Egy régi vágású fasiszta a digitális világban
Dönteni márpedig kellett. Mert Orbán tisztában lehet azzal, hogy egyetlen esélye, hogy az államcsínyt és az ország kirablását büntetlenül megússza, s elvonuljon a lopott pénzzel (a családjával együtt), ha Magyarnak adja át a hatalmat. Ha büntetlenül, a fasiszta rendszerét érintetlenül hagyva, szeretne visszavonulni a lopott vagyon megtartásával, itt az alkalom.
De a hiúsága erősebb a józan számításnál. Ebből pedig két dolog következik: Magyar hívei nyugodtan felkészülhetnek a következő Orbán-kormányzásra, a szörnyeteg messiásukkal súlyosbítva. A másik pedig az, hogy Orbán nem hagy más esélyt a népnek: rendszerét csak lázadás útján lehet megdönteni, aminek felelősségrevonás lesz a vége (ha Magyar eltűnik).
Az illiberális fasiszta gyűlöletbeszéd középpontjában a várakozásnak megfelelően az orosz propaganda állt, emellett az öreg antidemokraták szövetségének digitális "forradalma". Ez utóbbi érdemel néhány szót, mert maga a próbálkozás azt bizonyítva, hogy fogalmuk sincs, ez mit jelent. Ezért ez annyira nevetséges, mint Röfi az ólban kalappal a fején.
Orbán egy régi vágású fasiszta, akinek idegen világ az internet és a közösségi média. Ezt nem lehet megtanulni, ebbe születni kell. Ha ugyanazt a régi vágású fasiszta stílust viszi az internetre, az semmi változást nem jelent. Márpedig ő nem tud mást, mert nem született bele. Belőle soha nem lesz digitális influenszer. Ez nevetséges erőlködés.
Abban is téved, amikor azt képzeli, hogy a régi Fidesz és az új Fidesz (Tisza) között ez a különbség, s a hátrányt itt kell ledolgoznia. Magyar kétségtelenül egy közösségi médiába született influenszer, de "sikerét" nem ennek köszönheti, hanem ennek ellenére. Taszító, amit csinál, még a fanatikusai is rákényszerülnek, hogy mentegessék magukat miatta.





