2024, március28, csütörtök

Tag: demokrácia

Az Európai Parlament még mindig szépíti a diktatúrát, az ellenzék pedig becsapja az EP-t a pénzek ügyében

Orbán arra játszik, hogy a végén mindig az EU rántja el a kormányt, így év végén mégiscsak megkap egy borzalmas nagy összeget, és a liberális demokratikus országok polgárainak pénzén tovább gyalázhatja a liberális demokráciákat, terjesztheti a fasizmust, hirdetheti annak felsőbbrendűségét, hazudozhat a NER sikereiről, miközben kilopja a szemüket. A magyarokat pedig megtévesztheti, mintha ez mind az ő sikeres kormányzásának eredménye lenne. Az EP sincs tisztában az Orbán-rendszer propagandagépezetének goebbelsi erejével és hatásával.

Márki-Zay szerint a kihívói és kritikusai csak ellenzéki pártok ügynökei lehetnek

Márki-Zay Péter, az ellenzéki összefogás bukott miniszterelnök-jelöltje könnyen arcra eshet, ha a saját céljaira létrehozott mozgalmának közgyűlése kiszavazza az elnöki székből. Márki-Zay azzal a...

Trianon: a határon túli magyaroknak ma már előny, hogy nem Magyarországhoz tartoznak

Niedermüller Péternek igaza van, hogy míg a környező országokban megmaradt „a szabadság, a nyílt társadalom, az Európához való tartozás, a jobb élet, a jövő reménye”, addig itt „Orbán, a hazugságokra épülő politika, az olcsó ostoba nacionalista demagógia, a mindent eluraló korrupció megmaradt nekünk”. Egy szabad és nyílt társadalomban, egy európai országban sokkal jobb élni, mint egy korrupt, vezérelvű fasiszta diktatúrában, amelynek mintája a tömeggyilkos és népirtó, keresztényfasiszta illiberális Oroszország és a kommunista Kína.

A nyugati demokráciák erősödhetnek Putyin barbár háborúja miatt, kivéve Magyarországot

A tét nagy, a nyugati demokráciák polgárai megértették, hogy a szabadságukat veszélyezteti az orosz illiberális (ha valaki nem tudná, ugyancsak családvédő "keresztény") állam. Ezért másképp néz mindenki az oroszokkal szövetkező európai szélsőjobboldalra és Orbán illiberális fasiszta államára is. Orbán megértette, ha ma most nem áll a Nyugat mellé, akkor úgy kipenderítik, hogy másnap reggel az oroszok kopogtatnak Felcsúton a stadion portáján. Éppen ideje, hogy kijózanodjon a világ, és megértse Putyin, Trump, Orbán és társaik veszélyét, felismerje igazi arcukat.

Eddig egy embert nem lehetett a saját politikai oldalán kritizálni, most már van kettő

A "Márki-Zay-jelenség" kapcsán azt a teoretikus kérdést kell feltennünk, hogy a szabad sajtó árthat-e egy demokratikus politikusnak, érdemes-e megválasztani olyan embert, aki csak akkor...

Bartus László: Ami a magyar tananyagból kimaradt

A magyar gyerekdal mondja, "aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére. Pedig a rétes nagyon jó, katonának az való". Ebben benne van minden, ami a magyar élet rákfenéje, és ami megnyitja az utat mindig az önkényuralmi rendszerek felé. Egyszerre kell lépni, különben nem kapsz rétest, ami viszont jó. Megvonnak tőled valamit, ami neked fontos és jó, ha nem adod fel a személyiségedet, az egyéniségedet, az egyéni véleményedet, és nem azonosulsz a csoport, a többség véleményével és akaratával. Menetelni kell a többséggel, be kell állni a sorba, ha nem akarsz kirekesztést.

Kövér náci ideológia alapján tartja nemzetbiztonsági veszélynek az ellenzéket

Kövér László titkosszolgálati vezetőknek elmondott beszéde egy diktatúra elméleti alapvetése, amelyben a legnagyobb nemzetbiztonsági veszélynek a politikai ellenzéket tekintik. Demokratikus országokban egy ilyen beszéd...

Márki-Zay Péter szerint a cél szentesíti az eszközt

Mindenkinek az a mestere, akit követ. Márki-Zay mestere Machiavelli és nem Jézus Krisztus. A machiavellizmus tökéletes ellentéte a kereszténységnek. Márki-Zaynak az ő vallásossága is eszköz, ahogy Orbánnak is csupán eszköz a keresztény hivatkozás és frazeológia. Felkeresett egy katolikus püspököt, aki hajlandó volt fogadni őt. Miért? Belső lelki szükségletből? Nem, hanem számításból és érdekből. Felhasználta a papot is eszközként a cél érdekében, ahogy a keresztény hitet és vallást is felhasználja a hatalom megszezése érdekében. Miért is nem kéne ezt szóvá tenni?

Válaszút előtt a Momentum, a „se nem jobb, se nem bal” program megbukott

A Momentum ideológiai válságának alapja az, hogy soha nem tudta eldönteni, hogy jobboldali vagy baloldali párt. Azt csak a Márki-Zay-féle demagóg populista autokratikus karrieristák hiszik, hogy létezik "se nem jobb, se nem bal", mert ahol nincs se nem jobb, se nem bal, ott szélsőjobb van: diktatúra. Csak diktátor hajlamú emberek vonják kétségbe a jobboldal és a baloldal létezését, amivel valójában a pluralizmust szeretnék felszámolni. De a Momentum nem vezérelvű szélsőjobboldali párt, ezért ez az ideológiai zűrzavar inkább azonosíthatatlanná teszi őket.

A lengyelek megszabadulhatnak Orbán klónjaitól, miután átvette az ellenzék vezetését Donald Tusk

Ígéretének megfelelően végleg hazatér Lengyelországba Donald Tusk volt lengyel miniszterelnök, az Európai Néppárt leköszönő elnöke, s a legnagyobb ellenzéki párt, a Polgári Platform (PO) elnökeként készül a 2023-as lengyel választásokra. Tusk az Európai Néppárt élén kiváló munkát végzett, észrevétlenül tette hidegre Orbán Viktort, és a Néppárt szerencsétlenkedései után Tusk elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy Orbánt kidobták végre az Európai Néppártból.

Márki-Zay Péter gyengíteni akarja az ellenzéki összefogás kontrollját önmaga felett

Márki-Zay Péter megválasztott ellenzéki miniszterelnökjelölt azt javasolta az ATV műsorában, hogy az ellenzéki összefogás hat pártjának frakciói mellett hozzanak létre egy hetedik frakciót is,...

A pápa zártkörben kioktatta a magyar püspöki kart is demokráciáról, multikulturális szeretetről

Nemcsak Orbánt tette helyére Ferenc pápa, hanem a középkori feudális katolicizmusban megrekedt magyar katolikus püspöki kart is, akik nagyjából Bayer Zsolt propagandista és a...

Bartus László: Provokál-e egy zászló?

Fordított jelentést kapnak azok a jelképek is, melyek a szabadság ellen vannak. A kereszténység szimbólumai a zsarnokság szimbólumai lesznek emiatt. El sem lehet képzelni nagyobb öngólt annál, amikor a szivárványos kivilágításra piros-fehér-zöld nemzeti színű világítást adtak a magyar stadionoknak. Nem a magyar nemzeti színek az ellentétei a szivárványnak, vagy ha így van, akkor azzal a magyar nemzeti zászló a zsarnokság, az elnyomás, a szabadság ellentétének szimbóluma lesz. S mi van a magyar melegekkel? Ők nem férnek a magyar zászló alá? Ők nem magyarok?

Gyengül az illiberális tábor, Izrael is megszabadult Netanjahutól

Trump bukása után Netanjahu is elveszítette 12 éves uralmát Izraelben. Ezzel tovább gyengült a fasiszta illiberális világforradalom, amelynek leválthatatlan vezére a magyar Orbán Viktor....

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékDemokrácia