Tag: diktatúra

Trump a novemberi félidős választások előtt a választásba vetett hitet vette célba és azt rombolja le. Ez a demokráciába vetett bizalom alapköve, az utolsó bástya az erőszak és egy polgárháború előtt. Ha nem lehet bízni a választások tisztaságában, akkor nem marad demokratikus eszköz a hatalom befolyásolására. Trump legújabb beszéde funkcióját és hatását tekintve ugyanabba a kategóriába tartozik, mint a január 6-án elmondott beszéd, amelynek vége lázadás lett és halálos áldozatokat követelt. Csak a szerencsének lehet köszönni, hogy a hazugságaival feluszított elvakult hívei nem mészárolták le az amerikai Kongresszus mindkét házát, a törvényhozás vezetőit és az amerikai alelnököt. Trump ezúttal is bizonyítékok nélkül állította, hogy a 2020-as választást elcsalták, miközben ez ügyben az összes bejelentést kivizsgálták és bíróságok minden ügyben döntöttek. Most senki által nem látott FBI dokumentumokra hivatkozott, amelyeket állítólag majd közzétesz, s azok alapján azt állította, hogy rendszerszintű csalás történt, az amerikai választási rendszer nem biztonságos, hanem manipulálható, most éppen Kína avatkozott be a 2020-as választásba (erre sincs semmi bizonyíték), azt a képtelenséget állította, hogy 278 ezer nem amerikai állampolgár szerepel a választói névjegyzékben, ami egyszerűen lehetetlen, de ő majd az embereivel kitörli azokat. Trump aláásta az elektronikus rendszerbe és a levélszavazásba vetett bizalmat, leginkább a demokrata államokat vádolta csalással, főleg Kaliforniát, ami nagyon kellene ahhoz, hogy a republikánusok örökre megszerezzék a hatalmat Amerikában. Ennek alapján korábban azzal próbálkozott, hogy kiveszik az egyes államok kezéből a választás szervezését és a szavazatokat központilag a szövetségi állam (az ő emberei) számolják össze. Most a választási körzetek republikánusoknak kedvező átrajzolása után az SAVE America Act névre keresztelt törvényt próbálta népszerűsíteni a választási csalásokról szóló hazugságaival. Trump csalásra hivatkozva akarja elcsalni a választásokat. Az új törvény kötelezővé tenné az állampolgárság igazolását, miközben arról a születési anyakönyvekben törvényes és pontos nyilvántartás van. Ennek célja, hogy azok a nehéz körülmények között élő, hátrányos helyzetű, elsősorban fekete amerikaiak, akiknek sem jogosítványuk, sem útlevelük nincs, mert nem vezetnek és nem utaznak el Amerikából, s döntően demokrata szavazók, ne szavazhassanak. Trump ezzel a választói jogot korlátozza és törvénytelenül befolyásolja a választásokat. Annak érdekében hazudozott cinikus módon egy órán át, hogy ezekhez a csaló szigorításokhoz támogatást szerezzen, és a választás tisztaságába és megbízhatóságába vetett közbizalmat lerombolja. Ez előre vetíti, hogy Trump nem fogadja el ezúttal sem, ha a novemberi félidős választásokon veszít, és a demokraták legalább a Képviselőházat visszaszerzik. Márpedig erre nagy esélye van, mert ígéreteivel és hazugságaival szemben a gazdaság rosszabb állapotban van, mint Biden idejében, az infláció hatalmas, pedig ezért választották meg, a legfőbb mérőeszköz, a benzin ára az egekben az ostoba és értelmetlen iráni háborúja miatt, amit már elveszített, s azért nem tudja befejezni, hogy ez nehogy kiderüljön. Még a Szenátus is veszélyben lehet, de szakértők és elemzők szerint a jelenlegi mérések alapján csak a Képviselőházat veszítené el. Ez is elég: az abszolút hatalma véget érne.

Azt mindenki fantáziájára bízhatjuk, hogy a Vagyonvisszaszerzési Sóhivatal (amelynek célja, hogy távol tartsa Magyar Pétertől és "kormányától" az igazságtétel és a felelősségre vonás ügyét) hogyan simítja majd el az évszázad bűncselekményét, amelyet az Orbán által vezetett szervezett bűnözői csoport (leánykori nevén: Fidesz) elkövetett. Magyar így a jogállamiság bajnokaként tárhatja szét a kezét, hogy a mindenkitől független (de általa kiválasztott vezető révén irányított) Vagyonvisszaszerzési Sóhivatal nem talált vádemelést alátámasztó bizonyítékokat Orbán és családja, Mészáros, a strómanjai, oligarchái, miniszterei ellen, ezért nem tehet semmit. Orbán láthatóan paktumot kötött Magyarral. Ilyen véletlenek nincsenek, hogy Orbán emberei vezényszóra távoznak, senki nem marad a politikában, s egész véletlenül semmiféle eljárás nem indul ellenük. A "magyarista" sajtó, amely kitüntetett érdemeket szerzett ennek a hatalomváltásnak az előkészítésében és lebonyolításában, nagy erővel veri a dobot a Fidesz sokadrangú pitiáner tolvajaival kapcsolatos ügyekben, de mélyen hallgat arról, hogy Orbánt és a kleptokrata rendszert irányító, ezermilliárdokat eltulajdonító társait nem üldözi az igazságszolgáltatás, nincsenek eljárások, nincsenek feljelentések és nyomozások. Bűntársai annak a nagy átverésnek, amit egyesek rendszerváltásnak hittek, de csak generációváltás lett belőle. Az sem érdekel senkit, hogy még az Orbánék által is fenyegetett Matolcsy-klán elleni nyomozásról sem lehet hallani semmit. Végtelen nyugalomban menekíthették ki a lopott vagyont, miközben már Magyar színrelépésekor felmerült a gyanú, hogy az ismeretlen eredetű százmilliós kampányköltségek mögött (részben) Matolcsyék állhatnak. Itt még az sem lehet kifogás, hogy adatokat kell gyűjteni, bizonyítékokat kell beszerezni (Orbánnal és társaival szemben sem lehet ez kifogás, mert a bűncselekményeik nyilvánosak voltak és jól dokumentáltak). Már Lech Wałęsa is szóvá tette, hogy Magyar feltűnően kerüli a felelősségre vonást, és Orbánék közül még senki nincs börtönben. Ha valaki azt mondja, hogy Magyarországon rendszerváltás van, miközben Mészáros Lőrinc gázszerelő, a felcsúti futballcsapat dollárban multimilliárdos gondnoka, Orbán stróman barátja még szabadlábon van, egyetlen feljelentés vagy nyomozás nem indult ellene, és a lopott közvagyon egésze a birtokában van, annak súlyos látásproblémái vannak, s ez a jobbik eset, különben olyan szintű elfogultsággal gyanúsítható, amely a bűnpártolás kategóriáját súrolja. Magyarország szótlanul figyeli, hogy orra előtt kijátsszák az igazságszolgáltatást, a felelősségre vonást, ellopják és elhazudják a demokratikus rendszerváltást, futni hagyják Orbán bűnszervezetét, kifosztják és becsapják a magyar népet. Magyar Péter élére állt az Orbán-rendszerrel szembeni elégedetlenségnek és elrabolta a demokratikus rendszerváltást és a szabadságot. Ha intézményes rendszerváltás egy rövid időn belül nem lesz, amely garantálja a fékek és ellensúlyok rendszerét, a hatalmi ágak szétválasztását, akkor csak új vezetője lett az Orbán-rendszernek, ami az újabb diktatúra veszélyét hordozza. Nemcsak az esély és a lehetőség veszhet el, hanem sokkal jobban koncentrálódhat a hatalom, az önkény erősebb lehet, mert most a demokratikus oldal egy jelentős része áll feltétel nélkül Magyar mögött áll (akiket vélhetően lecserél vagy kiegészít a széteső Fidesz támogatóival), s nincs demokratikus, liberális és baloldali ellenzék.

Az igazán veszélyes az, hogy a javaslat nem rendel a hivatal fölé ügyészségi, bírói vagy más független intézményi kontrollt. Ez lenne a jogállami minimum. Enélkül ez a hivatal törvények felett állónak látszik és megfélemlítő. Mindenkivel szemben törvényesen kell eljárni, és mindenkinek jogot kell biztosítani arra, hogy magát megvédje. Ha egy hivatal fölött semmiféle jogi, szakmai kontroll nem létezik, az egy idő után akkor is fenyegető intézménnyé válik, ha nem ez volt a létrehozásának a célja. Ebben az esetben nem lehet elkerülni az önkényességet, s a szervezet önálló hatalmi központtá válását. Ezt nem pótolja, hogy a büntetőeljárás bírósági szakaszában már működik az általános jogorvoslat. Egy passzus kitér arra, hogy a hivatal "a büntetőeljárásról szóló törvényben számára biztosított jogorvoslati jogokat" gyakorolja, de arról egyetlen szó nincs, hogy ennek a mindenkitől független, ellenőrizetlen hivatalnak a ténykedésével és intézkedésével szemben hol van bárkinek biztosított jogorvoslati lehetősége. Ha a mindenen kívül álló vagyonvisszaszerzési hivatal közvádlóként lép fel és belép a büntetőeljárási folyamatba, akkor a bírósági fellebbezés lehet jogorvoslat. Azonban normális esetben a nyomozás ellen is lehet tiltakozni, panaszt tenni, jogorvoslatot kérni, itt ennek nincs nyoma. A hivatal által magához vont ügyekben a hivatal dönt a büntetőeljárás indításáról vagy nem. A jogállami gondolkodás egyik alapelve, hogy a büntető igazságszolgáltatásban a hatáskörök világosan elhatároltak legyenek, a felelősségi viszonyok egyértelműek legyenek, és minden állami kényszerintézkedés ellen létezzen hatékony jogorvoslat. Ha egy törvény ezekre nem ad világos választ, az súlyos probléma. Demokratikus államokban kivételesen indokolható, ha egy új szerv ugyanazokat a funkciókat látja el, amelyeket már létező alkotmányos intézmények gyakorolnak. Ezért rá kell mutatni a veszélyre, hogy egy ilyen konstrukció gyengítheti a rendes ügyészséget, s bizonytalanná teheti a hatáskörök elhatárolását. A hivatallal minden jogi személy, állami szerv és magánszemély köteles együttműködni, de a hivatal fölött semmiféle ellenőrzést nem gyakorol senki. Csupán egy évben egyszer beszámol a parlamentnek, egyébként önjáró szervezet, amelynek mindenhez joga van, bármit bekérhet, bármit ellenőrizhet, minden adatba betekinthet, senki nem tagadhatja meg az együttműködést, különben természetes személy esetén ötvenezer forinttól ötvenmillió forintig, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet esetén ötszázezer forinttól ötmilliárd forintig (!) terjedő bírsággal sújtható. A hivatal minden céges papírba betekinthet, minden szervezetet vizsgálhat, átvilágíthat, mindent átnézhet. A Szuverenitásvédelmi Hivatalhoz hasonlóan az Államvédelmi Hatóságra emlékeztető szervezetnek az általános nyomozati és ügyészi jogkörökön kívül főleg három rettegett tevékenysége lesz: 1. a közvagyonvédelmi kockázatértékelés, 2. a közvagyonvédelmi vizsgálat, 3. a közvagyonvédelmi felügyelet. Ez a három lépés egymásra épül. A törvény szövegéből sem világosan meghatározható közvagyonvédelmi kockázatértékelés alapján indítanak közvagyonvédelmi vizsgálatot, ennek eredménye lehet a közvagyonvédelmi felügyelet, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a hivatal ráteszi a kezét a cégre, és "dönt a gazdálkodó szervezet legfőbb döntéshozó szerve hatáskörébe tartozó ügyekben".

Mivel saját képviselői kiválasztásában már a mandátumkorlátozás ötlete előtt is kényesen ügyelt arra, hogy tapasztalt és önálló politikus még véletlenül se kerüljön be, a Fidesz parlamenti frakcióját is kizárólag az Orbánhoz hű bábok alkotják, ezért ennek az intézkedésnek a célpontjai kizárólag azok a baloldali és liberális politikusok, akik a munkájukkal tekintélyt szereztek, akiket a szavazóik az autonómiájuk miatt értékel, s akik egy újjászülető balliberális demokratikus oldal gerincét alkothatják. Például azok a baloldali liberális demokraták, akiket Magyar a választás előtt felszólított, hogy Orbán leváltása érdekében mondjanak le a képviselőségről, ne induljanak el a választáson, mert Orbán legyőzése után majd visszatérhetnek. Többségüket ez a korlátozás örökre kizárja a parlamentből, s gyakorlatilag a politikai közéletből. Magyar becsapta őket, ahogy azokat a pártokat is, akik Magyarért szintén nem indultak el a választáson és pártjaik gerincét a most kikktatott politikusok alkotják. Egy parlamenti demokráciában a politikai élet középpontja a parlament. Aki nem kerülhet be a parlamentbe, az valószínűleg befejezte a politikai pályafutását, mert Magyar Péter a lehetséges korrupcióra hivatkozva (amelynek soha nem voltak részesei, szemben Magyar Péterrel, aki százmillikat keresett néhány év alatt NER-állásokban) Magyar megfosztotta őket attól, hogy az alkotmányos jogaikat gyakorolják. Nyilvánvalóan azért, hogy Magyar a lehetséges konkurenciát kiiktassa. Azoknak is maxiálisan igazuk van, akik úgy gondolják, hogy Magyar a választópolgárok szabadságát korlátozza ezzel, amire nem kapott felhatalmazást. Még közvetve sem, mert a kapányban erről szó sem volt, ellenkezőleg: a nemlétező Tisza Párt "elnöke" azt hirdette, hogy ha ő nyer, utána nyíljon száz virág. De nem nyílik itt semmi, mert Magyar módszeresen eltapos mindent, csak az ő abszolút hatalma bűzlik itt továbbra is, de az legalább nagyon. Ami pedig a demokrácia kiszélesítését jelenti, annak éppen az ellenkezője történik, mert a magyar jobboldali gyakorlat szerint (amely a Fidesz osztódásával Magyarral kiegészült), a pártok felkészületlen, irányítható bábokat jelölnek képviselőnek, ez főleg Magyar Péterre érvényes, akinek képviselői olyanok a parlamentben, mint az üres dunsztos üvegek egy spájz polcain. Mire egy képviselő beletanulna a szakmába, kiismerné magát a törvényhozásban, önállósodhatna, Magyar kirúgja a politikából.

Ez azt jelenti, hogy a demokratikus választási győzelem után egy átmeneti helyzet állt elő, amelyben az önkényuralom ugyan elveszítette a hatalmat, de a közjogi rendszer egy autokrácia működésének felel meg (amelyben még a közjogi tisztviselők is az autokrácia képviselői), amelyet meg kell változtatni, a demokráciát intézményesen helyre kell állítani. Ez pedig kizárólag az alkotmányosság helyreállításával, új Alkotmány létrehozásával, az alkotmányos helyzet megváltoztatásával lehetséges. Ezt maguk a jogtudósok is kimondják, amikor a "kétharmados többséget" (értsd: Magyar Pétert) attól óvják, hogy a jelenlegi közjogi rendszernek megfelelő eszközökkel, az Orbán-rendszer meghagyásával érjen el olyan változásokat, amelyekben csak annyi a különbség, hogy Orbán helyére Magyar Péter lép. A közjogi tisztviselők leváltásának és minden lépésnek "demokratikus jogállam helyreállítását" kell szolgálnia. Ezért figyelmeztetnek, hogy "indokolt elkerülni az olyan színlelt, 'trükkös' megoldásokat, amelyek az autokratikus időszakot jellemezték. Az eljárásjogi értelemben ugyan szabályos, de a valódi célokat elrejtő átalakítások rosszhiszeműek, ezért nem a demokratikus jogállam építőkövei". Ezek a felhívások egyértelmű jelei annak, hogy a rosszhiszeműség lehetősége fennállhat, Magyar Péter nem garancia arra, hogy ez nem történhet meg. Figyelmeztetni kell erre. Ezért jobb lett volna, ha (nem a végrehajtó hatalom vezetőjeként, miniszterelnökként, hanem a Tisza Párt parlamenti frakcióját ténylegesen irányító pártelnökként) közvetlenül Magyar Péter (legalább az egyik) címzett, hogy az ajánlást ne tudja figyelmen kívül hagyni, hanem reagálnia kelljen rá, s a nyílt levél ne kerüljön légüres térbe. Mert a levélben a jogtudomány 42 kiválósága alkotmányozásra, a jogállam helyreállítására, az Orbán-rendszer felszámolására szólítja fel. Ezt írták: "Stabil kormányzást átfogó alkotmányozás során lehet jól kialakítani, nem a különleges helyzet által kikényszerített, rendkívüli beavatkozásokkal." Ez egyértelmű üzenet: Magyar Péter kezdjen átfogó alkotmányozásba az alaptörvény politikai céljainak megfelelő foltozgatása helyett. Elfogadhatatlan az alaptörvény megőrzése és ezáltal az Orbán-rendszer megtartása, s a Fidesz gyakorlatának megfelelően, az alaptörvénynek a végrehajtó hatalom céljaihoz és egyéni érdekekhez való igazítgatása.

Az, hogy Márki-Zay erre most jön rá, egyáltalán nem meglepő, ez mindent elmond a tisztánlátásáról és a képességeiről. Mindebben semmi különleges nem lenne, azonban van egyetlen mondat, amiért ez a jelenség figyelmet érdemel: ez a mondat pedig az, hogy "ez nem az, amire szavaztunk áprilisban". Ezt egyre többen kezdik majd mondani, ahogy a mámor és a hamis eufória után nyílnak majd fel a szemek. Ezért már most az elején leszögezzük, hogy ez nem igaz. Akik Magyar Péterre szavaztak, pontosan erre szavaztak. Az ellenkező állítás közönséges hazugság. Az első perctől kezdve tudni lehetett, hogy ez lesz, de erre mondták, hogy az sem számít. Csak "Orbán tűnjön el". Az első perctől kezdve megmondtuk, hogy ez lesz. Ahogyan azt is, hogy Magyar választási győzelmével Orbán nem tűnik el, mert megmarad a rendszere, az ideológiája, még a pártja (és a lopott vagyona) is, Magyar Péter pedig egy korábbi fázistól újrakezdve meghosszabbítja az egyébként már omladozott Orbán-rendszert. Most ez történik, méghozzá azzal a különbséggel, amit szintén előre megmondtunk, s amit mindenki láthatott volna, aki nem vak, hogy Magyar kezében az Orbán-rendszernek egy rosszabb változata jön el, mert Magyar kezében akkora hatalom összpontosul majd, amilyen Orbánnak soha nem volt, és azzal sokkal durvábban visszaél majd, mint Orbán valaha. Ezért nagy tisztelettel megkérjük Márki-Zay Pétert és a hozzá hasonlókat, hogy fejezzék be a hazudozást, mert ők pontosan erre szavaztak. Ne hazudjanak, ne beszéljenek mellé, s ne védjék magukat, ne hárítsák el a felelősségüket, mintha nem tehetnének arról, hogy bianco felhatalmazást adtak egy nárcisztikus személyiségjegyekkel rendelkező, emellett diktatórikus hajlamokkal rendelkezőp embert, a támogatásért semmiféle garanciát nem kérve cserébe. Amikor Márki-Zay Péter és társai, karöltve a balliberális értelmiség nagy részével a fékek és ellensúlyok szempontjából nélkülözhetetlen demokratikus pártok (a "Tisza" nem az) ellen uszított, visszalépésre szólított fel, pontosan ezt készítették elő. Márki-Zay és társai, az "áradó" Tisza-szavazók akadályozták meg, hogy fékek és ellensúlyok legyenek, az pedig Magyartól nem volt várható, hogy magától kiépíti azt. Elhitték azt a manipulatív hazugságot Magyartól, hogy Orbánt csak egyetlen párt színeiben lehet legyőzni. Holott, ha a Tisza kétharmada csak demokratikus pártokkal együtt lett volna meg, akkor Magyar nem tudna egypártrendszert és újabb diktatúrát építeni, miközben a koalíciós kényszer mellett is ugyanilyen aránnyal lehetett volna legyőzni Orbánt. De Magyar a hazugságaival pontosan ezt akarta: ne legyenek demokratikus fékei és ellensúlyai. S akik támogatták, ezt pontosan tudták, de nem érdekelte őket semmi. Magyar Péter rászedett mindenkit, s most következik az, hogy nem tudnak vele mit kezdeni. Azt csinál, amit akar. S ezután jön majd, hogy akinek ez nem tetszik, az Orbán és Gyurcsány lesz, óvalami, letűnt kor csökevénye, a nemzet és 3 millió szavazó ellensége. Mert Magyar Péter nyugodtan széttárhatja a kezét, hogy akik rá szavaztak, azok erre szavaztak. Mégcsak nem is nagyon rejtegette. Ezért Márki-Zay és hasonszőrű tiszás szavazó társai ne játsszák el, mintha ők nem erre szavaztak, hanem ismerjék el, és kérjenek bocsánatot, hogy az országra szabadítottak egy új diktátort, s tegyenek meg mindent ellene, még mielőtt teljesen kiépül a korlátlan hatalma, és újra bezárul a börtön ajtaja.

Magyar olyan teóriát állít fel, amely egyenlőséget húz a diktatúra és az ellenzéke közé, azonos felelősséggel és azonos tevékenységgel vádolva őket. Orbán és Gyurcsány két jelkép, jobboldal és baloldal szimbóluma, amely "egymásból élt", és együtt fosztotta ki az országot. Orbán fosztotta ki az országot, méghozzá 14 éven át Magyar közreműködésével, Gyurcsány nélkül. Úgy állítja be, mintha szembenállásuk élte volna fel Magyarország gazdasági, erkölcsi és társadalmi tartalékait. Mintha a jobboldal és baloldal léte lenne a felelős azért a pusztításért, amit a Fidesz tett. Ennek tulajdonítja, hogy az ország felperzselt föld lett. A politikai pluralizmus, a szembenállás az ok. Azt állítja, hogy együtt fosztották ki, rabolták szét, árulták el és vezették meg "szeretett hazánkat". Ebben nemcsak az a baj, hogy hazugság, hanem az, hogy a hamis beállítás célt szolgál: összemosni az áldozatot a tettessel, felelőssé tenni mindkettőt és magát a pluralizmust, s megszűnésre ítélni azt. A Orbán-Gyurcsány korszak részeként említett "Gyurcsány-korszak" nem a történelmi személyről, a volt miniszterelnökről szól, hanem az általa képviselt liberális demokratikus rendszerről, a baloldalról és a liberálisokról, akik megkülönböztették magukat az illiberális Orbántól és rendszerétől. A "Gyurcsány" ma ezt jelenti, a liberális demokratikus rendet és a híveit. Magyar el akarja mosni a határokat baloldal és jobboldal, liberálisok és illiberálisok, demokraták és fasiszták között, magába olvasztva mindent és mindenkit, a Csurkától örökölt jelszóban: se nem jobb, se nem bal, csak magyar. Ez tőrölmetszett, velejét tekintve szélsőjobboldali, vezérelvű autokrácia ideológiája, amely meghaladni próbálja a pluralizmust, a világnézeti és politikai szabadságot. Ez egy ugyanolyan alapvetés, mint Orbán illiberalizmusa, centrális erőtere, ez maga a NER. Ez a kettősség pedig nyugtalanító, mert ha Magyar erről nem mond le, ha a rendszerváltás reményében úszó tömeg ezt nem mossa ki az agyából, hanem ez egy tudatos politikai program, amiből nem enged, akkor a populista látványpolitizálás hamar egy ideológiai állam fullasztó légkörébe csaphat át.

Magyar azért kapott korlátlan hatalmat, hogy megszüntesse a korlátlan hatalmat. Ha nem szünteti meg a korlátlan hatalmat, akkor pontosan azzá válik, amit leváltani ígért. Hiba volt, hogy erre semmiféle garanciát nem kértek és nem kaptak tőle. Semmi nincs, ami megakadályozza, ha a korlátlan hatalmat nem megszüntetni, hanem felhasználni akarja. A kérdés nem az, hogy elég "jó ember-e" Magyar ahhoz, hogy ne legyen diktátor belőle, mert erről mindenki azt gondol, amit akar. Hanem az, hogy ezt milyen rendszer korlátozza. Ha a diktatórikus struktúra megmarad, csak a vezető emberségesebb vagy modernebb működést ígér, abból nem lehet más, csak diktatúra. Diktatúra pedig jó nem lehet. A hangsúly az "intézményes" korlátokon van, amelyek törvényesen és jogi úton korlátozzák a végrehajtó hatalmat. Csak az intézményes korlátok jelentenek garanciát arra, hogy Magyarországon demokrácia, jogállam és szabadság legyen, nem pedig egy intézményes korlátok nélküli uralkodó (nevezzék akár miniszterelnöknek) önmérséklete és belátása. Magyar Péter a megválasztása után, s kormányának eskütétele előtt, semmiféle utalást nem tett arra, hogy az Orbán-rendszert intézményesen megváltoztassa. A két ciklusra korlátozott miniszterelnöki klauzula célja bevallottan Orbán távoltartása, nem saját hatalmának korlátozása. Ha Magyar Péter kormánya is úgy működik, mint a Tisza Párt, ezt is bármikor megváltoztathatja. Magyarország e pillanatban nincs abban a mentális állapotban, hogy Magyart korlátozza, ellenőrizze és fékentartsa. Semmiféle eszköze nincs arra, hogy a valódi rendszerváltást kikényszerítse. Kizárólag abban reménykedhet, hogy Magyar saját jószántából lemond az orbáni látszatdemokráciába burkolt abszolút hatalomról. De erre semmiféle garancia nincs: sem Magyar fideszes ideológiája, sem demokratikus elkötelezettsége, sem személyiségének legfőbb vonásai nem adnak objektív alapot ebben reménykedni. Nem jó uralkodókra, hanem korlátokra épül a szabadság. Magyar a megválasztása óta láthatóan arra törekszik, hogy népszerű, szeretett és elfogadott uralkodó legyen, akit nem az intézményes korlátok, pártjának belső demokráciája, hanem felvilágosultsága és saját arányérzéke vezet. Azt a látszatot keltve, mintha ez elég garancia lenne arra, hogy Magyarország szabad ország lesz. Mondani sem kell, hogy a mézeshetek után ennek hamar látszani fognak a korlátai. Most még igyekezett figyelembe venni a visszajelzéseket, nem erőszakolt át semmit, fideszesekből álló kormányában a liberális demokratákat kielégítő személyek is helyet kaptak, kifizette őket egy miniszteri és egy államtitkári poszttal. De még hozzáértő minisztert is választott. Ám ezek a személyi döntések sem demokratikus mechanizmusok alapján születtek, hanem egyetlen teljhatalmú ember akaratán és józan belátásán múltak. Lehet azt mondani, hogy a demokratikus intézményi normák még nem alakultak ki, de ha Magyar Péter szeretné és igényt tartana azokra, akkor már kiépíthette és használhatta volna. Azonban azt lehet látni, hogy Magyar minden alkalommal, amikor valamilyen demokratikus legitimitást akart adni a döntéseinek, Orbán útját és módszereit követte, minden alkalommal csalt. Soha nem az volt a demokratikusnak álcázott mechanizmus, mint aminek mondta, vagy aminek látszott. Ez nem jó előjel azoknak, akik nem álmoskönyvekből jósolnak.

Orbán leváltása után az egyetlen elfogadható alternatíva a jogállami, demokratikus rendszerváltás, nem egy felvilágosult(abb) abszolutizmus. Ám erre továbbra sem látszanak garanciák. Márpedig a választási győzelem és a kormányváltás csak az első lépcső, bármilyen irányt vesz Magyar Péter (s az ijesztő az, hogy ez kizárólag az ő személyes döntése lehet). Mindenképpen kétlépcsős lesz a változás: a kormányváltás - a rendszert illetően - csak kiindulópontnak tekinthető. Vagy kétlépcsős forradalom lesz, amely továbbviszi a kormányváltást a demokratikus rendszerváltás felé, vagy kétlépcsős ellenforradalom, amely legitimálja és bebetonozza az Orbán-rendszert, s egy jobb diktatúrát ígér. Ha kétlépcsős ellenforradalom lesz, azt Magyar szavazói tűzzel-vassal megvédik. Nem lesznek hajlandóak szembenézni azzal, hogy Magyar átverte őket, egy diktátort juttattak hatalomra, s a diktatúrát nem demokráciára cserélték, hanem egy másik diktatúrára. Diktátort cseréltek diktátorra. Ígéreteiktől eltérően, semmit nem kérnek számon Magyar Péteren, hanem minden hazugságát megvédik. Ha nem így lesz, hanem Magyar 180 fokos fordulatot tesz, és valódi demokratikus rendszerváltást hajt végre, azt nem kényszer hatására teszi, mert ilyen kényszer nincs. Minden antidemokratikus lépésére van magyarázat. Ha változtat, azt saját belátásából teszi, amíg tartanak a mézeshetek. Mivel Magyar Péter az elmúlt két évben és a választási győzelme óta sem győzte meg a kételkedőket arról, hogy ő egy igazi demokrata, aki valódi rendszerváltást akar, mi nem hiszünk abban, hogy Magyar visszaállítja a jogállamot és az alkotmányos demokráciát. Nem készül intézményes reformokra, a személyiségében pedig nem lehet megbízni. Mi azt szeretnénk, ha nem így lenne. Boldogok lennénk, ha Magyar rácáfolna a félelmeinkre. De az nem a mi hibánk, hogy erről nem győzött meg senkit (hívei e tekintetben egyáltalán nem mérvadóak, mert ők varázslat alatt vannak, képtelenek objektív ítéletalkotásra). Mi úgy gondoljuk, hogy ez az örömünnep egy nagyon sötét korszak kezdete lehet, ha Magyart nem korlátozzák intézményes garanciák, és a korlátlan hatalmát az önkontrolljára kell bízni, mert hosszútávon neki nincs olyan (nem véletlen, hogy intézményes kontrollra van szüksége minden alkotmányos demokráciának). Magyar nem valódi demokráciát, hanem jobb Orbán-rendszert ígér, jobb Fideszt, emberségesebb és kevésbé korrupt diktatúrát. Ma még igyekszik mindenkinek a kedvében járni, de ez csak rajta múlik. Nem tart ez örökké, s a legrosszabb forgatókönyv az, ha az Orbán-rendszerből idővel Magyar-rendszer lesz. Hatalmas a felelősségük azoknak, akik korlátlan hatalommal ruházták fel. Ha nem kérik számon rajta az alkotmányos rendszerváltást, ha kiszúrja a szemüket a másodvonalbeli tolvajok hangos üldözésével, s Orbánt, az Orbán-családot, Mészárost, Rogánt, Szijjártót, a rendszer irányítóit, a maffia vezetőit futni hagyják, akkor rosszabb helyzetbe került az ország, mintha kivárták volna, hogy Orbán-rendszere összeomlik, az elégedetlenség simán elsöpri, és megmaradt volna az ország szabadsága a demokratikus rendszerváltásra. Könnyen lehet, hogy Magyar ellopta ezt a szabadságot. Kimenekítette a bűnözőket a hatalomért cserébe, Magyarország a mai nappal újabb sötét fejezetet nyit a történelmében.

Miért ne lehetne kétnapos ünnep? Az egyik a főváros, a másik az új kormány szervezésében. Miért zavarná az egyik a másikat? Megmondjuk. Azért, mert Magyar Péter nem tűri, hogy rajta kívül más is szervezzen bármit az ő engedélye nélkül. Magyar minden dicsőséget saját személyére és szerepére kíván irányítani. Ez a megnyilvánulása tökéletesen illik abba a képbe, amit Magyarról alkothatott a független közvélemény. Ez a bizonyíték. Magyar magának akar kisajátítani mindent, az engedélye nélkül nem történhet semmi. Magyar Péternek semmi köze nincs ahhoz, hogy a független főváros mikor és milyen bulit szervez. Karácsony Gergely azt hitte, hogy most majd demokrácia lesz, ahol mostantól nem a kormány mondja meg, hogy mit tehetnek az önkormányzatok, a civilek és a polgármesterek. Tévedett (mint már annyiszor), amikor azt gondolta, hogy nem szükséges az általa tervezett programról egyeztetnie Magyarország új, kontroll nélküli autokratájával. Azt vélelmezte, hogy Magyar Péter majd együtt örül velük, akkor is, ha az nem róla szól. Normális esetben, ez nyugodtan lehetne egy kétnapos örömünnep. De Magyar Péter fellépése, a főpolgármester megtámadása inkább arra utal, hogy egyáltalán nincs mit ünnepelni, mert itt semmi nem változott. Ugyanaz a gőg, hatalmi mámor, öndicsőítés, vezérelvűség jelent meg, mint amit el kellene búcsúztatni. Karácsony Gergely a lehető legrosszabbul teszi, ha meghajol Magyar akarata előtt. Vagy ha lefújja a rendezvényt, tegye azzal, hogy nincs mit búcsúztatni, a rendszer maradt. Budapesten csak olyan rendezvény lehet, amit Magyar Péter szervez, vagy engedélyezett, amely róla szól, amelynek ő áll a középpontjában és amely őt dicsőíti. Magyar attól fél, hogy a magyar nép Orbán legyőzését és választási vereségét nem neki, hanem saját magának fogja tulajdonítani. Márpedig itt a "messiás" győzött, ezért jogot formál mindenre, és örökre hálásnak kell lenni érte. Aki ezt nem teszi, annak vérebként esnek neki a magyarista (volt liberális demokrata) véleményformálók és a tiszás bálványimádók. Karácsony Gergelynek vissza kellene utasítani ezt az arroganciát, ehelyett behódolt: a Főpolgármesteri Hivatal közölte, hogy "a felvetéseket megfontolva keressük a mindenkinek megfelelő megoldást, amiről időben adunk tájékoztatást". Megmondjuk, Magyar Péternek mi az egyetlen elfogadható megoldás. Az, ha lefújják a rendezvényt, semmi nem lesz, s mindenkinek másnap kell mennie ünnepelni - Magyar Pétert. A főpolgármester az Országgyűlés megalakulásának előestéjére nem azért hirdetett örömkoncertet, hogy magát állítsa középpontba, hanem azokat a budapestieket, akiket "az elmúlt 15 évben megpróbáltak tönkretenni, mert kiálltak valamilyen fontos társadalmi ügy mellett. Ilyenek voltak a kirúgott tanárok, a megalázott civilek, az újságírók és a megtépázott kisegyházak". A főváros őket akarta középpontba állítani, hálát adni nekik, örömünnepet rendezni, hogy ennek vége van. Magyar ezt nem tűri, mert nem róla szól.

Éppen ez volt kezdettől fogva a demokratikus tábor megosztottságának oka. Abban nem volt vita, hogy Orbánnak és a Fidesznek mennie kell. Akik azonban nem csak választási győzelemben, hanem rendszerváltásban gondolkodtak, Magyar személyében nem láttak garanciát arra, hogy a kormányváltásból rendszerváltás is lesz. Annál is inkább, mert erre sem intézményes garanciák, sem közös értékek, etikai és demokratikus normák nem léteztek, s egyetértés sem született arról, hogy mit tekintenek rendszerváltásnak azok, akik az ellenzék választási győzelme után rendszerváltásban reménykedtek. Magyar nem könnyítette meg a dolgukat azzal, hogy ezt világosan és egyértelműen tisztázta volna. Magyar Péternek csaknem két év kellett ahhoz, hogy kimondja a demokrácia, a jogállam és a rendszerváltás szavakat, azonban ezek nem nyugtatták meg a kételkedőket, mert ő egyértelműen mást értett ezek alatt. Demokrácia az, amikor a többség mögötte áll. Jogállam alatt nem a hatalmi ágak megosztását, a fékek és ellensúlyok rendszerét, valamint a hatalmat korlátozó intézményes garanciákat értette, hanem a jog előtti egyenlőséget. A rendszerváltás alatt pedig leginkább azt értette, hogy Orbán embereit a sajátjaira cseréli. Az Orbán-rendszer ideológiai és jogi alapjait jelentő alaptörvény eltörléséről, s új demokratikus Alkotmány megalkotásáról, Orbán büntetőjogi felelősségre vonásáról szó nincs. Amikor Magyar Péter támogatóit szembesítették a jövőre vonatkozó kérdésekkel, miszerint nemcsak az számít, hogy Orbánt a választáson legyőzzék, de legalább olyan fontos, hogy mi lesz utána, a legjellemzőbb válasz az volt, hogy az nem számít. Csak "Orbán tűnjön el". Arra az ellenvetésre már bezárultak a fülek, hogy ha nincs rendszerváltás, akkor Orbán nem tűnik el, csak helyet cserél Magyar Péterrel. Az Orbán-rendszer megmarad, Orbán nem börtönbe, hanem ellenzékbe megy, a lopott vagyonát pedig megtarthatja. Ez a lehetőség azzal fenyegetett, hogy a népi elégedetlenség Magyar Péter vitorlájába kerül, s nem Orbán eltüntetése, hanem kimenekítése lesz rendszerváltás helyett. Magyar támogatóit a jövő nem nagyon érdekelte, miközben a választási győzelem érdekében minden jogos kritikától megvédték. Elhitették magukkal, hogy Magyarban meg lehet bízni, és rá lehet bízni az aránytalan választási rendszer révén létrejött kétharmados többséggel járó korlátlan hatalmat, mert az alkotmányos demokratikus rend helyreállítására használja. Erre vonatkozóan azonban semmiféle garanciát nem kértek és nem kaptak, még a rendszerváltás mibenlétét sem tisztázták, ezért mindenki mást ért alatta. Eközben Magyar Péter körül olyan személyi kultusz alakult ki, amely már nemcsak garanciák nélküli bizalmat, hanem hatalmának kritikátlan elfogadását és támogatását jelenti sokaknak. Az egyetlen ígéret, amit Magyar támogatói megfogalmaztak, hogy "ha nem teljesíti az ígéreteit, akkor őt is elzavarjuk". Mondták ezt azok, akik Orbánt sem zavarták el 16 évig, holott 2012-ben már tudni lehetett, hogy a rendszere mit jelent. Nincsenek normatív ígéretek és szabályok, amelyeket számon lehetne kérni, mert a rendszerváltás tartalma sem tisztázott. Magyar Péter a "választási forradalomnak" köszönhetően olyan korlátlan hatalommal rendelkezik a megörökölt Orbán-rendszerben, mint Orbán. Semmi intézményes kontroll és garancia nincs arra, hogy ezt a korlátlan hatalmat mire használja: a "kétlépcsős forradalom" befejezésével rendszerváltásra, vagy saját hatalmának megszilárdítására.

Azzal már mindenki találkozott, hogy egyes közvéleménykutatások ellenkező eredményt mutatnak attől függően, hogy ki a megrendelő. Ennek súlyos veszélyei is lehetnek, ha például táplálkozási vagy egészségügyi kérdésekről van szó. Hasonlóan súlyos veszélyei lehetnek politikai kampányokban is, mert a populista politika egyik leghatékonyabb fegyvere lehet, s nemcsak jó célok, hanem rossz célok érdekében is. A közvélemény félrevezetése és manipulálása veszélyes egy egészséges társadalom műküdésére. Ebben az esetben a Medián jó célt szolgált, egy sötét diktatúra megdöntésében segédkezett. Nyilván ez mentette fel a lelkiismeretet: Orbán legyőzése minden szempontnál fontosabb. De ez a metódus, amikor egy közvéleménykutató nem kutatja, hanem irányítja, befolyásolja és vezeti a közvéleményt, rossz célokra is felhasználható. Abban sem vagyunk biztosak, hogy egy diktatúra megdöntése is elegendő indok arra, hogy minden szakmai és morális szabályt felfüggesszenek, mert az hosszú távon akár egy másik diktatúrát is létrehozhat. A sajtó, a nyilvánosság kontrollja elengedhetetlen a társadalmi önvédelem szempontjából. Ebbe beletartozik az is, hogy a közvéleménykutatások megalapozottak és hitelesek legyenek, ne manipulációs célt szolgáljanak. Ez új szint ahhoz képest, hogy az egyes pártokhoz közelebb álló felmérések kicsit kedvezőbben mérnek "haza". Ez teljesen új szerepbe állítja a közvéleménykuatatásokat és az egész szakmát. Lehet, hogy ez zseniális volt, de attól még nem biztos, hogy legitim. A veszély éppen az, hogy legitimmé válhat, miközben másnak mutatja magát. Nem tükrözi a valóságot, hanem megteremti. Ez precedens. Ez innentől eszköz lehet. És nemcsak jó célra. Bele is szerethet a megalkotója, és ennek az "iskolának" a követői. Mindnki jó ügynek tartja azt, amit szolgál. A machiavellizmus csapdája ez. Nem beszélve arról, hogy sokkal nagyobb üzleti lehetőséget is kínál ez a modell, mint csak egy mérés, noha annak is megmarad a funkciója. A mellékszereplők politikai aktorrá válhatnak. Igazán vonzó szerep. Összességében, mi továbbra is erénynek tartjuk az önkritikát, a beismerést és a bocsánatkérést, de e pillanatban nem vagyunk meggyőződve arról, hogy nem egy fantasztikus és hibátlanul kivitelezett kampánytechnikáról van szó. Ezt pedig azért sem kívánjuk elkenni, mert ennek a választásnak ez az egyik specifikus területe, amit kutatni érdemes. Ezért Hann Endrétől nem kérünk bocsánatot a felismerésünkért, viszont gartulálunk ahhoz, hogy valami teljesen újat alkottak, s azt tökéletesen kivitelezték. Azt sem vonjuk kétségbe, hogy a feltolt és letolt eredményeknek nem voltak mérésekben szereplő alapjai, de a tendenciák célorientált felhasználása egy új minőséget teremtett. Ezért Hann Endrének minden alapja megvan arra, hogy nevessen a sajtóban, mert zseniálisat alkotott. Pontosan eltalálta, amire éppen szükség volt: se többre, se kevesebbre. A nevetés nyilván nem annak szólt, hogy a mérései pontosak voltak, és igazolódtak, hanem annak, hogy megcsinálták azt, amit kellett, amit célnak kitűztek. Működött a technika. Ez a magyarázata annak, hogy a többi mérés mindig lemaradt a Mediántól, mert az soha nem azt mutatta, ami van, hanem azt, ami lesz. Még inkább: aminek lenni kellene. És a valóság utolérte a próféciát. Pontosan ez volt a célja.

Oda jutott az egykori demokratikus ellenzék, hogy ha Magyar nyer, akkor Orbán lesz a fék és az ellensúly. Magyartól továbbra is el kell fogadniuk mindent, mert különben az a veszély fenyeget, hogy "visszatér Orbán". Ekkora csapdába akkor sem eshettek volna, ha maga Orbán állítja a csapdát. Kezdődik elölről a pávatánc az Európai Unióban, ahol Magyar korábbi nyilatkozataival összhangban, sokkal közelebb áll Orbán álláspontjához, mint az Európai Unióhoz. Ha nem adják bianco a pénzeket, Magyar pedig nem csinál liberális demokráciát, akkor Brüsszel megint ugyanolyan ellenség lesz, mint most. A demokratikus ellenzék saját maga számolja fel a létezésének feltételeit. Ez már nem egyszerű tévedés, hanem önfelszámolás, amelyet mégcsak nem is a kényszer, hanem a hisztéria, a vakhit vezérel. Aki ebben részt vesz, az nem áldozat, hanem bűntárs. Ha Magyar nyer, rosszabb lesz. Ha nem nyer, Orbán marad. Nincs helye annak a kényelmes illúziónak, hogy "valahogy majd jobb lesz". A messiásvárás ezúttal sem old meg semmit. Az pedig különösen nem, hogy az "ördögre" bízták a messiás szerepét. Elmosódik a különbség a Fidesz, a Tisza és a Mihazánk között. Az egykori ellenzék beleolvadt ebbe. Akik Orbán és Magyar között választanak, nem két rendszer között választanak, hanem ugyanannak a rendszernek két fázisa között. Megszavazzák az Orbán-rendszer másodszori nekifutását és újrakezdését, egy Orbánnál gátlástalanabb, agresszívebb és nagyságrendekkel tehetségtelenebb emberrel. Ez nem rendszerváltás, hanem rendszer újrakezdés: reset. Magyar nemcsak Orbánnak egérút, hanem az egész Orbán-rendszernek. A cirkuszi mutatvány az lesz, hogy Magyar majd hepciáskodik egy kicsit a személyes ellenségeivel. Bosszút áll azokn, akin tud. Ezzel kell beérni az igazságtételt. Feltéve, ha nyer. Eddig egy fideszes vezértől kellett szenvedni, mostantól (akár kormányon, akár ellenzékben) kettőtől. Mindezt úgy, hogy az egyiket muszáj isteníteni, hogy a másik vissza ne térjen vagy megbukjon (ha nagy szomorúságára mégis nyerne). Azoknak a demokratikus elveknek, melyekről az ellenzékiek taktikainak mondott okok miatt lemondtak, semmiféle képviselete, szószólója nem lesz, hanem azokat le kell tagadni, mint egy letűnt világ téves ideológiáját. Ez pedig maga az orbáni illiberális fasiszta ideológia, amellyel pszichológiai okokból azonosulni kell, hogy az Orbán-Magyar világ lelkileg túlélhető legyen. Akárki nyer, Magyarország vasárnaptól rosszabb helyzetben lesz, mint az elmúlt 16 évben bármikor, mert a demokratikus rendszerváltás lehetősége akár évtizedekre eltűnhet. Az Orbán-rendszer túléli a névadót, mert ha akár most, akár később, Magyar ölébe hullik a hatalom, ő meghosszabbítja a rendszert. Akik nem tudtak még Orbántól sem megszabadulni, azok Magyartól még úgysem fognak. Magyar Péter az a fideszes, aki radikalizmusa és gátlástalansága miatt nem tudott Orbán alatt az élvonalba kerülni. Egy csapás lesz Magyarországra. Hozzá képest Orbán egy mérsékelt, visszafogott, mértéktartó fasiszta. Ha Magyar győz, az biztos út az Orbán-kultuszhoz. Aki a kezeit mossa, az utoljára még valamilyen demokratikus pártra és jelöltre szavaz.

A "Tisza Párt" híveinek minden mértéket meghaladó, fanatikus hisztéria- és gyűlöletkampánya messze túltesz az Orbán-rezsim gyűlöletorgiáin, ami azért nagy szó, mert ezt Orbán minden korábbinál magasabb szintre emelte. Magyar Péter is ott tanulta, onnan hozza, csak belőle hiányzik minden fék, minden önmegtartóztatás és mérték. Ez nyilvánul meg a tiszás "áradók" feneketlen gyűlöletében, fizikai fenyegetéseiben. Bejárta az internetet az egyik tipikusnak mondható fenyegetés, amely szerint "meg lesznek jegyezve", akik merészelnek nem félreállni Magyar útjából, állásuk sem lesz, s a családtagjaiknak sem. Pontosan erre számítunk, és Magyar Péter megjelenésének pillanatától erre figyelmeztetünk. Ezekben a fenyegetésekben semmi túlzás, egyéni túlkapás nincs. Magyar Péter rendszerében pontosan erre lehet számítani. Hívei hűen tükrözik és adják vissza a vezérük habitusát és uralmának lényegét. Annak tudatában, hogy a Medián már biztos kétharmados győzelmet prognosztizált, teljesen érthetetlen, miért zavarja a tiszás híveket 3-4 nem tiszás, hanem demokratikus jelölt a választáson. Miért akarják a demokrácia nyomait is megsemmisíteni? A válasz egyszerű: Magyar inspirációjára. Ezt a közösségi médián keresztül fanatizált és tréningelt tömeget Magyar Péter szocializálta tiszássá, ami a fideszesség felső foka. A két tömeg közötti különbség kifejezi a két vezér közötti különbséget. Orbán aljas propagandával, goebbelsi módszerekkel dolgozott mindig, de soha nem dobta a lovak közé a gyeplőt, uszításait keretek közé szorította, s nem keltett lincshangulatot. Ez még a 2006-os utcai puccskísérletére is igaz, amelyben nem a Fidesz hívei, hanem focihuligánok vettek részt, rohamcsapatként a futballstadionok bűnözőit, maffiacsoportjait aktivizálta. Magyar minden tiszás támogatóból minimum verbális verőlegényt képez, amely az értelmésigi megmagyarázó emberektől, a magyarista szennysajtón át a közösségi média rikácsolójáig terjed. Akik valamilyen kapcsolatot tartanak fenn a tiszaszigeteken túli világgal és valósággal, azok válogatott eszközökkel próbálják a gondolkodás írmagját is kiirtani, a demokratikus normák létezését és elfogadhatóságát megsemmisíteni. A legcinikusabb érvek egyike az, hogy voltaképpen csak diktatúrák léteznek, hamis álca a demokrácia, nem is kell jobbat várni, s most egy megunt diktatúrát "lazább" diktatúrára cserélnek. Ebbe a logikába kérik belépni azokat, akik szerint az elmúlt két évszázad harca a demokráciáért, nem ezt bizonyította. A demokratikus intézményrendszer szabadabb, jobb és virágzóbb életet jelent minden nehézségével és ellentmondásával együtt, mint a legpuhább vezérelvű diktatúra. Az emberi jogoknak nincs alternatívája, csak az elnyomás, a megfélemlítés, a jogtiprás és a terror. Az ilyen rendszerek tömeges támogatására azért hibás hivatkozni, mert a legnagyobb támogatottságot a tömegpszichózis és tömeghisztéria nyomán a legdurvább diktatúrák élveztek. Tiszásnak lenni is ezt jelenti.