2024, december22, vasárnap

Tag: feltételek

Fidesz-oligarchák lehetnek a Tisza Párt tagjai, a 35 éve megszűnt MSZMP tagjai nem

Magyar feltételei azt sugallják, hogy aki bármilyen felelős pozíciót betöltött az elmúlt húsz évben, a nép megválasztotta parlamenti képviselőnek, vagy csak elindult egy demokratikus választáson jelöltként, mind gazember, akitől meg kell védeni a Tisza Párt "tisztaságát". De a tisztaságot nem veszélyezteti ő maga, aki 14 éven át aktív résztvevője volt a diktatúra kiépítésének, a rendszer élősködő oligarchája volt, aki bevallottan lopta a közpénzt. Ha valaki 14 éven át támogatott és épített egy olyan rendszert, amiről most azt mondja, hogy ellopta a közvagyont, lezüllesztette az egészségügyet, az oktatást, propagandával vezeti félre a népet, s amelynek ő maga aktív résztvevője volt, aki saját bevallása szerint az elmúlt három év alatt 250 millió forintot zsebelt be kamu állásokban, aki túlárazott és fiktív munkákra kötött csaló szerződéseket, kijátszva a törvényt, az tiszta ember. Ha valaki szakemberként kormányzati pozíciót töltött be, mert ért a szakmájához, az nem tiszta ember. De ugyanezen logika szerint ezt a gondolkodásmódot ki lehet terjeszteni az élet minden területére, nemcsak kormánytagokra. Aki az elmúlt húsz évben az élet bármely területén felelős beosztásban dolgozhatott, az gazember. Ha a Fideszben csinálta ugyanezt, akkor nem. Miközben nem a megszűnt MSZMP és más pártok, hanem a Fidesz az ellenfél.

Az ellenzéknek tárgyalni kell a Hadházy-tervről

Az ellenzéki harc középpontjába a szabad és demokratikus választásokat kell állítani. Ennek alapvető célja, a demokratikus és egyenlő feltételek helyreállítása. Ezért az ellenzéknek meg kell határoznia azokat a követelményeket, amikor ezek a feltételek teljesülnek. Az ellenzéknek ultimátumot kell adnia Orbánnak, hogy ezeket a jogokat biztosítsa. Hadházy Ákos eljutott annak felismeréséig, amit az Orbán-ellenes szavazókkal meg lehet értetni, hogy az ellenzék csak sportszerű, egyenlő feltételek, demokratikus jogok mellett vehet részt a választáson, ellenkező esetben egy előre elcsalt választáson vereségre van ítélve. Ha ezek után a jogaitól szintén megfosztott parlamentbe is beül, az maga a vég. Ez zajlott idáig. Az Orbánt megunt, a rendszerétől szabadulni akaró százezrek és milliók, ezt utasítják el, ebből van elegük. Ez tette az ellenzéki pártokat bénává. De meg kell érteni azt, hogy ez a folyamat az egyenlőtlen, tisztességtelen, nem demokratikus választásoknál kezdődik, a vége borítékolható. Magyarral és Magyar nélkül, Gyurcsánnyal vagy nélküle.  Ez program, ez terv. Ez demokratikus és elvszerű, ami frontálisan ütközik Orbánnal, míg Magyar Péter az ellenzék 14 éve járhatatlan útjára akar lépni, amivel megkerüli azt. Ez az első demokratikus kihívás Orbánnal szemben. Minderről tájékoztatni kell az Európai Uniót, az európai közvéleményt és Amerikát.

Nincs esély az euró bevezetésére

Varga ezt úgy adta elő, mintha ez egy választás kérdése lenne: bevezetjük az eurót vagy "a gazdasági egyensúly pozícióját teremtjük meg". De ez egy csalás, mert a felborult gazdasági egyensúly nem teszi lehetővé az euró bevezetését, ezért az nem egy választható lehetőség. A fideszes agymosás és megtévesztés tipikus esete, amikor ezt Varga úgy adja elő, mintha ez nekik egy választható opció lenne, gondosan elhallgatva azt, hogy az ország gazdasági egyensúlyának lerombolásával az euró övezethez való csatlakozás lehetőségét számolták fel. Az országot csődbe vezették.

Weber lehetetlen feltételeket támasztott Orbánnak a maradásra

Manfred Weber az Európai Néppárt frakcióvezetője és a párt választási csúcsjelöltje a Bild című lapnak adott interjújában három olyan feltételt szabott Orbánnak a Néppártban...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékFeltételek