuralmi rendszer szolgálatában a zsidóság elárulásával tesz, az meggyalázza az Örökkévaló Nevét. Köves a Chabad nemzetközi zsidó mozgalom révén alapította az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséget (EMIH), mint zsidó egyházat, amely a chászid (haszid) nemzetközi szervezet magyarországi fedőszerve, ami minden, csak nem „chászid”, vagyis „jámbor”. Amit Köves művel az ellentétes a zsidóság szellemével.

Köves a NER szolgálatában eltöltött évei alatt hatalmas vagyont halmozott fel, óriási cégbirodalmat épített és intézményeket vett birtokba, hogy ezekkel megerősítve megpuccsolja a többi zsidó egyházat, és a magyarországi zsidóságot az Orbán-rendszer legitimációjára és kiszolgálására használja – pénzért. Frölich Róbert írása végén úgy foglalta össze, hogy „napvilágra került az EMIH igazi arca: bekebelezni mindent, a vallás törvényeit saját érdekeik szerint betartani vagy negligálni, és mindent és mindenkit gátlástalanul felhasználni, hogy ne maradjon más, csak az EMIH.”

Köves Slomó az Indexben megjelent írásában nyíltan hadat üzent a Mazsihisznak, és már múlt időben beszélt a Mazsihisz jelenlegi vezetőjéről, mintha már a Mazsihiszt is elfoglata volna. Ez az eljárás kísértetiesen hasonlít arra, ahogyan kenyéradó gazdája, Orbán Viktor megpuccsolta, elfoglalta és bekebelezte árulók segítségével az összes jobboldali pártot. A NER ugyanezt teszi most a törvényes és legitim zsidó hitközségekkel is, az áruló Köves Máté (Slomó) felhasználásával.

Az eljárás kapcsán Giczy György, a KDNP Semjén által megpuccsol törvényes elnöke a Fideszről azt mondta, hogy nem párt, hanem „dögkeselyű”. Ennek mintájára használhatjuk e szavakat az EMIH-re is: nem zsidó egyház, hanem dögkeselyű.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések