2024, április19, péntek
KezdőlapKiemelt fő hírHa októberben lázongás lesz a rezsiszámlák miatt, Orbán "háborús" szükségállapotot vezet be

Ha októberben lázongás lesz a rezsiszámlák miatt, Orbán „háborús” szükségállapotot vezet be

-

Orbán mellé nemcsak azért kell egy magyar-magyar tolmács, mert a fajvédő, náci, rasszista és antiszemita beszédeit állítólag félreértik, hanem azért is, mert miközben folyamatosan, megállás nélkül hazudik, a szavaiból ki lehet olvasni a tényleges helyzetet. Az Amerikai Népszava tizenkét éve mást sem tesz, mint Orbán hazugságait fordítja magyarra, teszi érthetővé az olvasók számára, hogy a nagy füllentő szövegei mit is jelentenek. Most tett egy fontos bejelentést az októberben várható eseményekkel kapcsolatban, amit szintén le kell fordítani magyarra: szükségállapot jöhet.

Orbán a nép etetésére és megvezetésére fenntartott pénteki rádiós beszédében azt mondta: az októbert tartja „vízválasztónak, amikor kiderül, hogy az európai gazdaság belesodródik-e egy háborús gazdaságba”. Ezt most lefordítjuk magyarra: októberben szembesülhetnek a magyarok tényszerűen azzal, hogy az orbáni unortodox gazdaságpolitika, a családi maffiaként működő rendszer lopása, az illiberális jogtiprás miatt érvényesített szankciók, a választási pénzszórás és a rezsicsökkentés hazugsága csődbe vitte az országot és a lakosság mindennapi megélhetése veszélybe került.

Ekkor derül ki, hogy a magyar társadalom fellázad, vagy megpróbál még mindig alkalmazkodni a helyzethez, tudomásul veszi a brutális megszorításokat, a fázást, a fűtés és a villany hiányát, s tesz-e kísérletet önerőből a túlélésre, hogy elkerülje a hatalommal való durva konfrontációt. Orbán azzal számol, hogy ha túléli októbert, akkor már nem kell mitől tartania, akkor az emberek valahogy megoldják és beletörődnek a drasztikus életszínvonalcsökkenésbe, visszatérnek vaskályhákhoz és a kétszáz évvel ezelőtti nyomorhoz, s tűrnek. A többit majd rákeni Brüsszelre.

Ha a magyarok mégsem tűrnék, hogy Európában egyedül Magyarországon megoldhatatlan, hogy egy normális magyar család fűtsön és a számláit fizetni tudja, és fűtés helyett ócska hazugságokat kap a „rezsicsökkentés pápájától”, akkor következik be az a helyzet, amit Orbán úgy fogalmazott meg, hogy „az európai gazdaság belesodródik egy háborús gazdaságba”. De ezt a mondatot nagyon fontos, hogy pontosan fordítsuk az orbáni hazugságok „újbeszél” nyelvéről magyarra. Ez a „háborús szükségállapot” kihirdetését és bevezetését jelenti Magyarországon, akár kijárási tilalommal.

Nem az „európai gazdaságról” van szó, hanem a magyar gazdaságról, mert az európai gazdaság felkészült és átvészeli majd a nehézségeket. Európában nem hirdetnek „háborús” szükséghelyzetet. Orbán európai méretű problémának akarja majd láttatni azt, hogy ő és bandája csődbe vitte az országot. Addig hirdette, hogy meg kell állítani Brüsszelt, amíg sikerült megállítania Brüsszelt, s egy hónap után kiderült, hogy az ő „dübörgő gazdasága” egy nagy fos, ami a brüsszeli támogatások nélkül képtelen eltartani az országot. Tartalék pedig nem maradt, mert azt mind ellopták.

Nem Európa, hanem Magyarország sodródik egy „háborús szükséghelyzetbe”, s még csak nem is a gazdaság „sodródik” háborús helyzetbe, hanem a magyar társadalom, ha az emberek eldöntik, hogy nem akarnak tovább az Orbán-család bűnszervezetének éhező, fagyoskodó és elszegényedő rabszolgái lenni, mert egy elmebeteg Európa-ellenes és demokráciaellenes fasiszta rendszert épít magának és a bandájának, mert meggyűlölte a pesti zsidókat, és az ő liberális demokráciájukat, amikor nem választották meg több demokratikus választáson. Ennek vetett véget.

Ha októberben kitör egy komoly rezsilázadás, rezsiforradalom, akkor Orbán arra hivatkozva, hogy az „európai gazdaság háborús gazdaságba” sodródott, kihirdeti a „háborús szükségállapotot”. Az egész magyar helyzetet úgy állítja be, mintha az egy európai állapot része lenne, aminek oka Brüsszel és az uniós szankciók, a lázongás pedig a „Soros-hadsereg” műve: ez alkotmányos rend elleni támadás (mondja ezt Orbán), amivel szemben háborús szükségállapotot kell bevezetni, és ha kell, kijárási tilalmat hirdet, betiltja a tüntetést, és beveti a katonaságot.

Ez a magyarra fordított jelentése annak, amit Orbán mond. A magyaroknak nincs választásuk, ahogy 2010 után soha nem is volt és nem is lesz. Vagy beletörődnek, hogy Orbán rabszolgái, Orbán tulajdonai, és mindent eltűrnek (a hülyébbek beveszik a Brüsszelről szóló hazugságokat, úgy hátha könnyebb), vagy Orbán Európára és (a Magyarországtól messze zajló) háborúra hivatkozva nyílt diktatúrát vezet be, betilt minden tüntetést, gyülekezést, kijárási tilalmat vezet be, a munkahelyeken hadiállapotot rendel el, és ha kell beveti a katonaságot.

S ez így lesz, amíg ez az ember él és mozog, amíg lesz ereje a mocsok rendszerét fenntartani és üzemeltetni, amely ellene megy az emberi és demokratikus normáknak, a józan észnek. Arra is képes, ha kell, hogy Magyarországot kivezesse az Unióból. Ez a barbár fasiszta söpredék arra játszik, hogy Amerikában Trump kerül hatalomra, a NATO-t lebénítja, az oroszok megkapják Ukrajnát, Orbán Kárpátalját, a szélsőjobb átveszi az uralmat Európában, és 2030-ra győz az illiberális keresztényfasiszta világforradalom a liberális demokratikus világrend fölött. Ezt kell kivárni a magyaroknak.

Mert utána már minden szép és jó lesz, megszüntetik az európai parlamentet, mindenhol bevezetik az „irányított” demokráciának csúfolt, demokráciának látszó diktatúrát, és minden erőforrásra ráteszik a kezüket. Egész Európára és a világra is kiterjesztik a fasiszta maffiaelit rablógazdálkodását és szervezett lopását. Csakhogy ebből nem lesz semmi, mert még nincs itt az Antikrisztus ideje, így Orbán elszámolta magát. Csak Magyarországon járőröznek majd az utcákon és vezénylik dolgozni a lakosságot, mint egy katonai juntában, ha lázongani mer a lakosság.

A kis koszos fasiszta állam csak Magyarországon nyomorítja meg az emberek életét, csak ott kell hazugságokkal fűteni és nyomorogni egy sötét, handabanda, fasiszta, mocskos bűnöző miatt. Good luck!







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések