2024, október5, szombat

Tag: Blikk

Orbán emberarcúnak szánt Blikk-interjúja is tömény hazudozás

A Fidesz hanyatlását mutatja, hogy a zombie interjúkhoz képest Orbán emberarcúnak szánt interjút adott a Blikknek, amelyben magánemberi arcát igyekezett megmutatni a híveknek. Az...

Maximum két évig kell még Magyar Pétert kibírni

Magyar cáfolta a korábbi állítását, hogy visszamenne Brüsszelbe az európai parlamentbe, de arról majd a nem létező pártja, az ernyőszervezete és az egyesülete (magyarul ő maga) fog dönteni, hogy ki legyen az EP-listavezető. Van egy fogadásunk, hogy meghajlik majd a többségi akarata előtt, és megmutatja a feleségének, hogy belőle lesz EP-listavezető. Hogy nem megy ki Brüsszelbe (ha az a párt, amelyiknek a bőrébe bújik, hogy résztvegyen a választáson, szerez egy képviselői helyet), az még változhat, ahogy Magyar állításai akár egyik napról a másikra változnak: sok felvételből lesz egy, kormánytagok helyett feleség, a többit már nem is mondjuk. Megnéznénk, ki az az ember, akit maga helyett küldene. Már csak azért is, mert az egyetlen Nagy Ervin színészen kívül még nem bukkant fel senki mellette. Ha nem Magyar lesz a listavezető, akkor nem szavaz ismeretlen pártra senki. Ha ő vezeti a listát, akkor az alatta levő demokratikus többség követeli majd, hogy ő menjen Brüsszelbe. El tudja ő látni onnan is a messiási feladatot Magyarországon. Ha mégsem így lenne, hanem ragaszkodna ahhoz az állításához, hogy 2026-ig otthon marad, hogy "visszavegye a hazát" azoktól, akikkel együtt közösen ellopták tőlünk, akkor az jó hír, mert azt jelenti: Magyar Pétert már csak két évig kell kibírni a hazudozásaival. Ha 2026-ban megkapja a Holdról is látható nyakast, akkor a nagyotmondásnak vége lesz.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékBlikk