Az Orbán-rendszertől szabadulnának, de a Tisza Párt az Orbán-rendszert folytatná
Ezért az értelmiségi támogatók már tudomásul is vették, hogy egyelőre Orbántól szabadul meg az ország, a rendszerétől nem, ha Magyar mögé elvtelenül beáll mindenki, aki Orbánt nem akarja. De ez a megszabadulás sem végleges, mert Magyar törvényesnek ismeri el a NER-t, ezért esetleges választási veresége esetén Orbán "törvényesen" ellenzékbe kerülne.
Ez azt is jelenti, hogy bármikor vissza is térhetne, egy immár alkotmányosnak elfogadott és az ellenzék által is legitimált Orbán-rendszer élére. Mintha az Orbán-rendszer alkotmányos rendszer, normális állapot lenne. Az alkotmányos rend megdöntése örökre "el van felejtve". Ezért a Tisza Párt létrejötte az Orbán-rendszer felszámolásának esélyét szüntette meg.
Magyar támogatóinak egy jelentős része intellektuálisan és morálisan nem jut el oda, hogy felismerje a "kormányváltás" és a "rendszerváltás" közötti különbséget, nem fogja fel azt, hogy az milyen veszélyt jelent hosszútávon az országra. Ők azok, akik mindent elhisznek, akikkel Magyar egy esetleges választási győzelem esetén is elfogadtatna mindent.
Magyar támogatóinak egy másik része megértette, hogy Magyar önjáró lett, és nem lehet őt sem kontrollálni, sem befolyásolni, mert szóba sem áll velük. Ezért feladták a reményt, hogy egyértelmű és automatikus rendszerváltást jelentsen a Tisza Párt. Megelégednének már azzal is, ha Orbán és bandája megbukik és ellenzékbe kerül.
Ez egy kényszerkompromisszum, mely abból fakad, hogy nincs más választásuk. Az általuk életre keltett Gólem elszabadult, nem tudják megállítani. Azzal hitegetik magukat, ha Orbántól megszabadulnak általa, akkor majd kontrollálni fogják vagy megszabadulnak tőle is. Csakhogy bálványt csináltak belőle, és a bábjai fölött ő rendelkezik a parlamentben.
Legyőzheti-e az új Fidesz a régi Fideszt?
A címben szereplő kérdésre válaszolva: nem, az új Fidesz nem győzheti le a régi Fideszt, amíg annak fideszsége nagyobb, s kezében van minden eszköz. Ha Magyar új Fidesz pártja egyszer mégis választást nyerne, akkor sem győzi le a Fideszt, mert a Fidesz nem egy párt, hanem egy ideológia, egy stílus, egy rendszer, amitől normális ember undorodik.
A demokratikus ellenzék, amely az új Fidesz támogatója lett, s ehhez úton van a fideszessé válás felé (ami elengedhetetlen az azonosuláshoz), a Fideszen belüli hatalmi harchoz adta magát, Orbán Fideszen belüli kihívójának támogatójaként. Akárki nyer, ők veszítenek, mert bármelyik fideszes győzelmével, a Fidesz marad. Ez csak egy generációváltás lehet.
Az egykori demokratikus ellenzék lemondott a rendszerváltásról, kimondatlanul elfogadja a Fidesz és a fideszség uralmának meghosszabbítását, s megelégedne azzal, hogy Orbán ne legyen kormányon, hanem csak ellenzékben. Felelősségre vonásról, a NER felszámolásáról, alkotmányos rend, demokrácia helyreállításáról nincs szó.
A régi oligarchákat új oligarchák váltanák fel, akik nem is annyira újak, mert közülük valók. A hisztérikus hazugság, amely ezt a kompromisszumot táplálja, miszerint ennél már nem lehet rosszabb, az öngyilkos társadalmak utolsó legjobb mondata. Aki azt képzeli, hogy egy Magyar Pétert majd megfékez vagy félreállít, ha hatalomra jut, nem ismeri a fideszséget.
A Bors propagandakiadványának előzetes betiltása veszélyes precedens a sajtószabadságra
Márpedig a bizonyíthatósági teszt a tények és a vélemények elhatárolásának alapja. Csak azt tekinthetjük ténynek, ami bizonyítható vagy cáfolható. A Bors propagandakiadványnak a jövőre vonatkozó állításai nem bizonyíthatóak és nem cáfolhatóak, nem tényállítások. Az nem valótlan tényállítás, hogy a Tisza Párt emelne adót vagy nem, mert nem tudható. Ez még akkor is igaz, ha a kampányban azt állítja, hogy nem emelne adót.
Ebből a tény mindössze annyi, hogy ezt mondta. Ezért a Bors tartalmának csak azon része esik a személyiségi jogok, a jó hírnév védelme alá, ami már megtörtént és valótlan állítás. Ilyen valótlan állítás, hogy a 600 oldalas dokumentum a Tisza Párt terve, mert azt a Tisza Párt cáfolta, szakértők szerint mesterséges intelligenciával készített hamisítvány. Ezért ezt vélhetően a Tisza Párt bizonyítani is tudja. Ez az állítás egy valótlan tényállítás.
A bíróság azt is feltételezheti, hogy ez a tényállítás sértené a Tisza Párt érdekeit, de itt az a kérdés merül fel, hogy a személyiségi jog által védett jó hírnév azonos-e az érdekkel. Mert egy párt jó hírnevét nem biztos, hogy az adóemelés vagy gazdasági megszorítás rombolja, mert sok esetben egy párt adóemelésre, az ország érdekében megszorításokra kényszerül. Az vitatható, hogy ez jó hírnevet sértő valótlan tényállítás-e, ami még be sem következett.
Ez egyrészt azt jelenti, hogy a Bors által a jövőre előre vetített ijesztgetés nem minősül valótlan tényállításnak, mert nem bizonyítható, hogy az megtörtént vagy nem történik meg. Másrészt, az adóemelés előrejelzése egy másik párt propagandája részéről nem a jó hírnév sérelmét jelenti, hanem egy negatív kampányt. Ezen az alapon a legtöbb hirdetést, amely az ellenfél várható magatartásával riogat, előre be lehetne tiltani.
Ez jogilag megalapozatlan, még akkor is, ha nem szép és nem tisztességes a negatív kampány. Emellett rossz precedenst teremt, mert ezen a jogcímen betilthatnak olyan előrejelzéseket is, amelyek valós veszélyekre hívják fel a szavazók figyelmét, amiről a választóknak a tájékozott döntésükhöz tudniuk kell. Ha ma betiltják a Borsot, holnap betilthatják a Tisza vagy valamely demokratikus párt kiadványát.
Orbán belebukhatna a gyermekbántalmazásba, de Magyar Péter miatt nem bukik bele
Már a kegyelmi ügy is magától fejlődött. A társadalmi felháborodás volt a motorja, amely nőtt a titkolózás, valamint az Orbán-család gyanús szerepe miatt. A...
A Szőlő utca a jéghegy csúcsa, de az Orbán-rezsim gyanús
Ez nem az évszázados visszaélések tipikus forgatókönyve, amikor a gyermekotthonok és az árvaházak zárt világáról senki nem tudott semmit. Itt állami és kormányzati szinten kapnak a pedofilok, a gyermekbántalmazók, a segítők védelmet és magas kitüntetéseket.
Semmi bizonyíték nincs arra, hogy egy hálózat működött/működik a gyermekkereskedelem és a gyermekek szexuális kihasználása érdekében (ilyen konspirációs elméleteket csak az Orbán-rezsim gyárt a melegekről, illetve a velük testvéri MAGA mozgalom Amerikában).
De az Orbán-rezsimben rendszerszintű a gyermekek bántalmazása, megerőszakolása. Az érintettek nagy része politikai kinevezett, állami védelmet élvez, s több kitüntetése van, mint a szovjet veteránoknak. Egy részük kapcsolatban áll(t) az Orbán-családdal is.
Ez nem normális, ez nem azonos az évszázados gyermekbántalmazási ügyekkel. Mert itt valakik valamiért védelmezik, takargatják állami szinten a gyermekbántalmazókat, sőt a pedofilokat, akik közül tucatnyi nevet olvastak fel a parlamentben a Fideszből.
Miután nyilvánosságra kerültek a felvételek, amelyeket a rendőrségnek ismernie kellene, vonultak ki látványosan a Szőlő utcába, s tartóztattak le címeres bántalmazókat, elvetemült embereket, akikről mindenki tudott mindent.
Ez a demonstratív kivonulás is gyanús. Nagyon érezhető, hogy tűzoltás zajlik. Ez azt mutatja, hogy kizárólag a nyilvánosság nyomására tesznek valamit, azt is látszatból, hogy fedezzék magukat. Valami itt nagyon nincs rendben. Ennyi egyirányba mutató jel nem lehet véletlen. Nincs ok arra, hogy a gyermekekkel szembeni visszaélést ennyire fedezzék.
Orbán és Magyar együtt jelent háborús veszélyt Magyarországra
Orbán simán beengedné vagy behívná őket, hogy védjék meg a rendszerét a demokratikus gonosz Nyugattól, Brüsszeltől. Ezért háborús veszélyt Orbán jelent, Magyar Péterrel együtt, aki készíti fel a híveit az oroszpártiságra.
Méghozzá azzal, hogy hatalomra jutása esetén megtartaná az "üzleti" kapcsolatokat az oroszokkal. Oroszokkal nincsenek csupán "üzleti" kapcsolatok. Aki az oroszokkal üzletel, politikai függőségbe kerül. Ez az orbáni politika új csomagolásban.
Azt kell nézni, amit csinál az EU-ban. Magyar minden alkalommal Orbánnal az oroszok mellett szavazott. Akkor is, amikor ezt a nyilvánosság előtt tagadta. Az Orbán-rendszer folytatójaként Magyar ugyanúgy az oroszok mellett kötne ki, mint Orbán.
Ezért Orbán és Magyar együtt is tarthatna "háborúellenes gyűlést", előkészítve az oroszok bevonulását Magyarországra, vagy pedig Ukrajna kapitulációjával az orosz terjeszkedést, aminek európai háború lenne a következménye, amiből Magyarország nem maradhatna ki.
Mivel az ellenzék nagyobb része Magyar fogságába esett, alig maradt demokratikus tábor, amely szétszóródva vagy otthontalanul képviseli az oroszokkal szembeni béke érdekeit, és tisztában van azzal, hogy csak Ukrajna győzelmével kerüli el Magyarország a háborút.
A "Tisza" Orbán táborának 2002-es újraépítése. Orbán politikai oldala sohasem szerzett az ellenféltől annyi támogatót, mint amikor egy orbánista Orbán ellenzékének adta ki magát. Az orbánizmusnak soha nem volt ennyi támogatója, mint amikor szabadulni akarnak tőle.
Egyre nő a bizonytalanok aránya, Magyar Péter miatt sokan nem szavaznak
A bizonytalanok számának növekedése azt jelzi, sokan nem mennek el szavazni. Ők azok, akik Orbán-ellenesek, de Magyart nem tartják választható alternatívának. Jogosan félnek attól, hogy Magyar személyében egy Orbánnál is rosszabb diktátor kerülne hatalomra, aki a jelek szerint az Orbán-rendszer keretei között kormányozna tovább, rendszerváltás nélkül.
Minden jel arra utal, hogy nem Magyar tért meg az őt támogató demokratákhoz, hanem a támogatóinak kell lemondaniuk minden demokratikus értékről és a rendszerváltásról, hogy Orbán leváltásának reményében Magyar Péterre tudjanak szavazni. Magyar Péter ellopta a szabadság és a demokrácia reményét azoktól, akik hamis ígéretek miatt beálltak mögé.
Magyar Péter elriasztja a választástól az Orbán-ellenes szavazók jelentős részét, ami előre látható volt. Ez a tény bizonyítja, hogy a liberális hangadók, a baloldali értelmiség megint rossz messiást választott. Mert Magyar csökkenti az esélyt. Nem először derül ki, hogy az a koncepció, hogy fideszes jobboldalival lehet leváltani Orbánt, téves. Észre kellene venni.
Emellett Magyar személyét olyan mértékben elutasítják, hogy inkább nem szavaznak Orbán ellenfelei. Miután ez a tendencia erősödik, a baloldali bizonytalanok száma nő, a fideszesek bizonytalanjai Magyar miatt inkább maradnak Orbán szavazói. Hatalmas tömeg várható, aki nem szavaz. Ez alól csak azok kivételek, akik Magyar ellen szavaznak más pártokra.
Változást csak az hozhatna, ha Magyar megváltozna, és demokrata lenne belőle. De erre az esély kisebb, minthogy a víziló megtanuljon repülni. Márpedig, ha a kiváltó ok nem szűnik meg, akkor fordulat nem várható, a nem szavazók száma nem csökkenni, hanem nőni fog. A messiásnak kikiáltott Magyar személye lesz a legfőbb akadálya Orbán leváltásának.
Magyar Péternek köszönhetően már nincs kormányváltó hangulat
A Medián legfrissebb felmérése szerint folytatódik a trend, már nemcsak megállt Magyar Péter (hivatalosan: "Tisza Párt") támogatottságának növekedése, hanem csökken az előnye a Fidesszel...
A Tisza ismét cserbenhagyta a választóit, megint nem ítélte el a Fideszt
A “Tisza Párt” újra bizonyyította, hogy nem alternatíva, hanem a Fidesz másik fele. Magyar nem demokratikus figura, minden tettével ezt igazolja. A Tisza Párt...
Várhelyi kabinetfőnökeként Magyar nem lehet tiszta a brüsszeli kémügyben
Ezért Magyarnak nem kell attól tartania, hogy Orbán feldobja, mint az EU ellen dolgozó kémhálózat tagját, kapcsolatát vagy segítőjét. Magyar nyilatkozatai bizonyítják azt, hogy tudott róla (akkor vajon miért nem tett ellene?). A kérdés az, hogy mennyire volt benne.
Várhelyi vezetése alatt működött Magyarország állandó képviselete, amely a bázisa volt az EU ellen dolgozó magyar kémhálózatnak. Nyilvánvalóan a végfelhasználója is volt az így megszerzett információknak. Az alapos gyanú szerint szervesen összefonódott vele.
Magyar Péter is ebben az időszakban dolgozott a képviseleten. Szerepének tisztázatlansága is ahhoz kapcsolódik, hogy az Orbán-rezsimben megszűntek a fékek és az ellensúlyok, az állami szervek nem válnak el egymástól, hanem ugyanazon irányítás alatt dolgoznak.
Az Orbán-rendszerben kizárt, hogy a hírszerzés a brüsszeli magyar állandó képviselet tudta nélkül és akarata ellenére dolgozzon magyar és európai diplomatákra. A munkakapcsolat inkább a pártállami időket idézi, amikor a titkosszolgálat átszőtte és felügyelte a munkát.
Ezért kizárt, hogy az állandó képviseletre telepített hivatásos hírszerzők ellenséges kémként lettek volna jelen a képviseleten, hiszen ugyanazon cél érdekében, ugyanazok irányítása alatt dolgoztak. Várhelyinek vezetőként szorosan együtt kellett működnie velük.
Ennek kapcsán merül fel Magyar Péter tisztázatlan szerepe. Magyar ugyanis Várhelyi Olivér kabinetfőnöke volt. Ebben a minőségében a legbelsőbb stáb tagja, közvetlen beosztottja és Várhelyi operatív jobbkeze. Ha Várhelyi együttműködött a kémhálózattal, akkor Magyar is.
Magyar is Orbán kétharmadát akarja, akkor Orbánt Magyar Péternek hívnák
Magyar Péter Kalocsán tartott fórumot, amelynek napirendje a Tisza Párt három jelöltjének bemutatkozása volt. A három jelölt-jelölt úgy mutatkozott be, hogy a száját nem nyithatta ki. Még a saját nevét sem mondhatta be. A három jelölt bemutatkozását Magyar olvasta fel. A jelöltek nem szennyezhették be méltatlan személyükkel a színpadot sem. Lent álltak.
A három jelölt nem viselt szürke tiszás egyenruhát, sem a Szolgálólány meséjéből ismert fityulát. Ezeket majd csak az igazi jelöltek kapják meg, akiket Magyar kiválaszt, s akiknek továbbra is tilos lesz megszólalniuk, sehol nem jelenhetnek meg, nem kampányolhatnak. Nevük felkerül a szavazólapra, de személyükben is Magyar Péterre kell szavazni.
Ezért nem sokat ér az adat, hogy hány nő van a jelölt-jelöltek között, hány értelmiségi és munkás, mert mindegyiket Magyar Péternek hívják. A szavazóknak nem rájuk, hanem az ún. "Tisza Párt" elnökére kell szavazniuk. Függetlenül attól, hogy az ő nevük mellé húzzák az ikszet. Magyar attól fél, ha megismerik őket, nem szavaznak rájuk.
Magyar erre az unortodox, de bombabiztos stratégiára építi a kétharmados győzelmet, amit már most biztosra vesz. Az fel sem merül, hogy aki őt ismeri, nem szavaz a Tiszára, de ha a jelöltet ismerné, arra esetleg még szavazna. De a legérdekesebb az volt a rendhagyónak nevezhető jelöltbemutató fórumon, amivel Magyar a kétharmad szükségességét indokolta.
Magyar azt mondta: "Sokkal könnyebb kétharmados felhatalmazással kormányozni, hogy ne kelljen annyit jogászkodni, hogy az érdemi dolgokkal lehessen foglalkozni". Ez annyit jelent, hogy Magyar ugyanúgy akar kétharmaddal kormányozni, mint Orbán. A különbség annyi lenne, hogy Orbánt Magyar Péternek hívnák. Ami még rosszabb lenne.
Udvarol-e Dobrev Klára Magyar Péternek és miért veszélyes ez?
Aki ehhez az emberhez közelít, ezzel az emberrel akar bármilyen együttműködést, az nem alkalmas arra, hogy megvédje tőle az országot, mert a fenti példa is mutatja, hogy az a demokratikus normák és értékek feladásával jár. Egy demokratának Magyarral és Orbánnal szemben kell meghatároznia magát, mert mindketten a demokrácia esküdt ellenségei.
Ezért a DK felelőssége, hogy az országot tőlük (mindkettőjüktől) megvédje. A demokrata érzelmű polgárokat, akik tisztában vannak Magyar személyével és veszélyével, egyesítse. A parlamentben nem maradhat két fideszes fasiszta párt egyedül (kiegészülve a harmadikkal, a Mi Hazánkkal). A DK-nak lehetővé kell tennie azt, hogy a demokraták rá szavazhassanak.
Ez a DK érdeke is, mert csak akkor reménykedhet a parlamentbe jutásban, ha összegyűjti a Magyart elutasító demokratikus tömegek szavazatait. Ha bármilyen megfontolásból, akár az együttműködés reményében, akár az elutasítás demonstrálása végett, Magyarral próbál együttműködni, neki udvarol, az elvhű demokraták szavazataira nem számíthat.
Lebegjen a szemük előtt a Momentum sorsa. Emellett a DK demokratikus önazonossága abban az esetben erősödik meg, lesz nyilvánvalóvá, ha a demokratikus értékeket nyíltan és bátran képviseli, s Magyarral szemben definiálja. Ha erre már most sem képes, ki bízik abban, hogy majd a parlamentben (vagy koalíciós kormányban) képesek lesznek erre.
Magyar híveit nem érdekli, ha a DK ezerszer bizonyítja, hogy Magyar utasította el őket. A DK potenciális demokrata szavazóinak, akik Magyartól irtóznak, ezt nem kell bizonyítani. Ha a DK ezzel foglalkozik, és a jogállami, demokratikus normák mentén nem konfrontál, hanem az elfogadás vagy elutasítás érdekében Magyarnak smúzol, akkor nekik végük van.
Dobrev Klára képzelt levele a DK tagjainak
Egyetlen esélyünk, hogy bejussunk a parlamentbe, ha kinyitjuk a pártot és befogadjuk a szavazóink közé mindazokat, akik a demokratikus elkötelezettségük alapján elutasítják Magyar Pétert. Ha ezek az emberek azt látják, hogy elvtelenül keressük egy új fideszes diktátor kegyeit, akkor elfordulnak tőlünk, s egy kis belterjes szekta maradunk.
Olyan belterjes szekta, amely nem kell senkinek. Nyalogathatjuk a sebeinket, de az nem segít az országon, amely demokratikus alternatíva nélkül marad. Ezért fejezzük be, hogy védjük a mundér megtépázott becsületét. Figyeljünk oda a kritikus hangokra, és tartsuk tiszteletben a kritikus hangokat, mert ez az egyetlen esélyünk, hogy megmaradjunk.
Magyar soha nem fogja elfogadni a demokratikus, baloldali és liberális ellenzéket, mert gyűlöli. Még akkor sem, ha emiatt Orbán marad. Magyarnak hízelegni egyenlő a totális megsemmisüléssel. Ez a Momentum útja, amely a pusztuláshoz vezet. Ha nincs tartásunk, Magyar megvet és megaláz minket. Olyan koalíciót kötne, amelyben nincs szavunk.
Fel kell ébrednünk, s be kell fejeznünk a Magyarnak való udvarlást. Véget kell vetni annak is, hogy nem tűrünk semmiféle kritikát. Ugyanúgy gyalázzuk a független sajtót, mint a két Fidesz. Mi nem lehetünk tovább vezérelvű párt. A DK vagy megújul és igazi demokratikus párt lesz, vagy megszűnik. De akkor mi marad?
Egyetlen esélyünk, hogy visszatérünk a demokratikus normákhoz. Nyitott és demokratikus párt leszünk, vagy a történelem ítéletet mond felettünk. Egy belterjes vezérelvű pártra nem fog egy demokrata sem szavazni. Ha mi Magyarnak hízelkedünk, elfordulnak tőlünk azok, akik keresnek egy demokratikus alternatívát, és nem találnak.
Magyar sem tartja be saját „etikai kódexét”, de Dobrev már udvarol neki
Magyar még neki nem tetsző kérdéseket is megtorol, elutasít, nemhogy az "eltérő politikai nézetű választópolgárok véleményét". Ez a Fidesz hívekre lehet igaz, esetleg, de azok nem tőle eltérő politikai nézetű választók. Zsarol és fenyeget mindenkit, aki egyáltalán merészel elindulni a választáson rajta kívül az ellenzékből. Veszélyeztetik az ő pénzét.
Az etikai kódex a végére átcsap a szórakoztatás műfajába, mert azt már nem tekinthetjük másnak, mint kacagásra ingerlő viccelődésnek, amikor az ismeretlen eredetű százmilliókból kampányoló Magyar azt mondja: "kampányforrásainkkal átláthatóan és elszámoltatható módon gazdálkodunk". Még saját maga ügyeivel sem számolt el, minden átláthatatlan.
Az "etikai kódex" mulattató jellege a végére teljesen egyértelművé válik, amikor Magyar kijelenti, hogy "törekszünk a békés, kulturált és tényeken alapuló közéleti párbeszédre, amely tiszteletben tartja az emberek méltóságát és a demokratikus vita szabályait". Ő az, aki békés, kulturált párbeszédet folytat, mások emberi méltóságát tiszteletben tartja.
Az utolsó pont felteszi az egész képmutató förmedvényre a koronát: "Ugyan gondolhatunk teljesen mást a világról és hazánkról, de minden különbözőségünk ellenére elsősorban magyarok vagyunk." Ó igen, amikor Magyart saját stílusával elkapják, telibe találják, nem is alaptalanul, egyből emlékeztet, hogy "magyarok vagyunk". Mindenki tegye le a fegyvert.
Ha mi demokratikus ellenzéki párt lennénk, ezt a hipokrata, nevetséges és gyomorforgató irományt nem írnánk alá, mert nem tisztességes szándék, hanem ellenfelei lefegyverzése vezeti. Ez kizárólag Magyart védelmezi, miközben megalkotója majdnem minden pontját súlyosan megsérti.




