2025, december5, péntek

Tag: AfD

A német AfD betiltása mutathatja meg a demokrácia megvédésének egyetlen módját

Olyan pártot, mely nem fogadja el a hatalmi ágak szétválasztására, a fékek és ellensúlyok rendszerére épülő jogállamot (a törvények alá rendelt hatalmat), s így alkotmányellenes programot hirdet, alkotmányellenesnek kell nyilvánítani, s be kell tiltani. Ez a demokrácia, a jog, a szabadság megvédésének egyetlen módja. Ha Németország végigmegy az úton, s alkotmányvédelmi szervei teszik a dolgukat azzal, hogy a törvényeket használják, azzal példát mutat az illiberális fasiszta rendszerek elleni védekezés egyetlen hatékony módjára. Feltalálja az alkotmányos jogállam az alkotmányos jogállam védelmét (végre!), amelynek lényege, hogy használja az alkotmányos védelmet. Ez így zavarosan hangozhat, pedig erről van szó. A világ fasizálódásának oka, hogy fasiszta pártokat, melyek illiberálisnak szépítik magukat (az illiberális fasisztát jelent), nem tiltanak be, pedig a demokratikus alkotmányok ezt előírják. A magyar demokratikus Alkotmány is a hatalom kizárólagos birtoklására való törekvést, az alkotmányos rend megdöntését tiltotta. Ennek ellenére ez megtörtént: Magyarországon Orbán Viktor megdöntötte az alkotmányos rendet, egy új társadalmi rend létrehozását jelentette be 2010-ben, amiért az érvényben levő Alkotmány szerint abban a pillanatban őrizetbe kellett volna venni, megbilincselni, és az alkotmányos rend megdöntésének kísérlete miatt bebörtönözni. Ez volt a törvény.

Orbán Elon Musk kegyeit keresi az AfD pártfogásával

Miután Orbán kegyvesztett lett Trumpnál (s Orbán úgy tesz, mintha mi sem történt volna, hátha senki nem veszi észre), most megpróbál hízelegni annak az...

A Szuverenisták frakciójában van Orbán helye

Orbánt az orosz kapcsolatai és az orosz érdekek képviselete miatt nem vették be egyik szélsőjobboldali frakcióba sem, míg az AfD-féle új náci frakció kifejezetten oroszpártiakat tömörít, éppen olyanokat, mint a Fidesz, és amilyeneket az orosz titkosszolgálat pénzel. A Szuverenisták elnevezés Orbán kifejezése, akár jogdíjat is kérhetne érte a náciktól. Az új frakció elnevezése világossá teszi, hogy Orbán új kódja, a "szuverenizmus" nácizmust jelent. Az Orbán-rezsim élenjár a szuverenista ideológia megalkotásában, az egész Orbán-rendszer ezzel azonosítja magát, olyannyira, hogy Szuverenitásvédelmi Hivatala is van. Így érthetetlen, hogy a mindenhonnan kikosarazott Orbán miért nem csatlakozik hozzájuk. Felesleges ez a szégyenlősség, mert az Orbán-rendszer ideológiailag már régen elszakadt az európai szélsőjobboldaltól, amely még mindig tiszteletben tartja a liberális demokratikus alkotmányosságot és a demokratikus jogállamok létezését. Orbán valóban meghaladta már ezeket, pontosabban azoknál is sokkal mélyebb szintre süllyedt, a nácik szintjén áll.

Merkel menekültpolitikája kiállta a választási próbát – új pávatánc kell

A szélsőjobb erősödése, a jobb- és baloldali néppártok gyengülése sem volt elég, hogy ne Angela Merkel legyen - immár negyedszer - Németország kancellárja.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékAfD