2025, december5, péntek

Tag: értékek

Orbán és a magyaristák egyformán „mestertervről” beszélnek a Pride kapcsán

Ugyanez igaz mindenkire, nemcsak az LGBTQ+ közösség tagjaira: faji, vallási, származási és nemi alapon senkit nem lehet megkülönböztetni, megbélyegezni és kirekeszteni, jogait korlátozni. Ennek kifejezésére ad alkalmat, hogy a legüldözöttebb kisebbség egyenlősége és jogai mellett kiáll mindenki. Nemcsak a kisebbséghez, hanem a többséghez tartozók is. Aki ezeket az értékeket nem fogadja el, azok mellett nem áll ki, az nem lehet demokratikus ország vezetője. Aki szélsőjobboldalnak udvarolva megtagadja a közösséget a szabadságot ünneplőkkel, s neonáciknak tesz gesztusokat, az nem demokrata, hanem szélsőjobboldali. Magyar Pétert ezen az alapon megvédeni és mentegetni, becstelen és hazug dolog. Mindezt pedig valamiféle "zsenialitásnak" és "mesteri" húzásnak bemutatni, megegyezik a Fidesz propagandagépezetének hazugságaival, az orbáni "mesterterv" színvonalával. Ez azt jelenti, hogy Magyar balliberális értelmiségi tábora feladta nemsak a józan ítélőképességét, az elveit és a tisztességét, hanem a morális iránytűjét és a normális eszét is. Semmivel nem különbek, mint Orbán és a fideszes propagandisták. Nem véletlen, hogy az ellenzéki "messiás" személyében egy fideszes propagandista csicskásai lettek. Ennek súlyos következményei lesznek, mert ilyen önfeladást, népbutítást és hazudozást nem lehet csak úgy megúszni. Erre éppen úgy nem lehet országot építeni, mint a Fidesz hazugságaira sem. Magyar állítólagos mesteri húzása és zsenialitása abban a feltételezésben áll, hogy ezzel a neonáci szélsőjobboldali szavazókat is megnyerte, miközben a baloldali liberális demokrata szavazókat sem veszítette el. Ezt honnan veszik? Ha egy homofób neonácinak a Pride-ot betiltó Orbán, vagy a nevetséges hazugsággal távolmaradó Magyar között kell választani, vajon kit választanak? Nyilvánvalóan a nyíltan homofób Orbánt, nem a kétszínű Magyart.

Bartus László: Az ellenzék ilyen mélyre még nem süllyedt

Az Orbán-rendszer ellenfelei alapvető tévedésben vannak. Azt gondolják, ha minél nagyobb engedményeket tesznek, annál könnyebben megszabadulnak Orbántól. Azt hiszik, ha minél inkább feladják az...

Az Európai Unió Orbán és Putyin foglya lett

Az EU-nak éppen abban kellene engednie, ami a lényege. Ha megnyitja a pénzcsapot, saját értékeiről mond le, ez is Orbán célja. Jogállamnak minősít egy nyilvánvalóan önkényuralmi rendszert, feladja a felvilágosodás értékeit, és legitimál egy fasiszta diktatúrát. Ezzel saját alapjait kérdőjelezi meg. Ha egy ország meghasonlik magával, az elpusztul. Ha az EU lemond a felvilágosodás értékeiről, ha zsaroló bűnözőnek engedve, jogállamnak minősít egy primitív diktatúrát, akkor elpusztul. A zsarolónak pedig azon kívül, hogy pénzt szerezzen (mert szétlopta és csődbe vitte a saját országát), épp ez a célja: bebizonyítani, hogy az EU-nak nincsenek értékei, hogy pusztulásra van ítélve a liberális demokrácia. Ha az EU-nak nincs más kiútja, mint engedni a zsarolásnak, akkor ki kell mondania, hogy Orbán fasiszta diktatúrájának, Európa új Hitlerének foglya lett. Akkor előbb erre a helyzetre kell megoldást találnia, a zsarolót kiiktatnia, saját értékeit megőriznie, és győzelemre vinni. Nem Putyin láncos kutyájának, egy primitív tolvaj fasiszta bűnöző zsarolásának engedni.

Orbán úgy akarja meghódítani Európát, hogy szembefordítja Amerikával

Orbán azt a hazug és hamis látszatot próbálja kelteni, és nyilván erre épül majd az európai parlamenti kampány, mintha az amerikai jelenlét és az amerikaiakkal való szövetség tenné kötelezővé a liberális demokratikus államformákat Európában, de Európától ez idegen, az európai gyökerek Orbán fasiszta önkényuralmi rendszerének ideológiájával azonosak. Ezzel akarja Orbán "felszabadítani" Európát Amerika szellemi és ideológiai elnyomása alól. Orbán ezzel olyan fába vágta a fejszéjét, amely a világ stabilitását és biztonságát jelenti. A transzatlanti együttműködésbe akar éket verni, le akarja választani, szembe akarja fordítani Amerikát és Európát, hogy az amerikaellenes populista hazugság Európában szélsőjobboldali fordulatot eredményezzen. Ehhez az kell, hogy Európa az egyetemes értékeket elvesse, amerikai értékeknek nyilvánítsa, ami idegen tőle. Orbán programot adott ezzel az európai szélsőjobboldalnak, az Amerikáról való leválás programját. Európa identitását a keresztényfasizmussal azonosítva, amit a szélsőjobboldal képvisel. Orbán éket akar verni a transzatlanti demokráciák kapcsolatába, ezzel szét akarja verni a demokratikus, szabad nyugati világot. Ki akarja terjeszteni a "szuverenitási" harcot egész Európára, a szuverenitást a demokratikus értékekkel szemben határozva meg.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékértékek