Tag: fasizmus

Magyar a Fidesz újrakezdésére kéri a szavazatokat

Magyar hiába próbálja azt a látszatot kelteni, hogy rendszerváltó hangulat van, mert a március 15-i "Nemzeti menete" megmutatta, hogy Magyarországon nincs rendszerváltó hangulat. Mert azt még a kampányát teljes erővel támogató pszeudo-független sajtó sem merte állítani, hogy a "Tisza" menetén több ember vett részt, mint Orbán ugyancsak hazug Béke menetén. Ez nem rendszerváltó hangulat, s azért nincs rendszerváltó hangulat, mert a fideszes múltú Magyar Péter nem ígér valódi rendszerváltást, csak személycserét és a Fidesz eredeti "polgári Magyarország" programját, ami nem más, mint a jelenlegi. Magyar propagandasajtója, a 444.hu is azt írta Magyar március 15-i beszédéről, hogy "szlogenekkel telepakolt, de rengeteg ismétlést tartalmazó, emiatt sokszor a körbe-körbe járkálás érzetét adó beszédet mondott", továbbá "a beszéd végére viszont a tömeg egy része elfáradt". Magyar nyelvre fordítva: a tömeg elunta magát. Ez nem rendszerváltó hangulat és főleg nem országos rendszerváltó hangulat. A március 15-i nagy seregszemle nem győzelmi érzést árasztott, hanem egy vereség érzését. A vezér unalmas, a programja nem lelkesítő, a pátosza hamis és hazug. Ami pedig a Fidesz eredeti "polgári Magyarország" programját illeti, az nem kisiklott Orbán kezében, hanem beteljesült. Az illiberális, antiszemita, fasiszta program, amit Orbán "polgári Magyarország" programjának nevezett el, s amiben Magyar Péter még ma is hisz, csak így végződhetett. Ha Magyar ehhez tér vissza, csak ugyanoda juthat vele, mint Orbán. Nincs két "polgári Magyarország" program, s nincs demokratikus "polgári Magyarország" program, mely másképp végződhet. Orbán 16 év alatt jutott ide, Magyar 16 hónap alatt ott lenne vele, ahol most van Orbán. Vagy hamarabb.

Bartus László: Bármelyik győz, nem lesz demokrácia

A Fidesz és a Tisza egylényegűsége kizárja a változást. Az egylényegűség kimondása azért fontos, mert minden rendszert csak saját határain belül lehet megreformálni. Ha egy rendszer lényege nem változik, akkor semmi nem változik. A Római Birodalmat nem lehetett kereszténnyé tenni, mert annak természete nem változott. A Római Birodalom és a Szent Római Birodalom között lényegileg semmi különbség nincs. Ha Orbán, az "Atya", és Magyar, a "Fiú" egylényegű, akkor a rendszer nem változik, csak a külsőjét tekintve. Ugyanolyan illiberális, autokratikus, álságos látszatdemokrácia és rejtőző fasizmus lesz, akkor is, ha egyszer Magyar vezeti, mint most, amikor Orbán a vezér. Ez azt is jelenti, hogy nem tűnik el sem a rendszer, sem annak Atyja. A "Fiú" veszi át az uralmat. Ezért a kérdés úgy merül fel, hogy akik Magyart kitalálták, felépítették és támogatják, azok a rendszert akarták lecserélni, vagy az "Atyát" a "Fiúra"? Mert azt tudniuk kell, hogy maga a rendszer nem lesz jobb, nem lesz más. A tapasztalatlan, éretlen "Fiú" személyisége miatt lehet még sokkal hazugabb, primitívebb és durvább. Ennek nagy az esélye. Ha megszűnik a demokratikus parlamenti képviselet, az amúgy törvénytelen rendszerben, és az egylényegű "Atya" és "Fiú" irányítja az országot, a közvéleményt, a gondolkodást, a sajtót és az oktatást, akkor a liberális demokráciának Magyarországon írmagja sem marad. Ez pontosan az a helyzet, amit Orbán tűzött ki, és az ellenfelei valósítják meg. Mivel a szembenézésre való hajlam gyenge, de a kognitív disszonancia csökkentésére való hajlam erős, Magyar Péter elvtelen és rövidlátó értelmiségi támogatói nem fogják belátni és elismerni a bűnt, amit elkövettek. Ezért abban lesznek érdekeltek, hogy a demokratikusan gondolkodó embereket belekonszolidálják a az Atya és a Fiú által vezetett NER-be.

Iványi Gábor lakásában kikapcsolták az áramot és a fűtést, pedig nincs is tartozása

Ez majdnem olyan, mintha Iványi Gábort és feleségét az utcára tennék a téli hidegben és halálra ítélnék a házi állataival együtt. Iványi Gábor nyilatkozatában jelezte: "Holnap térek haza Békásmegyerre, hosszú kórházi kezelés után." Ez azt jelenti, hogy betegen, egy áram nélküli, fűtetlen és víz nélküli lakásba kell hazatérnie, amelynek nincs is tartozása. Az Orbán-rezsim gonoszságának abszurdja, hogy Iványi Gáborból hajléktalant akarnak csinálni, és saját gondozottja lehet a Dankó utcában. Orbán "keresztény Magyarországa" fizikailag fenyegeti egy metodista egyház lelkészét és lehetetlenné teszik egy templom működését. A világ különböző részeire rohangálnak és költik az adófizetők pénzét templomokra, Budapesten pedig kikapcsolják az áramot, hogy ne tudjon egy templom istentiszteleteket tartani és megvonják a fűtést lelkésztől. Magyar Péter az Orbán-rendszerrel szemben "emberségesebb" országot ígér, de ha Iványi Gábor üldöztetése, koncepciós pere, otthonában az áram, a fűtés és az ivóvíz kikapcsolása ellen nem emel szót, akkor az "emberséges Magyarország" éppen olyan hazugság, mint az Orbán-rendszer "keresztény Magyarországa". Iványi Gábor sorsa és az üldözéséhez való viszony lakmuszpapír. Megmutatja az emberek szívét. Magyar Péter minden antidemokratikus, oroszpárti, ukránellenes és illiberális tettét, nyilatkozatát "szavazatmaximalizálással" indokolja. Ennek hazugságát bizonyítja, hogy ha Iványi Gábor mellett nem szólal meg, s ha nem védi meg, szavazatok tömegét veszíti el. Ez egyben azt jelenti, hogy Magyar Péter demokraták elleni gyűlölete nem ismer határt és felülírja a választási esélyeket is. Azt is jelenti, hogy Iványi Gábortól, az ő hitelességétől és népszerűségétől éppen úgy fél, mint Orbán. Ahogy azt is jelenti, hogy Iványi Gáborral és az általa képviselt értékekkel szemben, Iványi Gáborral ellentétes oldalon, Orbán mellett áll.

Milyen támogatást remélhet Orbán egy Trump látogatástól

A tömegízlésről és a tömegpszichológiáról nincs nagy véleményünk, és illúzióink sincsenek, de aki Donald Trump barátságával dicsekedik, az ő elismeréséből akar tekintélyt magának, az végtelenül szánalmas ember, aki kiállítja magáról a negatív bizonyítványt. Trump esetleg Putyin kérésére megy Budapestre, egyébként mindenkit magához rendel, ő nem megy. Egy Trump látogatásban egyetlen érdekes kérdés van, hogy a Tisza Messiás hogyan reagál. Különösen azután, hogy az energiaügyi miniszterjelöltet azzal népszerűsítette, hogy Trump és Kapitány közös fotóját posztolta, méghozzá azzal, hogy mindenki ossza meg, hogy a kép eljusson Washingtonba és Moszkvába. Magyar Péter Orbánnal versenyez a diktátorokért. Magyar támogatóit eddig sem érdekelte semmi, de azért az egykori demokrata szavazókat elgondolkodtathatja, hogy milyen ember az, aki egy Donald Trump kegyeire vágyik, azért helyezkedik, hogy egy ilyen ember szimpátiáját vagy támogatását keresse vagy Trumpot megnyerje. Egy demokratikusan gondolkodó ember gyomra ezt nem veszi be. Orbán Viktor legnagyobb szégyene, hogy a világ legveszélyesebb és legaljasabb diktátorai közé került. Az Magyarország legnagyobb szégyene, ha egy Donald Trump látogatása lehet megtiszteltetés bárki számára. Donald Trump saját hazáját és népét fenyegeti, most készül a félidős választások eredményeinek megkérdőjelezésére. A világ legveszélyesebb embere. Jó lenne azt hinni, hogy Orbán a Trump iránt érzett szervilis, szerelmes hódolatát csupán kivetíti másokra is, és azt gondolja, hogy a magyarok nem tudják és nem látják, ki ez az ember. Abban nem reménykedhetünk a "Tisza Párt" örömmel fogadná Trumpot, mint aki leleplezi és lejáratja Orbánt, mert Magyar Péter legszívesebben a lábai elé borulna.

Az ICE leváltott minnesotai parancsnoka antiszemita kijelentéseket tett

A New York Times számolt be arról, hogy Gregory Bovino, a minnesotai ICE razzia vezetője, akit két gyilkosság után Trump kénytelen volt a városból...

Fasiszta Internacionálé az amerikai nemzetbiztonsági stratégia

Azt a következő négy év dönti el, hogy ez a terv szélsőséges őrültek fasiszta utópiája, amit az amerikai félidős választás és a 2028-as elnökválasztás elsöpör, vagy a világ pusztulása, megsemmisítésének forgatókönyve, amely meghatározza a világ sorsát. A szellemet ezzel kiengedték a palackból, bármi is legyen a vége, a következmények beláthatatlanok. Az amerikai demokrácia és jogállam újabb nagy kihívás elé került, mert definiálnia kell ezt az irományt, benne az Egyesült Államok szerepét. Szerény véleményünk szerint a Project 2025 című dokumentum szerzőit az alkotmányos rend megdöntésére irányuló terv, kísérlet, szervezkedés miatt az amerikai Alkotmány értelmében bíróság elé kellene állítani. Ehelyett a terv egyes elemeit módszeresen ültetik át a gyakorlatba. Ez a nemzetbiztonsági terv Amerika vezető helyét jelöli ki a fasiszta Internacionáléban. A demokratikus világgal szembeni összeesküvés, a polgárháború utáni Amerika lerombolása, eddigi értékeinek és alkotmányos rendjének megtagadása. Ez nemcsak a világ, hanem Amerika ellen is íródott. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság összetételét ugyanezen körök már úgy változtatták meg, hogy az motorja lett az alkotmányos rend szétverésének. A republikánus többség ideológiai komisszárokat és nem felelős alkotmányjogászokat ültetett a bírói székekbe, akik Trump eszközei és segítői a jogállam és a demokrácia szétverésében. A fenti ideológia alapján. Amerika és a világ demokratáinak ez az iromány figyelmeztetés: a fasizmus megjelent és bejelentette igényét a világuralomra. Hadat üzent a demokratikus világrendnek, a jelenleg még demokratikus és alkotmányos Egyesült Államokból, a hivatalban levő adminisztráció hivatalos "nemzetbiztonsági" stratégiájának álcájában.

Magyar robottá alacsonyít mindenkit, falansztert építene az egész országból

A Tisza Párt jelöltjei helyettesíthetők lennének krumplival, uborkával, borsóval, bármilyen tárggyal, mert emberi jellegüktől megfosztják és tárgyiasítják őket. Nekik csak annyi a szerepük, hogy beleszürküljenek a mezőnybe, és mindenki Magyart lássa bennük. Nem kell pszichiáternek lenni ahhoz, hogy felállítsuk a diagnózist arról az emberről, aki ezt kitalálta. Úgy csak egy diktátor beszél, hogy a jelöltek „nagyrészt mindenben egyetértenek, eddig is együtt dolgoztak a közös célért”, ezért semmi különbség nincs közöttük. S valóban eltöröl minden különbséget, megsemmisít minden egyediséget és egyéniséget, mert ilyenre nincs szükség. Magyar megszünteti az emberi sokszínűséget és szabadságot. A demokráciához tartozna az is, hogy a nyilvánosság megismerje azt az "etikei kódexet", amit Magyar aláírat velük. Ezek szerint abban olyanokat is vállalni kell, hogy ha Magyar a nyilatkozatot megtiltja, akkor nem beszélhet, fórumot nem tarthat, nem kampányolhat, s nem tehet semmit anélkül, hogy azt Magyar engedélyezné vagy megparancsolná. Ez a "se nem jobb, se nem bal, csak magyar" (szélsőjobboldali) jelszavának kiterjesztése az élet minden területére. Nem sós, nem édes, nem piros és nem sárga, mindenki szürke, és íztelen, egyforma, mindenki mindenben egyetért, mindenkinek egyetlen feladata, hogy együtt dolgozzon a közös célért. Ez rosszabb, mint az 1848, rosszabb, mint az Állatfarm. Magyar Péter egy falansztert képzel el, ahol az egyéniségtől és az értelemtől megfosztott gépies, szürke emberek robotként dolgoznak a nagy társadalmi célért, ami nem más, mint a Vezér maga, aki irányítja, programozza, eszközként használja őket, aki mindenki helyett is gondolkodik és nyilatkozik.

Orbán nem az új Gyurcsány, de Magyar az új Orbán

Orbán-Gyurcsány korszak soha nem létezett, mert Orbán és Gyurcsány egymást kizáró tényezők. Orbán nem Gyurcsány, mert nem demokrata. Nincs Orbán-Gyurcsány korszak, hanem csak Gyurcsány utáni Orbán-korszak, amelyben Gyurcsánynak nem volt jelentős szerepe, legfeljebb mumusnak használták előbb az egyik, majd mindkettő oldalon. A jelenlegi politikai tényezők közül egyetlen ember az, aki hasonlít Orbánhoz, aki minden intézkedést és az ideológiát is támogatta: Magyar Péter. Így Gyurcsány kormányzása után Orbán-Magyar korszakról beszélhetünk, mert a mostani vezetők közül a 2010 utáni fasiszta diktatúra ideológiai alapjait, működését, élősködését és lopásait Orbán és Magyar képviseli. Gyurcsánynak ehhez semmi köze nem volt, azt leszámítva, hogy Orbán és Magyar együtt mocskolták és feketítették. Magyar gyurcsányozásának és Orbánnal való azonosításának a szándéka az, hogy egykori demokrata támogatóit elidegenítse minden olyan demokratikus értéktől, amit Gyurcsány képviselt, s amit az árulóvá lett volt demokraták is vallottak. De szeretnénk emlékeztetni a demokratikus és emberi normákat Magyar kedvéért feladó, volt baloldali és liberális demokratákat, hogy amikor 2006-ban felgyújtották Budapestet, Orbán és a Fidesz uszítására, amikor égtek az autók, akkor Magyar Péter a másik oldalon állt. Sőt: a garázda puccsista, fasiszta csőcseléket mártírként védte, s ma is ezt vallja. Innen ered Magyar gyurcsányozása, ami nem a konkrét emberről szól, hanem mindarról, amit akkor az alkotmányos, demokratikus baloldal képviselt. Akik akkor még tudták, hogy miben hisznek, akiket még felháborított az utcai fasiszta puccskísérlet. De most a közülük való egyik fasisztát támogatják, ő a bálványuk, aki semmit nem változott.

Ha Magyar Péter Trumpot élteti, akkor mi a baja Orbánnal?

Magyar Péter magasztalja Trumpot, akinek uralma alatt a náci Németországot idéző ICE maszkos emberei nyilvánosan nőket vernek, taposnak az utcán. Razziákat tartanak, még iskolákba, bíróságokra, templomokba is betörnek. Magyar elismerően dicsérte Trumpot, aki katonaságot küld az ellenzéki vezetésű államokba és városokba, hogy fenyegesse őket. Magyar szerint semmi probléma nincs azzal az emberrel, aki második ciklusának néhány hónapja alatt százmillió dollárokat termelt a családjának. Bűnözőket engedett szabadon, de fenyegeti a neki ellentmondó bírókat, ügyvédeket, újságírókat. Bosszúhadjáratot folytat és eljárásokat indít politikai ellenfelei és az ellene törvényesen nyomozó ügyészek ellen. Trump nemcsak illegális bevándorlókat, hanem vízummal rendelkezőket és amerikaiakat is fenyeget, megfélemlít. Semmibe veszi az amerikai Alkotmányt, egyebek mellett harmadik ciklust akar. A választások megtartása kérdéses, s a választási térképeket úgy változtatja meg, hogy a republikánus többségű államokban a demokrata körzetek megszűnnek. Trump fél év alatt olyan diktatórikus államot csinált Amerikából, ahol rettegni kell. A sajtót fenyegetik, a törvényeket és a bírósági ítéleteket nem tartják be. Bírókat vonnak eljárás alá, ha nem Trumpnak megfelelő ítéleteket hoznak. Ha Magyar Péternek Trump tetszik, mi a baja Orbánnal, akinek puhány és gyáva diktatúrája meg sem közelíti Trump fasizmusát? Magyar Péter olyan emberben talál dicséretre méltót, aki Alligator Alcatrazt hoz létre, ahol a legembertelenebb körülmények között tartanak fogva, kínoznak bevándorlókat, bírósági ítélet nélkül, ahol 1200 embert nem találnak, kígyóknak és az alligátoroknak teszik ki őket szélsőséges időjárási körülmények között.

Magyar Péter kinyírta a Sziget Fesztivált is

Magyar elvette az EP-képviselői helyeket és a fővárosi mandátumokat is az ellenzéktől. Megsemmisíti az orbánizmussal szembenálló liberális baloldalt. Fideszt csinál mindenből. Felszámolja a demokratikus értékeket és normákat. Ami Orbánnak nem sikerült kívülről, azt Magyar elpusztítja belülről. Ez pontosan mutatja, hogy Magyar kinyírta volna a Pride-ot is, ha teheti. Meg is próbálta, de utcára vonult 300 ezer ember. Ha demonstrálni lehetett volna a Sziget mellett, hasonló tömeg állt volna ki mellette. De most Magyar ismeretlen, még a megszólalástól is eltiltott bábjai szavazhattak, s nem képviselték a választóikat. Csak a Fidesz normáit valló Magyart. Ez intő jel, s mostantól senki ne hazudja azt, hogy nem lehetett tudni: kígyót melenget a keblén minden ellenzéki, aki Magyart támogatja. Pontosan lehet látni, hogy egy szörnyeteg embert küldenek a parlamentbe, aki nem a szavazóit, hanem a Fidesz-ideológiát képviseli. Aki Magyar Péterre szavaz, az orbánizmusra szavaz. A parlamentben ugyanez fog történni. Magyar névtelen bábjai parancsra szavaznak, nem a választóikat képviselik. Nem lesznek demokratikus elveik, csak fizetésük lesz, amit Magyar Pétertől kapnak, ha engedelmeskednek. Ő pedig magánbizniszt csinál belőle, privatizálja a magyar parlament ellenzéki oldalát a fideszes értékrendnek. Azt csinál, amit akar. Orbán nem tűnik el, csak egy helyett lesz két Fidesz. A választók ismeretlen embereket hatalmaznak fel, akik Magyar csicskásai lesznek. Ez a népképviselet megcsúfolása lesz. Ha Magyar sikeresen megsemmisíti a politikai baloldalt és a liberális pártokat, s ha kiszorítja őket, akkor két fideszes fasiszta párt alkotja a magyar parlamentet.

A kereszténység alkotmánya a Hegyi Beszéd, Orbán alaptörvénye fasiszta diktatúra alapokmánya

Szeretnénk Orbán beszédének egyetlen gondolatát kiemelni. Orbán azt mondta: "Képesek voltatok 16 évig, s ki tudja még meddig, kormányon tartani Európa egyetlen keresztény, konzervatív,...

Trump lépésről lépésre totális fasiszta diktatúrát épít Amerikában

Ezek az előzményei annak, ami jelenleg Amerikában történik. Az amerikai elnök példaképe Hitler, és olyan tábornokokat akar, akik nem az Alkotmányhoz, hanem hozzá hűségesek. Ez ahhoz kell, hogy a hadsereget bevethesse amerikaiak, a politikai ellenfeleivel szemben. Fontos, hogy Trump akkor áhítozott "Hitler tábornokai" után, amikor a tábornokok nemet mondtak arra, hogy az elveszített választás után a hadsereg hatalomban tartsa. S az sem tetszett neki, amikor a hadsereg visszautasította, hogy amerikai tüntető tömegbe lőjenek. Ezek az előzmények pontosan mutatják azt, hogy Trump mire készül és mire képes. Élezi a feszültséget a demokrata vezetésű államok és városok ellen, hogy a legdurvább erőszakot alkalmazhassa, és nyílt totális diktatúrát vezethessen be. Ez a klasszikus fasizmust idézi. Trump maga hoz létre "rendkívüli állapotot", káoszt és zűrzavart, hogy ürügyet keressen a "rendteremtésre". Trumpnak nincs joga a Nemzeti Gárdát a tagállamok akarata ellenére kivezényelni, de megteszi. A hadsereg belföldön bűnüldözési feladatokra nem bevethető. Ő mégis megteszi. Trump a "lázadásra" vonatkozó szabályok alapján akarja bevetni a hadsereget, lázadásnak minősítve a tiltakozásokat és a tüntetéseket, melyeket az ICE által alkalmazott embertelen erőszak idézett elő. Csakhogy tiltakozni és tüntetni alkotmányos jog Amerikában. Még.

A másik Fidesz

De az már feltűnő, hogy Magyar úgy készül a NER átvételére és kormányzására, hogy egyetlen baloldali vagy liberális politikusa vagy szakértője nincs. Várhatóan nem is lesz. Nem mintha nem lenne elég baloldali szakember is, de őket politikai alapon kizárják. Ez a fajta diszkrimináció felér egy politikai tisztogatással, amelyet Magyar már azelőtt megkezdett, hogy hatalomra került volna. Ez nemcsak sértő a baloldali szavazókra, de ijesztő is a kirekesztést és a gyűlöletet tekintve. A baloldalt Magyar is kitagadja a nemzetből. A baloldaliak arra jók, hogy szavazzanak rá. Eközben Magyar sem tartalmában, sem stílusában nem különbözik fideszes testvéreitől. A kő tényleg marad. Magyar ugyanúgy hazudik, mint Orbán. Mitől lenne jobb? Ami a leváltást illeti, itt csak személycserékről van szó. A rendszer, az ideológia, a stílus marad. Rendszerváltásról szó nincs. Taktikai szavazatmaximalizálásról legfeljebb, hogy a demokratikus értékek és a baloldal árulói előtt igazi szándékait és értékrendjét leplezze. Két Fidesz között kell választaniuk azoknak, akik szerint Orbán és Magyar pártja között kell választani, mások ne is induljanak. Ez a két párt egyformán a Fideszhez tartozik. Fideszből indult és fideszes ideológiát képvisel. Ez két fideszes párt. Ez két Fidesz. Eddig volt egy Fidesz. Most lett kettő.

Trump nyíltan tagadja a szólásszabadságot, illegálisnak nevezte a róla szóló negatív tudósításokat

Trump vérszemet kapott attól, hogy az ABC és a tulajdonosa, a The Walt Disney Company, kormányzati nyomásra, fenyegetésre, illetve olyan gazdasági ügyletre tekintettel, amihez Trump kormányzatának jóváhagyása szükséges, megszüntette Jimmy Kimmel műsorát, és behódolt neki. Trump ma már minden csatornát betiltással fenyeget, ha kritizálni meri őt. A Disney és az ABC eljárásáról csupán annyit, hogy azzal nem bezártak, hanem kinyitottak egy ajtót Trump előtt. Morálisan elfogadhatatlan, hogy engednek a cenzúrának, feláldozzák a sajtó, a szólás szabadságát, behódolnak egy zsarnok politikusnak, aki fasiszta diktatúrát épít. Ez a magatartás aláássa a Disney hitelességét és hazuggá tesz minden Disney-filmet. Trump láthatóan őszintén hiszi, hogy őt kritizálni törvénytelen. Ezért mentális képességeit és az elnöki tisztségre való alkalmasságát tekintve komoly aggodalmak merülnek fel, mert ha valaki az Egyesült Államok elnökeként nincs tisztában a sajtó szerepével és feladatával, s képtelen alkotmányos korlátokat tudomásul venni, az mentálisan nem alkalmas elnöknek. Amerika válaszúthoz érkezett, mert ha megengedi, hogy betiltsák a szólásszabadságot, és tudomásul veszi, hogy Trumpot kritizálni törvénytelen (Trumpot ismerve a történet itt nem állna meg), akkor az amerikai nép eldöntheti, hogy bolondokházának vagy Észak-Koreának tekinti-e Amerikát. Trump eljutott a falhoz, a kérdés az, hogy nekiütközik vagy nem. Az Első Alkotmánykiegészítés világosan tiltja az ilyen típusú elnöki fenyegetést. Ezzel még nyilvánvalóbb, hogy itt alkotmánysértésről van szó, nem pusztán politikai túlkapásról. A világ más diktatúráiban pontosan ilyen lépésekkel kezdődött a teljes elnyomás. Amerika szabadsága és tekintélye forog kockán. Trumpnak meg kell húzni a törvényes határt.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékFasizmus