2025, december5, péntek

Tag: áldozatok

Egyre súlyosabb gyanút rejthetnek Trumpról az Epstein-akták

Sorra kerülnek elő hangfelvételek, videók és fotók. Nyilvánosságra jutott, hogy a főügyész Pam Bondi tájékoztatta Trumpot, hogy szerepel a neve az aktákban, ami még semmit nem jelentene, hiszen bármilyen vonatkozásban szerepelhetne. Az még nem jelent bűnösséget. De Trump ezt is letagadta, mint aki fél valamitől és többet tud, mint ami az aktákban van. Trump korábbi rajongói, akiket már meg is tagadott emiatt, nem tudják és nem akarják elengedni az ügyet, mert ez a szélsőjobboldal összeesküvéselméleteinek középpontjában áll, mivel pedofíliával és gyerekkereskedelemmel gyanúsítják tíz éve a demokrata elitet, s most már vannak olyan republikánusok is, akik tudni akarják Trump szerepét az ügyben. A demokraták érthetően szeretnék, ha kiderülne az igazság, lelepleződnének a valódi bűnösök és felelősök, s kipukkanna a "liberális pedofilokról" szóló szélsőjobboldali konteó és hazugságcunami is. Nem beszélve arról, hogy az egész ügyben a leggyanúsabb maga Trump, mint Epstein legközelebbi barátja és üzlettársa. Az ügy koronatanúja nyilvánvalóan Ghislaine Maxwell, Epstein életben levő volt társa, aki jelenleg húszéves börtönbüntetését tölti a szexkereskedelemben játszott szerepe miatt, aki nagyon jól ismeri Trump és Epstein kapcsolatát. Epsteint valóban szerette, és nem biztos, hogy elhiszi az Epstein öngyilkosságáról szóló hivatalos állítást, amikor Trump volt az elnök. Az Igazságügyi Minisztérium magas rangú tisztviselője, Todd Blanche főügyész-helyettes hamarosan találkozik Ghislaine Maxwell-lel, hogy megkérdezze, „mit tud” más potenciális szexuális zaklatókról. Mivel Todd Blanche Trump embere, a látogatás nyilvánvalóan csak Trump érdekeit szolgálja, hogy le tudja zárni az ügyet. Inkább az elhallgattatás a célja.

Fabinyi Tamás Balog helyett is bocsánatot kért a gyerekektől, ez a református egyház legnagyobb szégyene

Fabinyi Tamás evangélikus elnök-püspök nemcsak saját felekezete, hanem az egyetemes Egyház és a kereszténység nevében kért bocsánatot a gyermekotthonok áldozataitól, akik pedofilok szexuálisan bántalmazást...

A Fidesz belerúgott Azahriahba, mert nem szereti a pedofíliát, és félnek tőle, mint a tűztől

Miután Baukó Attila, művésznevén Azahriah is csatlakozott a Hősök terére meghirdetett tüntetéshez, amely a gyermekek védelméről és a pedofilokkal szembeni fellépésről szól, hasonló támadás indult meg ellene, mert láthatóan félnek tőle, mint a tűztől. Azahriah a rezsimnek soha nem lehetne Tóth Gabija, de megpróbáltak úgy tenni, mintha övék lenne. Azahriah a tüntetéshez való csatlakozásával átlépte a fasiszta rezsim tűréshatárát, amely megpróbálta lenyúlni. A diktatúra eljátszotta a "lázadó fiatalokkal" szembeni megértő vén jófejet, aki még az ellene irányuló lázadást is saját dicsőségének tekinti. De ez a tüntetés még bármi, a fasiszta államcsíny óta a legjelentősebb társadalmi tiltakozás lehet. A tüntetéssel szembeni ocsmány propaganda szürreális szintézise a Mandineren jelent meg, amit mi kezdettől echte náci médiumnak tartunk, amiképpen az is, viszont a Fidesz lényege jelenik meg benne. A tüntetés ellen írott Központi Förmedvényt a beszédesen "Alapjogokért Központnak" elnevezett szellemi dögkút "vendégszerzője" jegyzi.

Netanjahu esztelen bosszúja nem használ Izraelnek

Nem vagyunk naivak, tudjuk, hogy a Hamasz saját lakosságát élő pajzsként használja, nők, gyerekek, öregek, betegek, kórházak, óvodák és kórházak mögé bújnak, ami lehetetlenné teszi, hogy minden törekvés ellenére ne legyenek civil áldozatok. De ez nem azonos azzal, hogy nem látjuk a híres Moszad működését, hogy a támadások célzottan a Hamasz terroristái ellen irányuljanak, hanem tízezer számra ölnek válogatás nélkül. Az október óta eltelt idő elégséges arra, hogy a terrorista tömegmészárlás okozta sokk és harag elmúljon, az agyat elöntő vér lecsillapodjon, és az indulatot felváltsa az ésszerűség. Ez nem azt jelenti, hogy a Hamasz terroristáival szemben a legkisebb engedményt kellene tenni, ellenkezőleg: az utolsó szálig felelősségre kell vonni és meg kell büntetni őket. De a civil lakosságot, nem lehet válogatás nélkül legyilkolni, függetlenül attól, mi van a fejében. Nem lehet azon az alapon gyerekeket megölni, hogy terrorista lenne belőlük. Az sem elég magyarázat, hogy a Hamasz áldozta fel őket, mert lehiggadva Izraelnek túl kell járnia az eszükön, nem süllyedhet a szintjükre, nem sétálhat a csapdájukba, és nem ölheti halomra gyerekek tízezreit. Erre nem indok az sem, amit a Hamasz tett. Izrael elbizonytalanítja így saját támogatóit a világban, védhetetlenné teszi az antiszemita igaztalan támadásokat is. Ahogy a holokauszt után a nácikat levadászták. Eichmant nem úgy fogták el, hogy bombát dobtak Argentinára. Ahogy a müncheni olimpián megölt sportolók gyilkosai nem tudtak elbújni a világ egyetlen szegletében sem, s mindegyiket likvidálták. Ezt szeretnénk látni, ezt a szakszerű, pontos, precíz munkát, nem a vérgőzös bosszút és válogatás nélküli öldöklést. Ez nem méltó Izraelhez. Mennyivel lesznek akkor különbek az ellenségeiknél? Az izraeli lakosságnak és politikusoknak kellene megérteni, hogy a háború első szakasza lezárult. Netanjahu leszerepelt, felelősségre kell vonni, véget kell vetni a manipulációinak, és Izraelhez méltó módon újraszervezni az ország védelmét és a Hamasz elleni háborút. Ha népirtást követnek el Netanjahunak kösöznhetően, meghasonulnak önmagukkal. A Hamasz győz, ha a világot elborítja az antiszemitizmus, ami ellen még védekezni sem lehet.

A Hamasz célja a minél több palesztin áldozat

Ha valami jellemző és tipikus képet kellene mutatni a Hamaszról és palesztin támogatóiról, akkor a barbár népirtáson kívül azokat a képeket kellene megmutatni, amikor...

A Hamasz érdeke volt a gázai kórház lebombázása

A Hamasz érdeke volt, hogy Izraelt elszigetelje a világtól, és megakadályozza Biden elnök tárgyalásait arab vezetőkkel. A gázai kórház felrobbantása és a többszáz áldozat megtette a kívánt hatást, az arabokkal tervezett csúcstalálkozó Jordániában elmaradt. Az amerikai diplomácia kezdettől önmérsékletre és megfontolásra inti Izraelt, most lőnének kórházra? Izraelnek nem volt érdeke a Biden-látogatás célkitűzéseinek meghiúsítása. Az egységfront megteremtése a Hamasz ellen mindenki érdeke. A Hamasz ennek meghiúsítására áldozta fel a lebombázott kórházban levőket. Az izraeli kormány mindent megtett, hogy a civil lakosságot kimenekítse a Hamasz elleni támadások területéről. Miért lőtt volna máshova?

Kövér megemlékezett kommunista elődeiről és elítélte az oroszok magyar ügynökeit

Rendkívül haladó beszédet mondott Kövér László házelnök a kommunizmus áldozatainak emléknapján. Szép is az, amikor az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének, a kommunista párt központi...

Minden nézőkkel rendezett futballmeccs gondatlanságból elkövetett emberölés

Jönnek egymás után a naponta rekordnak számító adatok a fertőzöttek és a halottak számáról. Magyarország miniszterelnökét ez nem érdekli. Nem érdeklik a magyar emberek,...

A New York-i érsekség 100 millió dollárt fizet a papok áldozatainak

Az első ütemben 144 áldozatot kártérítenek. A szexuális zaklatások húsz-harminc évvel ezelőtt történtek gyerekek ellen, az elkövető papok többsége már nem él.

Orbán: a Nyugat tehet az orosz bolsevizmusról

Sikerült megint meggyalázni a megszálló oroszok és a bolsevik rendszer áldozatait. Azt soha nem gondolták volna a sírban nyugvók, hogy a Nyugat áldozatainak nevezik majd őket.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékáldozatok