2025, december5, péntek

Tag: bizonyíték

Ugyanaz a csőcselék mentalitás csinált Semjénből pedofilt, mint amelyik Magyar Péterből messiást

Dobrev Klára felajánl 5 millió forintot annak, aki bizonyítékot szolgáltat? Hány hamis tanú hajlandó 5 millió forintért az anyjára is vallani, hogy ő a Zsolti bácsi. Bízzunk a javítóintézet nevelő hatásában, de a Szőlő utcában fiatalkorú bűnözők voltak, akiket nem szeretnénk így ismeretlenül megítélni, de közülük nem akadhat valaki, aki 5 millióért bevállalja Semjént? Aztán csodálkoznak, hogy ugyanez a mentalitás egy korrupt fideszes szélhámosnak elhisz mindent, mert az is Orbán bukását szolgálja. Most már mindenkinek aljasnak kell lennie? Muszáj Magyar Péterrel versenyezni a parlamentbe jutásért? Nem lehet, hogy akik éppen azért szavaznának a DK-ra, mert nem olyan, mint Magyar Péter és hívei, már nem fognak? Hol van a határ? Mostantól bárkit, bármivel meg lehet vádolni bizonyítékok nélkül? Erre rájátszik a magát függetlennek és demokratikusnak tartó sajtó. Nem attól lenne inkább hiteles, hogy még olyan rágalmazó gazembert is megvéd a rágalmaktól, mint Semjén, mert ezzel különbözteti meg magát a szélsőjobboldaltól és őrzi meg a demokratikus értékeket? Hol van emberi jogokra érzékeny egykori demokratikus ellenzék? A budapesti értelmiség? Tudjuk, hol van. Magyar Péter mellett. Mióta a hamis messiás megjelent, azóta hazudnak és félremagyaráznak. Ugyanazt teszik, mint a nívótlan tömeg, amely Semjént pedofilozza. De nem tesznek ellene semmit, mert ez is Orbán bukását szolgálja. Egy szinten vannak. Sugalmazni sem lehet. Beszédesen hallgatni sem lehet. Márpedig ezt teszik. Cinkosan összekacsintanak. Nem mentség, hogy perképesen nem lehet tetten érni az egyetértést, a bátorítást és a buzdítást. Nincs józan hang, amely tisztességet és korrektséget követelne. Csak a gyűlölet számít. A káröröm. Ez is az, mint amikor élvezik Magyar ízléstelenségeit.

Az ügyészség máris tagad, Magyarnak nyilvánosságra kell hozni a hangfelvételeket, ha vannak

A korrupció és hivatali visszaélés ügyében történt ügyészségi meghallgatás után az ügyet vizsgáló ügyészség a bizonyítékok megismerése, a Magyar Péter által ígért hangfelvételek meghallgatása...

Hiteltelen, ha Magyar nem hozza nyilvánosságra a kormánytagokról készült hangfelvételeket

Végezetül, a legfontosabb: a bizonyítékok, melyek kezdenek vészesen hasonlítani Columbo feleségére, akiről mindenki tudja, hogy van, de még nem látta soha senki. Magyar elárulta, hogy a korábban emlegetett bizonyítékok hangfelvételek, amelyeken több kormánytag is szerepel, de a félelmet nem ismerő leleplező nem mondta meg, hogy kik ők. Az is hiteltelen, miszerint a hangfelvételek azért nem voltak nála, mert "nem tudta, milyen ügyben hívták be". Két nappal ezelőtt azonban azt mondta, bizonyítékai vannak, melyeket "csütörtökön elő fog adni a Központi Nyomozó Főügyészségen". Nem tette. Pedig két napja egyértelműen a Völner-Schadl ügyről beszélt, és arra készült, hogy arról hallgatják meg. Most azt ígéri, egy hét múlva, március 26-án adja át a bizonyítékokat, hangfelvételeket, de azt mondta: "ha lehetősége van rá", akkor nyilvánosságra is hozza a bizonyítékokat. Mi az, ami ezt megakadályozza? Aki igazából borítani akar, és nekimegy a rendszernek, annak ezt már az első napon meg kellett volna tennie. De lehet, hogy miközben Magyar professzinális módon csigázza az érdeklődést (szivatja a nyilvánosságot), egy hét múlva sem fogjuk meglátni a bizonyítékokat, a magunk részéről fogadunk, hogy semmit nem hoz nyilvánosságra, Columbo feleségét most sem látjuk meg. Ezért nem tudja megítélni senki, hogy mit bizonyít, és mit tussolnak el. Csak hinni kell. Ez a legteljesebb mértékben bullshit, kamu, szivatás, hiteltelen bohóckodás. A leleplező az leleplez, az nem takargatja azt, amit tud, és nem rejti el a nyilvánosság elől a bizonyítékot. Magyart a nyilvánosság védheti meg, ennek ellentmond, hogy a nyilvánosságot nem avatja be. Ha a "törvényes" utat járja a törvénytelen rendszerben, akkor az nem "borítás". Az eredmény pedig borítékolható, amit Magyarnak tudnia kell. Ezért csak hülyíti a népet.

Trump emberei sem találtak bizonyítékot választási csalásra

Trump megszakítás nélkül azt állítja, hogy ő nyerte a választást, Nem Joe Biden, és hatalmas választási csalás történt. Szerencsére Trump az Egyesült Államok elnöke,...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékBizonyíték