2024, december18, szerda

Tag: európa

Orbán Trumpnak képzeli magát Európában

Orbánt magával ragdta az eufória Trump választási győzelme kapcsán. Trumpnak képzeli magát Európában, pedig őt senki nem választotta meg erre, nem lett Európa vezére, és a csőd szélén táncoló, elszegényedett és jelentéktelenné tett Magyarország nem Amerika. Pedig Orbán ezt akarja előadni Trumpnak, és elhitetni vele, hogy Trump Amerikában, Orbán pedig Európában rombolja le a civilizációt, a demokráciát és a szabadságot, visszatérve az egykori rabszolgatartó, rasszista és konföderációs Amerikához, illetve a fasiszta Európához. Nekik ez az amerikai és az európai nagyság ideje, amit visszahoznának, de Magyarország kivételével ezt még sehol nem sikerült, sehol nem követelik tömegek, hanem gyerekeket ijesztgetnek vele. Magyarország neve és mintája, mint fenyegetés hangzik el mindenhol.

Fasiszta jellege miatt állították le Orbán gyűlését

Orbán mindig keres valamilyen alkalmas szerveződést, amelynek bőrébe bújhat, így az amerikai CPAC-ot, Európában most a transzatlanti NATCON-t, ezeket informálisan átveszi, kisajátítja és saját tartalommal tölti meg, magyar (köz)pénzt állít mögé és a szolgálatába állítja őket. Ezzel a technikával alakítja át a létező szervezeteket és leplezi el a valódi célt. Brüsszel jó döntést hozott, de nem azért szakította félbe a konferenciát, amelynek alig akartak magáncégek is helyszínt biztosítani, mert érzékelik, hogy ez a szuverenitásuk és a szabadságuk ellen irányuló fasiszta támadás, olyan szélsőjobboldali gyűlés, amelynek az a célja, hogy Európában a szélsőjobboldalt és az új típusú fasizmust hatalomra juttassa. Az igazság az, amit mondtak, hogy várható volt az antifasiszta ellentüntetők támadása, ami ezeket a NATCON gyűléseket kíséri rendszeresen a demokratikus világban. Valóban a zavargások elkerülése miatt oszlatták fel a provokatív, emberi jogokat sértő és gyalázó, szellemiségében náci és fasiszta gyűlést a rendőrök. Nem a szólásszabadságot sértették.

Már biztosan Putyin szervezte a terrortámadást, mert elkezdték az ukránokra kenni

Ez megtörtént, a színjátékban ott tartunk, hogy az orosz "nyomozók" kitartó és nagyszerű munkájának köszönhetően megtalálták az iszlám terroristák mögött az ukrán megbízókat, akik annyira amatőrök voltak, hogy banki átutalásokat is hagytak maguk után. Most jön az orosz közvélemény hergelése, az ukránok megvádolása, a hisztérikus hangulat gerjesztése, az erős orosz nemzet erős vezetőjének ígérete, hogy megbosszulja a terrort, s utána jöhet az aljas terv végrehajtása. A KGB-s agy nem tud másképp gondolkodni, csak ahogy megtanították. Semmi újat nem tud kitalálni, a 20. században él és gondolkodik. A hadsereg bevetése és a primitív öldöklés is ehhez tartozik. Ma már egy puskalövés nélkül lehet háborúzni eredményesebben.

Az oroszok szervezték a Trump-Orbán találkozót

A fő üzenet az a hazugság volt, hogy Trump alatt béke volt, és Trump alatt béke lenne. Ez az orosz világuralom "békéjét" jelenti, mert Trump alatt azért volt béke, mert Trump alatt az oroszok azt csináltak, amit akartak. Trump az ő emberük, aki mindent átadott nekik. A Trump alatti béke azt jelenti, hogy az oroszok nem kényszerülnek háborúzni, anélkül ad és enged át nekik Trump mindent, beleértve Európát is. Az oroszok Trump idején készültek fel Ukrajna megtámadására is, ami három nap alatt, ellenállás nélküli lett volna, ha Trump az elnök. Európa azonban Trump második lehetséges ciklusára nem úgy készül, mint az elsőre. Máris megkezdték az előkészületet arra, hogy Putyinnal szemben akkor is megvédjék magukat, ha Trump a NATO-t megbénítja és Amerika nem teljesíti a vállalt kötelezettségét. Ezért elkerülhetetlen a Putyin-Trump-Orbán trió esetében a III. világháború. Az amerikai Trump-szavazók nincsenek tisztában azzal, hogy Trump az oroszok oldalára állna, s azzal sem, hogy az oroszok legfőbb vágya az orosz zászló kitűzése a Fehér Házra.

Az oroszok máris vérszemet kaptak, mert Trump megállította az ukrán segélyt

Senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy megválasztása esetén Trump betartja az ígéretét és magára hagyja a NATO tagországait, ezért cseppet sem kizárt, hogy Putyin megtámad NATO-tagországokat, európai országokat is. Putyin másoknak tulajdonítja, amire ő maga készül: évértékelőjében azt állította, NATO országok csapást akarnak mérni a területükre. Ha nem lesz NATO, és beindul a "béke" propaganda, hogy ha nem muszáj, akkor senki ne avatkozzon be, ha Putyin megtámad egy országot, akkor magára marad mindenki, Putyin egyenként leszalámizhatja őket. Szokás szerint későn határozhatják el az összefogást, és azzal megérkezett Putyin, Orbán és Trump álma, a III. világháború.

Szijjártó a Kreml ügynökeként altatja a NATO-t

Szijjártó már nem is leplezi önmagát és a Kreml szolgálatában végzett orosz ügynöki tevékenységét, amelynek célja, hogy Moszkva propagandájával elaltassa a NATO-t, a nyugati...

Nincs magyar nemzeti érdek Ukrajna támogatásának akadályozásában

Orbán kitalált hivatkozásai hazugságok. Semmiféle magyar nemzeti érdek nincs mögötte, mert Ukrajna nem a magyaroktól veszi el a pénzt, a magyarok nem Ukrajna miatt nem kapják meg az uniós pénzeket, hanem Orbán miatt. Ukrajna támogatása magyar nemzeti és összeurópai érdek, amiből a magyaroknak is ki kell venniük a részüket, mert az oroszok először Magyarországra vonulnak be, ha Ukrajna nem tudja megvédeni magát. Ezt kevesen hiszik, pedig így lenne, amit Orbán kénytelen lenne tudomásul venni, még a NATO-t sem venné igénybe. Orbánnak semmi mozgástere nincs az oroszok kezében, csak az orosz érdekek felé mozoghat. Láttuk az eligazításon, amikor Putyin Pekingbe rendelte. Orbán az oroszok csapdájába került az illiberalizmussal, semmi önállósága nincs, ezért az orosz fennhatósághoz igazodik, és abból akar előnyt kihozni: az oroszokban reménykedik, nem tehet mást, az orosz győzelemhez igazítja a terveit. Orbán ezt akarja, orosz megszállást, világháborút, a demokratikus világrend bukását és összeomlását. Elmebeteg, pszichopata, aki azt hiszi, hogy ebből győztesen jöhet ki, és a hatalma, a vagyona nőhet. Nincs is más lehetősége, számára nincs visszaút. Magyarország nemzeti érdeke az uniós támogatás elfogadása, Ukrajna segítése és az Orbántól való szabadulás lenne. Orbán hazudik, Magyarország nemzeti érdekei ellen tesz, saját háborús céljait és hatalmi törekvéseit érvényesíti, Magyarország és Európa kárára.

Orbán Európa diktátora lesz?

Amit ezekben a pozíciókban meg lehet tenni, amivel ártani és rombolni lehet, amivel az oroszok érdekeit segíteni lehet, amivel Európát, a demokráciát és a szabadságot hekkelni lehet, azt Orbán gátlástalanul megteszi, ebben biztosak lehetnek Európa vezetői. Európa legnagyobb ellensége veszi át az EU soros elnöki tisztét , s ha nem tudnak az uniós vezetők megegyezni, az Európai Tanács elnöki tisztét is. Ez olyan, mintha a kígyót beengednék baromfiadvarba, a rókát a tyúkólba, a farkast a bárányok közé. Orbán véres ragadozó, aki az életét tette fel arra, hogy lerombolja és megsemmisítse a jogállami demokráciákat. Miközben mindenki a száját tátja, Orbán már azon dolgozik a háttérben, milyen ügyeket siklat ki, milyen ügyeket helyez előtérbe és a szokott módon milyen hazugságokba csomagolja a fasiszta ideológiát és az autokráciát. Európa biztos lehet abban, hogy iszonyatos pusztítást végez, nem múlik el nyomtalanul az "elnöksége". Nem mondhatjuk, hogy legalább megismeri Európa Orbánt, a fasisztát, ami nem árt, mert Orbán a liberális demokráciák frazeológiájával képes előadni az uszításait és az illiberális keresztényfasiszta állammodellt. Orbán kap fél évet arra, hogy megváltoztassa Európa gondolkodását, lerombolja a felvilágosodás értékeit és fasizálja a kontinenst.

Orbán kikényszeríti az EU-ból, hogy megoldást találjon ellene

Ez nyílt terrorizmus, egy önkényuralmi rendszer, ahogy a valóságot puhítók szeretik mondani, egy autokratikus rendszer, valójában egy diktatúra terrorizálja és markában tartja az Európai Uniót és egész Európát. Nem mellesleg az orosz maffiaállam, Putyin szolgálatában, s Európa, a szabad Nyugat elpusztítására. Ez abszurd és elfogadhatatatlan. Az élet meghaladta az EU alapítóinak elgondolásait. Senki nem számított arra, hogy majd fasiszta fordulat állhat be egy uniós tagállamban, akitől nem lehet megszabadulni, nem lehet korlátozni, ellenben egy fasiszta diktatúra terrorizálhatja egész Európát a demokrácia nevében, az uniós vétójoggal visszaélve. Ezt a hibát korrigálni kell mielőbb, mielőtt valami váratlan tragédia nem segíti hatalomra Orbán fasiszta szélsőjobboldali szövetségeseit. Orbán vagy Európa. Ez most már nemcsak a magyarok, hanem egész Európa választása. A magyarok Orbánt választották, Európa nem teheti ugyanezt. Különben lángba borul a világ és az oroszok a Szajnában mossák a véres csizmájukat. Nincs mire várni, be kell fejezni a trükközéseket és taktikázást.

A Trump Párt az oroszoknak adhatja Ukrajnát és Európát

Az nyilvánvaló, hogy ha az ukrán hadsereg a sikertelen ellentámadás után támogatás hiányában kapitulál, akkor az oroszok nem állnak meg a jelenleg elfoglalt területeken, hanem megszállják egész Ukrajnát, eltávolítják a széteső ukrán kormányt, s bosszút állnak az ukránokon az ellenállás és az okozott károk miatt. Erőszak, vér, szenvedés, halál, Orbán orosz barátainak teljes repertoárja következik. Ez nem minden, az oroszok máris további területek elfoglalásáról beszélnek. Orbán hazug állításaival szemben az ukránok fegyverletétele, vagyis a "béke", nem a III. világháború megelőzését jelenti, hanem annak veszélyét, mert az oroszok újabb támadása már a NATO közvetlen beavatkozását jelentheti, hacsak addigra nem a fasiszta bűnöző Trump lesz az amerikai elnök, aki úgy biztosítja a világbékét, hogy nem áll ellene az orosz terjeszkedésnek, hanem átadja a világot az oroszoknak.

Orbán úgy akarja meghódítani Európát, hogy szembefordítja Amerikával

Orbán azt a hazug és hamis látszatot próbálja kelteni, és nyilván erre épül majd az európai parlamenti kampány, mintha az amerikai jelenlét és az amerikaiakkal való szövetség tenné kötelezővé a liberális demokratikus államformákat Európában, de Európától ez idegen, az európai gyökerek Orbán fasiszta önkényuralmi rendszerének ideológiájával azonosak. Ezzel akarja Orbán "felszabadítani" Európát Amerika szellemi és ideológiai elnyomása alól. Orbán ezzel olyan fába vágta a fejszéjét, amely a világ stabilitását és biztonságát jelenti. A transzatlanti együttműködésbe akar éket verni, le akarja választani, szembe akarja fordítani Amerikát és Európát, hogy az amerikaellenes populista hazugság Európában szélsőjobboldali fordulatot eredményezzen. Ehhez az kell, hogy Európa az egyetemes értékeket elvesse, amerikai értékeknek nyilvánítsa, ami idegen tőle. Orbán programot adott ezzel az európai szélsőjobboldalnak, az Amerikáról való leválás programját. Európa identitását a keresztényfasizmussal azonosítva, amit a szélsőjobboldal képvisel. Orbán éket akar verni a transzatlanti demokráciák kapcsolatába, ezzel szét akarja verni a demokratikus, szabad nyugati világot. Ki akarja terjeszteni a "szuverenitási" harcot egész Európára, a szuverenitást a demokratikus értékekkel szemben határozva meg.

Putyin nemet mondott Orbánnak a békére

Úgy tűnik, hogy Orbán vagy két szék közül esik a pad alá, vagy olyasmit kell támogatnia, ami a kétszínű, kétkulacsos politikai játszadozásába nem fér bele. El kell köteleződni még jobban. Mi azt sem zárjuk ki, hogy Putyin a hosszútávú terveiben - Ukrajna felmorzsolása után - felvázolta Orbánnak a terveit: barátkozzon a gondolattal, hogy az orosz hadsereg bevonul a baráti Magyarországra, hogy megvédje Brüsszeltől és a liberális terrortól. Putyin Hegyeshalomnál tud legközelebb kerülni Európához. Cserébe Orbán megkaphatja Kárpátalját, de ez az ára. Ezt fogadtassa el a magyarokkal, kezdje el puhítani őket.

Orbán szerint buták az európai államok, ő pedig okos

A nagyon lassú és nagyon buta európai államokhoz képest, a nagyon gyors és nagyon okos Orbán államában tartósan és folyamatosan háromszor nagyobb az infláció, az arány pedig nem csökken. Orbán megrogyasztotta a magyar államot, kifosztotta, kirabolta, csődbe vitte, a keleti türk diktatúráktól pedig azt reméli, hogy mivel azokban a korrupció olyan, mint a levegő, ezért a velük való üzletelésből még többet lophat. Ez az ő okossága, a nagy nyugati államok "butasága" pedig az, hogy kerülik az ilyen korrupt országokat, mint a pestist, mert megfertőzhetik őket.

Kövér úgy védi a kereszténységet, mint a munkásőrség a proletárdiktatúrát

Nagyon kedves Kövér elvtárs figyelmessége, hogy megtartaná azt, ami nem az övé, és amihez semmi köze nincs, és amire sem ő, sem más ember nem képes, Isten pedig nem szorul rá, de nem erről szól a kereszténység, amiből ő legfeljebb a templom épületét látja, melyről megvan írva, hogy Isten nem lakik kézzel csinált templomokban. Ez az információ meglehetősen zavarba hozná házelnök elvtársat, ha tudna róla, hogy Isten azoknak az embereknek a szívében lakik, akik befogadják őt, és az ő Igéjét. Az Ige tartja meg a keresztényeket Kövér elvtárs, nem a párt.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékEurópa