2024, december18, szerda

Tag: Ep-képviselők

Magyar „őszödi beszéde” a legújabb Vogel-hangfelvétel

Magyar elhallgatta, hogy agyhalottakat indított az EP-választáson, agyhalottakra szavazott 1,3 millió megvezetett, becsapott ember. Akiket megválasztatott, azokról az a véleménye, hogy mindegyik tehetségtelen, mindegyik antitalentum, bevallotta azt, hogy alkalmatlanok mindenre, ő ennek ellenére EP-képviselőket belőlük belőlük. Ez egy beismerés. Magyar ezzel elismerte, hogy hozzá nem értő, dilettáns, alkalmatlan és agyhalott bábok a "Tisza Párt" EP-képviselői, akik a felvétel szerint havi 10 millió forintért hallgatnak és tűrik el azt, hogy Magyar még azt is megtiltja nekik, hogy beszéljenek. Magyar saját elmondása szerint olyan emberekre szavaztatott 1,3 millió embert, akik totál akalmatlanok. Ne feledjük, hogy a fővárosi közgyűlésben, ahol magyar megbénította a főpolgármestert, akit az ellenzék választott, és helyette a fideszes Vitézy Dávidot támogatja, ott ugyanilyen kézzel vezérelt "tiszás" képviselők ülnek és szavazgatnak Magyar utasítására. Magyar csak megsokszorozza önmagát ezekkel kesztyűbáb emberekkel, csak többséget alkot velük. Miközben az egész egyetlen egy ember. Ez szélhámosság, csalás, törvénytelenség, a jog cinikus kijátszása felbérelt emberekkel. Ehhez képest Stadler József tisztességes ember volt, aki sörösüvegek felvásárlásából lett milliomos, s visszaigényelte az áfát Leonardo da Vinci Utolsó vacsora című freskójáért, ami szerinte egy Leonardo nevű ukrán festő képe volt. Döbbenetes, hogy a magát függetlennek nevező ellenzéki sajtó szó nélkül elmegy Magyar Péter "őszödi beszéde" mellett, mert ez az. Magyar Péter elárulta magát, lebukott, kiderült a szélhámossága, s ezzel együtt az is, hogy becsapja és szédíti a választókat. Ezek után Magyar nemcsak emberileg lepleződött le, hanem politikusként is megbukott.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékEp-képviselők