2024, december22, vasárnap

Tag: egyházüldözés

Mederbe került az Iványi Gábor melletti segélykoncert

A kialakult helyzetben Iványi Gábor tisztázó beszélgetésen megállapodott a szervezővel, a Marika néni Facebook-oldalt működtető Sebestyén Józseffel az együttműködés feltételeiről és a segélykoncert koordinátáiról. A megállapodás rögzítette, hogy a rendezvény az Iványi Gábor egyháza által fenntartott Oltalom Karitatív Egyesület és intézményei megsegítésére szerveződik. Cikkünk nyomán Sebestyén József már jelezte, hogy új plakátot készítenek. Ezen a plakáton már az eredeti kezdeményezésnek megfelelő programot hirdetnek, nem mellőzik Iványi Gábor és a MET nevét. Minden adomány, benne a rendezvény költségeire fizetett pénz is az Iványi Gábor egyháza által végzett tevékenységet támogató Szalmaszál Alapítvány számlájára kerül, amit nem használhatnak más célra. Nincs magánszámla. Az is rögzítésre került, hogy a fellépők kérésére pártok és politikusok nem szólalnak fel. Erről Iványi Gábor adott tájékoztatást egy rövid videóban, amelyet Sebestyén József feltöltött a "Marika néni" Facebook-oldalra. Ezzel fellépésünknek köszönhetően mederbe került a rendezvény, visszazökkent a szervezés az eredeti kerékvágásba. Reméljük, hogy a szeptember 20-án a Blaha Lujza Téren megrendezésre kerülő segélykoncert sok embert megmozgat, a jótékonysági koncert neves előadói sok embert tiltakozásra és adakozásra

Ahol Iványi Gábort és Donáth Annát gyanúsítják erőszakkal, ott senki nincs biztonságban

Az eljárást végző fegyveres adóellenőröket az idős lelkész és a törékeny politikusnő nem fenyegette, nem bántalmazta, munkavégzését nem akadályozta meg, nem követett el sem fizikai, sem lelki erőszakot. Iványi Gábor és Donáth Anna egy ujjal nem ért senkihez, nem fenyegetett senkit, nem kényszerített senkit bármire. Iványi Gábor csupán a jogait akarta gyakorolni egy olyan erőszakos cselekmény közben, amit semmi nem indokolt. Iványi Gábor és egyháza ellen évek óta zajló erőszak csúcspontja volt a demonstratívan és fenyegetően megtartott házkutatás, aminek semmi más célja nem volt, csak a lejáratás és a megfélemlítés. Ez fizikai erőszakkal történt. Donáth Anna semmit nem tett, mint védte az idős barátját, az ártatlanul meghurcolt lelkészt, egyetlen mozdulata nem irányult hivatalos személy ellen, és semmiféle erőszakot nem követett el a fegyveresekkel szemben. Maga az eljárás is hatalommal való visszaélés, megfélemlítés és fenyegetés, nyílt erőszak a hatalommal szemben be nem hódoló lelkésszel és az Orbán-rendszer pénzügyi támogatását megakadályozó volt EP-képviselő ellen. Ezt az Európai Parlament is kimondta, amikor nem függesztette fel Donáth Anna mentelmi jogát. Miután Magyar Péter a demokratikus ellenzék helyett hét utcáról összeszedett embert jutattott hamis ígéreteivel az Európai Parlamentbe, a Fidesz nem feledkezett meg arról, hogy Donáth Annát már nem védi a mentelmi jog.

Százmilliárdokat adnak a kínai egyetemre, és minden pénzt elvesznek Iványi Gábor iskoláitól

A magát "kereszténynek" és "nemzetinek" nevező Orbán-rezsim százmilliárdokat költ (és a fenntartását is vállalta) a kínai kommunista diktatúra egyetemére, eközben magyar hajléktalanok és hátrányos helyzetű gyerekek iskoláitól elvonják a maradék állami támogatást is, mert Iványi Gábor egyháza működteti azokat. A kínai kommunista párt és propagandája fontosabb Orbánnak, mint a hátrányos helyzetű magyar gyerekek oktatása, a kínai kommunisták fontosabbak neki, mint Iványi Gábor és keresztény egyháza. Az ok a személyes bosszú, hogy Iványi Gábor nem legitimálja őt.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékEgyházüldözés