Mennyivel tájékozottabb egy Orbán-médián élő magyar, mint egy analfabéta?

Közzétéve April 04, 2019, 3:10 pm
7 mins

Dúró Dóra, a Fidesz-párti jobbikos dezertőrök által alapított Mi Hazánk Mozgalom elnök-helyettese azt javasolta, hogy az analfabétáktól el kellene venni a választójogot. A nyilas-utód pártnak voltak már ehhez hasonló próbálkozásai, hogy elsősorban a mélyszegénységben élő cigányoktól megvonják a szavazójogot. Ezúttal azzal a trükkel próbálkoznak, hogy az írni-olvasni tudáshoz kötnék a szavazás lehetőségét. Ebben a társadalmi rétegben termelődik újra leginkább a hátrányos helyzet és található a legtöbb analfabéta.

Maga a javaslat náci gyökerekre vezethető vissza, alig leplezett rasszista éle mellett a dehumanizáció eszköze, amelynek az a célja, hogy megbélyegezzen és másodrendű állampolgárnak minősítsen egyeseket. Maga a hivatkozás is sántít, mert Dúró Dóra szerint az ilyen emberek nem elég tájékozottak ahhoz, hogy felelősséggel tudjanak szavazni, nincsenek az ehhez szükséges ismeretek és szellemi képességek birtokában. Ami ez utóbbit illető, a szellemi képességek nincsenek egyenes arányban az iskolai teljesítményekkel. Legjobb példa erre maga Dúró Dóra és a Mi Hazánk Mozgalom: attól, hogy valaki írni-olvasni tud, vagy elvégez bármilyen iskolát, még nem biztos, hogy több esze van egy udvaron kapirgáló tyúknál.

Abban van igazság, hogy a felelős állampolgári magatartás előfeltétele a kellő tájékozottság, valóságismeret, és a tényszerű információ megléte, ezt azonban a Dúró és pártja által támogatott Orbán-rendszer az egész országtól elvitatja, és az ország jelentős részétől elzárja. Ennek megoldása nem az, hogy akkor nem engedjük szavazni, aki nem elég tájékozott, mert elhiszi például a migrációról és a “keresztény” kultúráról szóló hazugságokat, hanem az, hogy Dúró Dóra harcol Orbán ellen a sajtószabadságért és az információhoz való jog érvényesüléséért. Harcol a hazug, uszító és gyűlöletkeltő médiumok, például a szellemi bölcsőjének tekinthető kuruc.info ellen. Az analfabétizmus felszámolására indíthatna írás-olvasás iskolákat a Mi Hazánk Mozgalom, amivel sokat tehetnének a hazájukért.

A fentiek alapján megfogalmazódik a kérdés, hogy mennyivel tájékozottabb, és mennyivel felelősebb szavazó egy írni-olvasni tudó, de az orbáni propagandamédián élő magyar állampolgár? Ezen az alapon meg lehet vonni a választójogot az összes fideszes szavazótól, aki elhiszi Orbán hazugságait a migránsveszélyről. Ahogy azoktól is, akik nincsenek tisztában Mészáros Lőrinc stróman tevékenységéről, Orbán által kilopott pénz mennyiségéről, az Orbán-család mérhetetlen vagyonáról, a lánya és a feje pofátlanságáról, Magyarország totális lejáratásáról, az alkotmányos rend és a jogállam felszámolásáról. Aki ugyanis ezekkel, és ezeknek a bűncselekményeknek a súlyával nincs tisztában, az nem tud felelős szavazatot leadni, mert nincs az ehhez szükséges ismeretek birtokában. Aki pedig ennek ellenére ezekre a bűnözőkre szavaz, annak a mentális képességeit orvossal kellene kivizsgáltatni, és annak alapján eltiltani a szavazástól.

Dúró Dóra tesz még egy félreérthetetlen rasszista utalást azzal, hogy azt mondja: az analfabétákat azért sem szabad engedni szavazni, mert “könnyen megvásárolható a szavazatuk”. Nyilván a cigányokról beszél. De téved, Dúró Dóra, amikor ezt ahhoz köti, hogy ki tud írni-olvasni. Itt csak az összegek nagyságában van különbség. Lehet, hogy egy analfabéta szavazatát meg lehet venni egy kisfröccsel, de más szavazatát meg lehet venni egy katedrával, egy pályázattal, egy állással, néhány milliós fizetéssel, vissza nem térítendő támogatással, bármilyen kis konccal vagy hazugsággal. Csak nagyságrendi különbségek vannak. Morálisan az analfabéta korrupciója elfogadhatóbb, mert ő kap egy virslit és egy sört, de ő éhes volt és szomjas. Ám a sok értelmiségi, tanár, professzor, aki a történelemhamisító intézetekben dolgozik, vagy aki alvállalkozhat valamelyik fideszes bűnözőnél, az nem a kajáért és az italért adja el magát. Ő meglenne anélkül is. Vagy aki az Orbán-médiában dolgozik. Az analfabéták százszor különbek náluk.







Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.