2024, október7, hétfő

Tag: rezsiszámla

Orbán azért csónakázik nyugodtan az Adrián, mert a magyarok majd megoldják maguk a bajaikat

Ezért csónakázik Orbán nyugodtan az Adrián, mert tudja, hogy most jön el a magyarok ideje, most lesznek majd elemükben. A kiskapuk, az ügyeskedés, az uram-báyám-sógor-komám túlélőkre rá kell hagyni, majd ők megoldják. Ez nem jelenti azt, hogy nem fagynak meg sokan, hogy nem mennek tönkre sokan, hogy Magyarország nem süllyed vissza Orbánnak köszönhetően többszáz évvel, de a magyarok magukra találnak: elemükben lesznek, mert kitalálják, hogyan kell megoldani okosba. Kivágják az erdőt. Felszedik a parkettát. Ellopnak mindent, ami mozdítható.

Ha októberben lázongás lesz a rezsiszámlák miatt, Orbán „háborús” szükségállapotot vezet be

Ha októberben kitör egy komoly rezsilázadás, rezsiforradalom, akkor Orbán arra hivatkozva, hogy az "európai gazdaság háborús gazdaságba" sodródott, kihirdeti a "háborús szükségállapotot". Az egész magyar helyzetet úgy állítja be, mintha az egy európai állapot része lenne, aminek oka Brüsszel és az uniós szankciók, a lázongás pedig a "Soros-hadsereg" műve: ez alkotmányos rend elleni támadás (mondja ezt Orbán), amivel szemben háborús szükségállapotot kell bevezetni, és ha kell, kijárási tilalmat hirdet, betiltja a tüntetést, és beveti a katonaságot.

A Hit Gyülekezete reakciója a brutális rezsiszámlákra: fizess még többet Németh Sándornak

Németh Sándor az a gazdag ember, aki a háza előtt fekvő szegény Lázár zsebeit is kiforgatja, s még amit másoktól kapott, azt is ellopja, mielőtt egy nagyot belerúgna, mert biztosan a bűnei miatt ilyen szegény. Majd kidobatja az utcából, nehogy átkot hozzon rá, vagy nehogy rászálljanak a démonok. Ilyen egy "sikeres, áldott ember". Akinek pedig ez nem tetszik, az irigy áruló Júdás, akinek a pokol tüze van fenntartva, és aki alatt merő szívességből Németh Sándor élve meg is nyitná a földet, hogy élve szálljon a pokolba, ha tehetné.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékRezsiszámla